2023. február 6. hétfő

febr. 6
0:12
Túl sok vagy túl kevés menekültet fogad be Németország? Itt az eredmény (Infostart)
A németek szűk többsége szerint túl sok menekültet fogadnak be hazájukban - mutatta ki egy vasárnap ismertetett felmérés. Az ellenzéki pártok szerint a szövetségi kormány magára hagyta az érkezők elhelyezéséért felelős helyi önkormányzatokat. Olaf Scholz is megszólalt.
febr. 6
0:12
Deutsch Tamás: nem Magyarország a legkorruptabb, hanem a Transparency International (Blikk)
Deutsch Tamás szerint a Transparency International (TI) „a világ egyik legkorruptabb szervezete”. Azt nem tudni, hogy a kijelentés miképpen fér össze azzal a ténnyel, hogy a TI jogi igazgatója is helyet kapott a nemrég létrehozott Integritás Hatóság Korrupcióellenes Munkacsoportjában.
febr. 6
0:16
Erdőtűz tombol a turisták által is kedvelt észak-olaszországi hegyekben (Infostart)
A hideg időjárás dacára.
febr. 6
0:16
Újabb gyanús léggömb bukkant fel, ezúttal Kolumbiában: már megint eltévedt egy „meteorológiai eszköz”? (Blikk)
Szeszélyessé váltak az elmúlt időszakban a léggömbök, ezúttal Kolumbia felett tűnt fel egy ismeretlen eszköz.
febr. 6
0:20
Liz Truss szerint nagyhatalmú nemzetközi szereplők "túrták ki", nevet is említett (Infostart)
A volt brit miniszterelnök szerint ezek a szereplők - köztük az amerikai elnökkel - összehangolt erőfeszítéssel érték el, hogy rövid idő után távoznia kellett a Konzervatív Párt és a brit kormány éléről.
febr. 6
0:20
Hackerek támadták meg a teljes internetet Olaszországban: a mobil- és a vezetékes hálozat is akadozik (Blikk)
A nemzeti kiberbiztonságért felelős ügynökség (Acn) közlése szerint vasárnap „tömeges” támadás érte az olaszországi internethálózatokat, emiatt az reggel óta akadozik.
febr. 6
0:24
Kolumbia megszólalt a felette repülő rejtélyes óriásballonról (Infostart)
A másik ilyet az amerikaiak szombaton lelőtték.
febr. 6
0:28
Megkezdődött a velencei karnevál (Infostart)
Szokás szerint egy nagyméretű papírmasépatkány vezette a farsangot megnyitó hajófelvonulást vasárnap Velencében. Az utcai karneváli programok ingyenesek, és február 21-ig várják a látogatókat.
febr. 6
0:32
Az orosz külügy szerint beismerést tett Bennett volt izraeli kormányfő (Infostart)
Az orosz-ukrán tárgyalásokon az izraeli exkormányfő 17-18 megállapodástervezet is született, amelyek közül eddig egy sem szivárgott ki. Ám a tárgyalások közben a Nyugat meggondolta magát.
febr. 6
0:36
Ferenc pápa: meg kell állítani a világ önpusztítását (Infostart)
Nyilatkozott a XVI. Benedekkel való állítólagos konfliktusáról, az egészségügyi állapotáról és arról is, miért nem volt még Kijevben, és Moszkvában sem.
febr. 6
0:40
Újabb engedmény a kínai születésszám emelésére: házasság nélkül is jöhet a gyerek (Infostart)
Szecsuán tartományban a házasság nélkül együtt élő párok is ugyanazokat a juttatásokat kapják mostantól, ha gyermekük születik, mint a házasok.
febr. 6
0:44
Kijev nyugtat az amerikai "szuperfegyverekkel" kapcsolatban (Infostart)
Ukrajna nem használja az Egyesült Államok által ígért nagy hatótávolságú fegyvereket orosz terület elleni csapásra - jelentette ki Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter vasárnapi sajtótájékoztatóján.
febr. 6
4:54
Súlyos döntést hozott a bíróság a nagyszülőkről (Infostart)
Az olasz legfelsőbb bíróság szerint nem lehet rákényszeríteni a gyerekeket, hogy nagyszüleikkel találkozzanak, ha ők ezt nem akarják.
febr. 6
5:27
Közeleg az évforduló: mi várható Ukrajnában a következő időszakban? (ATV)
Orosz siker lehet, de fordulópontot nem hoz a háborúban az ukrajnai Bahmut elfoglalása – erről beszéltek híradónknak szakértők. Úgy látják, a háború évfordulójához közeledve Oroszország valamilyen pozitív eredményt próbál felmutatni a harctéren. Korábban a szakértők többsége még tavaszi invázióról beszélt, most azonban a nyugati hírszerzői elemzése
febr. 6
5:51
Elemző: Andrej Babis terve visszafelé sült el (ATV)
"Agresszív, manipulatív és durva kampányt folytatott Andrej Babis, mert előre látta, milyen nehézségekkel néz majd szembe a cseh elnökválasztás második fordulójában.” Erről Pável Hávlicsek elemző beszélt a Heti Világhíradónak azután, hogy a volt cseh kormányfő alulmaradt Petr Pavel korábbi vezérkari főnökkel szemben, akit márciusban iktatnak majd b
febr. 6
6:18
Ennek a városnak minden kövét vér áztatta - miért vállalják a hatalmas áldozatokat Bahmutnál? (Infostart)
Az ukrajnai háború leghosszabb és legvéresebb csatája dúl a kelet-ukrajnai városért. De miért ennyire fontos Bahmut? Ennek jártunk utána, megvizsgálva a szemben álló felek szempontjait.
febr. 6
6:21
Tömegével szedi áldozatát a téli ítéletidő Afganisztánban (ATV)
"Ugyanilyen rossz lenne a humanitárius helyzet Afganisztánban, ha nem a tálibok lennének hatalmon.” Ezt Wagner Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója mondta a Heti Világhíradónak arról, hogy idén télen sokan halálra fagytak az ázsiai országban. A Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatóját a nők helyzetéről is kérdeztük.
febr. 6
6:27
Feketelisták keringenek Oroszországban működő magyar cégekről (444.hu)
Az OTP, a Mol és a Richter Gedeon mellett kisebb cégek is szerepelnek rajtuk, mind legálisan működnek a nyugati szankciók alatt álló Oroszországban. A feketelisták célja a nyomásgyakorlás: hagyd el Oroszországot! Nálunk ebből nincs erkölcsi hátránya a cégeknek, a lengyeleknél vagy a cseheknél más a helyzet.
febr. 6
6:29
Erős földrengés Törökországban és Szíriában, több mint százan meghaltak (444.hu)
A törökök nemzetközi segítséget kérnek a mentéshez.
febr. 6
6:57
Zelenszkij leváltotta az ukrán védelmi minisztert (444.hu)
Olekszij Reznyikov minisztériumában nemrég korrupciós botrány robbant ki.
febr. 6
7:00
Ekkora a baj? Menesztették az ukrán védelmi minisztert (Blikk)
Káderfrissítés az ukrán vezetésben: új posztot kapott a védelmi miniszter, helyét a katonai felderítés vezetője vette át. Olekszij Reznyikovot a katonai beszerzéseket körüllengő korrupció miatt váltotta le Zelenszkij ukrán elnök.
febr. 6
7:00
Rettenetes földrengés volt Törökorzságban és Szíriában (Infostart)
A két országban összesen legalább 138 halottja van 7,8-as erősségű földrengésnek.
febr. 6
7:03
Tragédia történt hajnalban: 78 ember vesztette életét a hatalmas földrengésben Törökországban (Ripost)
Nemzetközi segítséget vár a földrengések miatt Törökország.
febr. 6
7:18
Drasztikus sebességkorlátozást javasolnak a magyar határ túloldalán (Infostart)
Az osztrák kormányhoz intézett nyílt levélben követelnek jelentős sebességkorlátozást az ország legekintélyesebb közlekedési szakértői. Az aláírók "jól megalapozott tudományos indokokra" hivatkoznak.
febr. 6
7:21
18+: Vagonokban tárolt holttestek szagát érezni a magyar-ukrán határ közelében (ATV)
Rengeteg ukrán vesztette már életét a lassan egy éve zajló háborúban, azonban a halottak pontos számát nem lehet tudni. A hírek szerint viszont a magyar határhoz közel, vasúti vagonokban is tárolják az elesett katonák holttesteit.
febr. 6
7:33
Az amerikai hadsereg megvizsgálná a kínai kémballon roncsait (444.hu)
Búvárokkal keresik.
febr. 6
7:39
A nagyszülők ellen döntött a bíróság, az unokáknak nem kell velük találkozniuk (ATV)
A döntés rengeteg nagyszülőt érinthet.
febr. 6
7:39
18 órás késés: egy utassal és a személyzettel is verekedett egy magyar a repülőn (Ripost)
Egy zarándokokat szállító járaton tört ki a pánik.
febr. 6
7:48
Elvettek egy ünnepnapot: tízezrével vonultak utcára a tüntetők (Blikk)
Több ezren gyűltek össze vasárnap Koppenhágában, hogy tiltakozzanak a kormány által benyújtott törvényjavaslat ellen, amely a megnövekedett védelmi kiadások finanszírozásának elősegítése érdekében eltörölne egy munkaszüneti napot.
febr. 6
7:48
Olaszországban szökőár veszélyére figyelmeztettek (HírTV)
Később visszavonták a szökőár-figyelmeztetést, amelyet az ország déli részére adtak ki.
febr. 6
7:51
Belebukott az ukrán védelmi miniszter a korrupciós botrányba és a harctéri vereségekbe (ATV)
Az is kiderült, hogy ki lett Olekszij Reznyikov utódja.
febr. 6
7:51
Ukrán háború: Vagonokban tárolják a halottakat a magyar határnál (Ripost)
A helyiket megviseli az oszló tetemek orrfacsaró szaga.
febr. 6
7:57
Törökországban és Szíriában is rengetegen meghaltak a földrengésben (Demokrata)
Legalább három erős rengés volt, úgy rázkódtunk, mint egy csecsemő a bölcsőben – mondta egy helyi.
febr. 6
8:09
Új védelmi minisztert neveznek ki Ukrajnában (Demokrata)
A háború változtatásokat diktál a személyzeti politikában – közölte a Nép Szolgája párt frakcióvezetője.
febr. 6
8:18
Ukrán háború: érzik a vagonban tárolt holttestek szagát a magyar határ közelében (Metropol)
„A fronton az jelenti a boldogságot, ha túléltél egy napot. Hogy életben maradtál” – mondja a katona testvérét temető Bobik Viktória, aki maga is katona –, a temetés után már ment is vissza harcolni a frontra. Rengeteg a halott Ukrajnában, de a pontos számukat titkolják. A hírek szerint például a magyar határhoz közel, vasúti vagonokban is tárolják
febr. 6
8:21
Tízezrek tüntettek Dániában, mert eltörölnek egy munkaszüneti napot (444.hu)
A kormány a védelmi kiadásokat növelné.
febr. 6
8:33
Az ukránok arra számítanak, hogy akár 10 napon belül megindulhat az orosz offenzíva (444.hu)
Leginkább keleten és délen készülődnek.
febr. 6
8:54
Mi lesz vele? Ismét orvosi segítségre szorult a folyamatosan kilogrammokat fogyó Putyin – Kiderült, milyen panaszai vannak az orosz vezetőnek (Blikk)
A hírek szerint ismét orvosi segítségre volt szüksége az orosz elnöknek, Vlagyimir Putyinnak. Gyengeségre és fáradtságra panaszkodott a vezető.
febr. 6
8:57
Aggasztó hírek érkeztek Ukrajnából (ATV)
A háború tavaly februári kitörése óta naponta több ezren érkeznek Ukrajnából Magyarországra.
febr. 6
9:03
Fehéroroszország orosz helikoptereket és harci repülőgépeket szerez be (Demokrata)
Mindemellett jelentős mennyiségben terveznek beszerezni levegőből indítható fegyverzetet.
febr. 6
9:06
Szorul a hurok Bahmut körül (Infostart)
Egyre közelebb állnak az oroszok ahhoz, hogy tejesen bekerítsék a kelet-ukrajnai várost.
febr. 6
9:09
A többször meghalt Putyin most már tényleg rosszul van (ATV)
Akcióban a brit bulvármédia.
febr. 6
9:21
Beyoncé megdöntötte Solti György Grammy-rekordját (ATV)
A magyar karmesternek 31 Grammy-díja volt, azonban Beyoncé az éjjel megelőzte őt, ugyanis sikerült begyűjtenie a 32. elismerését a gálán.
febr. 6
9:27
Az amerikai demokraták átírták a hagyományos előválasztási menetrendet (Demokrata)
Teljesen átalakította az elnökválasztási előválasztások sorrendjét Joe Biden pártja, a Demokrata Párt.
febr. 6
9:54
Lehullt a lepel: a Kgb-nek kémkedett Svájcban Kirill pátriárka (Blikk)
A szovjet hírszerzésnek dolgozott Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája az 1970-es években, amikor Svájcban élt – áll a svájci rendőrség titkosítás alól feloldott és a sajtó számára hozzáférhetővé tett archívumaiban.
febr. 6
9:54
Háború Ukrajnában: Bahmutban házról házra folyik a harc (HírTV)
Tóth Gábor külpolitikai szerkesztő elemezte a legfrissebb híreket, majd Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértőt kérdezték műsorvezetőink. Adásunk második felében vendégünk volt Tóth Máté energiajogász és kapcsoltuk Dunda György kárpátaljai tudósítót.
febr. 6
10:15
Mi történhetett Vlagyimir Putyinnal? Orvost kellett hívni az orosz elnökhöz (SzMo)
Sok a pletyka arról, hogy az orosz elnöknek hasnyálmirigy-rákja, illetve Parkinson-kórja van. A legfrissebb hírek szerint már nagyon gyenge is, kimerítik a nyilvános szereplések.
febr. 6
10:48
A svájciak szerint a KGB-nek kémkedett minden oroszok pátriárkája (Infostart)
A szovjet hírszerzésnek dolgozott Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája az 1970-es években, amikor Svájcban élt.
febr. 6
10:48
Izraeli kommandósok razziáztak Jerikóban (HírTV)
Egy éjszakai razzia során kialakult tűzharcban az izraeli kommandósok lelőttek öt, és megsebesítettek több palesztin fegyverest a Ciszjordánia középső részén fekvő Jerikóban - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.
febr. 6
11:09
80 tűzoltó érkezett a családi házhoz: 7 gyermek és anyjuk hunyt el (Ripost)
A család éppen aludt, amikor felcsaptak a lángok.

Keresés