A civil szervezetek és a helyi önkormányzatok ellenzik, a miniszterelnök szerint ezzel spórolna az állam, hogy nem szállodában helyezik el azokat, akik menekültstátuszra várnak.
Az orosz külügyminiszter-helyettes értékelte így a két nagyhatalom viszonyát. Vlagyimir Putyin időközben arról beszélt, hogy az amerikai ihletésű színes forradalmak vezettek el az ukrán konfliktushoz. Az elnök az EU-nak is üzent.
A NATO-tagországok egyetértenek abban, hogy történelmi hiba lenne, és mélyreható következményekkel járna, ha Kína katonailag támogatná Oroszországot az ukrajnai háborúban - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdán, a tagországok külügyminisztereinek kétnapos tanácskozását lezáró brüsszeli sajtótájékoztatóján.
A török külügyminiszter azt is közölte, hogy F–16-osok vásárlásáról is tárgyalt amerikai kollégájával, illetve hogy orosz látogatás készülődik a háború fejleményei kapcsán.
KTO Rosomak típusú páncélozott harcjárművek és egyéb hadifelszerelés szállításáról szóló szándéknyilatkozatot írt alá szerdán Varsóban Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Szigorúbb megelőző intézkedéseket hoz a romániai környezetvédelmi minisztérium a barnamedvék magas száma miatt, az új miniszteri rendelettervezet jóval több nagyvad kilövésére adna engedélyt, és a védekezést is jobban elősegítenék – jelentette be sajtótájékoztatón Bukarestben Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.
Olaf Scholz az év elején hatalmi szóval igyekezett lezárni a német kormánykaoílciót erősen megosztó vitát. A szociáldemokrata kancellár kimondta, hogy áprllis 15-én Németországban végleg búcsút mondanak az atomenergiának, de a legkisebb koalíciós partner most ez ellen is fellázadt.
Első alkalommal nevezik “Kamilla királynének” III. Károly angol király feleségét a most kiküldött koronázási meghívókon. A koronázási eseményen szerepet kap az uralkodó unokája, György herceg is. Biden amerikai elnök nem utazik, őt felesége képviseli.
Sok pénzébe fog kerülni a brit lakosságnak III. Károly koronázása? Milyen adót fizet az új király a magánjövedelme után? Mennyi bérleti díjat fizet Beatrice és Eugenie hercegnő a királyi palotákban lévő rezidenciákért? A Guardian ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tett fel a Buckingham palotának az elmúlt néhány hétben, a válasz azonban rendszeresen
Napjainkban lépett fel igen határozottan az olasz kormány az idegen és az angol szavak használata ellen: pénzbüntetést is kilátásba helyez az új nyelvtörvény. „A probléma szerintem a finomkodás, a műviség, a – mondjuk ki – sznobéria” – vélte Bene Zoltán író, akit a magyar nyelv romlásáról, a beáramló, gyakran értelmetlenül átvett angol szavak és a
Murrell kihallgatásával egyidejűleg a Police Scotland nyomozói számos helyszínen, köztük a házaspár glasgowi otthonában és az SNP edinburghi székházában is házkutatást tartottak.
Jóváhagyta a kétkamarás román parlament egyesített védelmi bizottsága a román védelmi minisztérium (MAPN) öt fegyverbeszerzési programját, amelyek költésvetése együttesen mintegy tízmilliárd dollárt (7,1 milliárd eurót és 2,5 milliárd dollárt) tesz ki - közölte szerdán a G4Media.ro hírportál.
Miután vasárnap alulmaradt a montenegrói elnökválasztás második fordulójában, Milo Djukanovic szerdán lemondott a Szocialisták Demokratikus Pártjának (DPS) elnöki posztjáról - közölte a montenegrói közszolgálati televízió internetes oldalán.
Szinte ünnepélyesen, Finnország NATO-csatlakozásához időzítve jelentette be az osztrák kancellár, hogy Ausztria új biztonsági stratégiát dolgoz ki. Karl Nehammer szerint mindez semmiképp nem jelenti a hagyományos semlegesség feladását, de korszerűsítését mindenképp.
A Mastercard eltávolítja az úgynevezett első használatú PVC műanyagokat a saját hálózatához tartozó kártyákról – írja az Infostart. Mindezt 2028-ig bezárólag fogják kivitelezni.
Csehországban jelenleg 325 742 ukrán menekült él rendkívüli tartózkodási engedéllyel, amely az egészségügyi, a szociális és az oktatásügyi rendszer igénybevételére, valamint munkavállalásra jogosít fel – közölte szerdán a cseh belügyminisztérium.
Az északi hadműveleti zónában már hadrendbe állították az Egyesült Államok által Ukrajnának adott Avenger típusú légvédelmi rakétarendszereket - számolt be róla Szerhij Najev, a Donyec-medencei fronton harcoló ukrán Egyesített Erők parancsnoka.
2021 decemberében lépett hivatalba az Olaf Scholz szociáldemokrata kancellár vezette hárompárti német kormány. Másfél év sem telt el, a felmérések mégis arról tanúskodnak, hogy a németek többségének elege van a koalícióból.