Karl Nehammer Finnország NATO-csatlakozásának kihirdetésével egyidőben jelentette be, hogy Ausztria új biztonsági stratégiát dolgoz ki – írja az Infostart.
Már második éjjel törtek ki zavargások Jeruzsálem óvárosában az Al-Aksza mecsetnél, és ismét rakétákat lőttek Izrael felé a Gázai övezetből – jelentette a helyi média csütörtökön.
Először nyilatkozott a királyi család a kutatással kapcsolatban, miután a Guardian nyilvánosságra hozott egy 1689-es dokumentumot, ami közvetlenül is a rabszolga-kereskedelemhez kapcsolta őket.
A tárcavezető az úgynevezett Zöld Energiafolyosóval foglalkozó ülésen arról számolt be, hogy a mostani geopolitikai válság rámutatott az európai energiabiztonság törékenységére.
Jakov Milatovic közgazdász, az Európa most! mozgalom politikusa nyerte meg a montenegrói elnökválasztás második fordulóját, így ő lesz az ország következő köztársasági elnöke – közölte az országos választási bizottság csütörtökön.
Egy gyümölcsfeldolgozó vállalatot bíztak meg a kínai lélegeztetőgépek beszerzésével, amelyek horribilis áruk ellenére a legalapvetőbb ellátást sem tudták biztosítani.
Mintegy nyolcszázezer ember maradt áram nélkül, mert jégeső és zivatar csapott le a kanadai Ontario és Québec tartományra – közölték a helyi hatóságok szerdán.
Az ukránok Zsitomir városában egy hatalmas képernyőt telepítettek a fehérorosz határra, amelyen megállás nélkül a háború hátborzongató képeit vetítik – írja a Meduza orosz portál.
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, kórházba kellett szállítani Silvio Berlusconi korábbi olasz miniszterelnököt, most pedig azt is kiderült, hogy leukémiát diagnosztizáltak nála – írja a Reuters a Corriere della Sera információira hivatkozva.
Három évre elegendő készletet halmozott fel abortusztablettából az egyesült államokbeli Washington állam demokrata párti kormányzata – derült ki a kormányzat közleményéből néhány héttel azt követően, hogy egy texasi bíró felvetette a tabletta országos betiltásának ügyét.
Legénységgel a fedélzetén etűnt egy japán katonai helikopter a délnyugati Okinava prefektúrához tartozó lévő Mijako szigeténél – jelentette pénteken az NHK japán közszolgálati hírtelevízió.