2024. december 11. szerda

dec. 11
9:27
Aszad útja Oroszországig – megszólalt az orosz külügyminiszter-helyettes (Infostart)
Nagyon biztonságos körülmények között szállították Oroszországba Bassár el-Aszad volt szíriai elnököt, akit a lázadó csoportok egy villám hadművelettel távolítottak el a hatalomból - közölte Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes az NBC News amerikai hírcsatornának nyilatkozva egy kedden sugárzott interjúban.
dec. 11
9:45
Háború Ukrajnában - milyen tapasztalatokat szűrhet le Oroszország a szíriai eseményekből? (HírTV)
Hidegkuti Konstantin nemzetközi kapcsolatok szakértő elemezte a közel-keleti helyzetet, valamit az orosz-ukrán háború jelenlegi állását, Kárpátaljáról pedig Dunda György tudósító jelentkezett be a HírTV Napindító című műsorában.
dec. 11
9:57
Egy "nem demokratikus kormányhoz" vezethet a folyamat Szíriában (Infostart)
A szíriai átmeneti kormány márciusig lesz hivatalban, szakértők szerint pozitív fejlemény, hogy Mohamed el-Basirt nevezték ki az átmeneti kabinet ügyvezető miniszterelnökének - mondta Csicsmann László Közel-Kelet-szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.
dec. 11
10:06
Ursula von der Leyen, Friedrich Merz és Mark Rutte a három legjelentősebb európai politikus a Politico szerint (Telex)
Sem Orbán, sem Magyar nem nyert kategóriát a Politico 28 legjelentősebb európai politikust felsorakoztató listáján, de mindketten felkerültek rá.
dec. 11
10:09
Bakondi György: Kérdés, hogy milyen irányba indul el Szíria (Demokrata)
"Itt most az a kérdés, hogy megindulhat-e a visszatelepülés, vagy a visszatelepítés" – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
dec. 11
10:27
Rekord: már egymillió ember vásárolt állampapírt (Infostart)
Varga Mihály pénzügyminiszter jelentette be a történelmi rekordot közösségi oldalán, még sosem volt hét számjegyű a Magyar Államkincstárnál állampapírt vásárolók száma.
dec. 11
10:33
Öngyilkosságot kísérelt meg a lemondott miniszter Dél-Koreában (Infostart)
Dél-Koreában a rendőrség szerdán átkutatta az államfői hivatalt, miután Jun Szogjol elnök egy hete sikertelenül próbált meg szükségállapotot bevezetni . A történtekért részben felelős védelmi miniszter az őrizetben öngyilkosságot kísérelt meg - közölték tisztviselők.
dec. 11
10:39
Átalakult Európa: A Bloomberg szerint a legjobb helyzetben a magyar miniszterelnök Orbán Viktor van (HírTV)
Orbán, Macron és Meloni is egy célt szeretne elérni.
dec. 11
10:45
Az iráni nőkre akár halálbüntetés várhat, ha megszegik az új viselkedési és öltözködési törvényeket (444.hu)
A "tisztaság és a hidzsáb kultúráját" népszerűsítő új törvények súlyosan büntetik többek között "a nem megfelelő öltözködés népszerűsítését".
dec. 11
10:51
Donald Trump gyorsított jóváhagyási eljárást ígért a gigabefektetésekre (Demokrata)
A Donald Trumpot támogató Elon Musk X-oldalán úgy fogalmazott, hogy "ez elképesztő".
dec. 11
10:53
Zaharova: drámai a szíriai helyzet (Demokrata)
Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője drámainak nevezte a szíriai helyzetet.
dec. 11
10:54
Hét év letöltendőre ítélték Amerikában a magyar származású férfit, aki kamuvírust adott be egy párnak, majd pénzt követelt az ellenszerért (Telex)
A 38 éves Stefan Alexandru Barabast 2022-ben fogták el Magyarországon.
dec. 11
10:57
Bernie Sanders azt mondja, a januárban kezdődő szenátusi ciklusa után visszavonul (444.hu)
A most 83 éves volt elnökjelölt-jelölt még 6 évre tervez.
dec. 11
11:03
Európa-barát koalíció alakít kormányt Romániában (444.hu)
Nagy parlamenti többség, de sok különböző elképzelés. A megismételt elnökválasztáson közös jelöltet indítanának.
dec. 11
11:03
Bloomberg: az USA szigoríthat és az orosz olaj vásárlóit is szankcionálja (Demokrata)
Joe Biden amerikai elnök leköszönő kormánya hamarosan bejelentheti az orosz olajértékesítésre vonatkozó amerikai korlátozások szigorítását.
dec. 11
11:09
Éjjel majdnem meghalt a dél-koreai hadiállapot kitervelője (ATV)
Dél-Korea volt védelmi minisztere, Kim Yong-hyun öngyilkosságot kísérelt meg, miközben letartóztatásban van a kudarcot vallott hadiállapot-kihirdetés kapcsán – jelentette a Yonhap hírügynökség. A beszámolók szerint Kim Yong-hyun jelenlegi egészségi állapota stabil, és nem életveszélyes.
dec. 11
11:09
Donald Trump az ukrajnai háború megoldását nevezte elsődleges feladatnak (Demokrata)
"Ez a két ország felfoghatatlan emberi veszteségeket szenved el, több százezer katona vesztette már életét a háborúban" – mondta a megválasztott elnök.
dec. 11
11:27
Orbán Viktor és Donald Trump találkozója szoros kapcsolatot jelez (Demokrata)
Orbán Viktor és Donald Trump is elkötelezett az orosz–ukrán háború lezárása mellett.
dec. 11
11:33
Nagy nyomás nehezedik napjainkban a médiára - exkluzív interjú a DW főigazgatójával (ATV)
Nagy nyomás nehezedik napjainkban a médiára, az újságírókat zaklatások érik, és kiemelten fontos a biztonságuk – erről Peter Limbourg a Deutsche Welle főigazgatója beszélt az ATV-nek adott exkluzív interjújában.
dec. 11
11:42
Gyorsított jóváhagyási eljárást ígér Trump az egymilliárd dollárnál nagyobb befektetésekre (Telex)
Az ígéret a környezetvédelmi engedélyekre is kiterjed.
dec. 11
11:45
Forrong a Ford, nincs közeledés a Volkswagennél, a Golfra támad a BYD (Infostart)
Olaf Scholz kancellár személyesen kereste fel a Ford autógyár kölni üzemét, hogy csillapítani próbálja az indulatokat. Az ok hasonló, mint a Volkswagennél: az alkalmazottak lázadása a tervezett elbocsátások miatt.
dec. 11
11:51
Megszólalt az orosz politikus: így jutott el Aszad Moszkvába (ATV)
Bassár el-Aszad volt szíriai elnököt rendkívül biztonságos körülmények között szállították Oroszországba, miután a lázadó csoportok egy villám hadművelet során eltávolították őt a hatalomból. Ezt Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes nyilatkozta az NBC News amerikai hírcsatornának adott interjúban, amelyet kedden sugároztak.
dec. 11
11:57
A világ válságai közül erre fog koncentrálni Donald Trump (Infostart)
A világ válságai közül az ukrajnai háború megoldását nevezte elsődleges feladatnak Donald Trump leendő amerikai elnök a Paris Match című francia hetilapnak adott, szerdán megjelent interjúban.
dec. 11
12:15
Orbán telefonon egyeztetett Putyinnal, aki azt mondta neki: továbbra is kizárt az ukrajnai háború békés rendezése (444.hu)
Természetesen az ukránok miatt!
dec. 11
12:21
Orbán Viktor Putyinnal tárgyalt (Blikk)
A Kreml sajtószolgálatának friss közleménye szerint az orosz elnök Orbán Viktorral beszélgetett ma telefonon. Úgy tudni, hogy a magyar miniszterelnök kezdeményezte a hívást. A beszélgetés során több témát is érintettek, szóba került Ukrajna helyzete, amely során Orbán a békés megoldást keresését javasolta. Illetve a Szíriában történteket is megvita
dec. 11
12:24
Az orosz külügyminiszter-helyettes is megerősítette, hogy Bassár el-Aszad Oroszországban van (Telex)
Szergej Rjabkov szavaiból az is kiderül, nem tervezik a bukott szíriai vezető kiadatását, mivel nem ismerik el az ICC joghatóságát.
dec. 11
12:33
Donald Trump nagyon bíztatót mondott az ukrán háborúról (ATV)
A világ válságai közül az ukrajnai háború lezárását nevezte legfontosabb feladatának Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnöke. A Paris Match francia hetilapnak adott interjújában, amely szerdán jelent meg, Trump kiemelte, hogy a konfliktus már most felfoghatatlan emberi veszteségeket okozott.
dec. 11
12:51
Ausztria és Németország után Olaszország is felfüggesztette a szíriai menedékkérelmek elbírálását (HírTV)
Rómából Jánosi Dalma tudósított.
dec. 11
12:57
Emmanuel Macron elnök elkerülne egy új választást és megkerülné Le Pen pártját (HírTV)
A Hír TV-t Németh Andrea tudósította Brüsszelből.
dec. 11
12:59
Kiutasítják a bűnelkövető migránsokat Spanyolországból (HírTV)
A Hír TV-t Tóth Brigitta tudósította, Murciából.
dec. 11
13:01
Átutalta az USA az Ukrajnának szánt hitelcsomag egyesült államokra jutó részét a Világbanknak (HírTV)
Volodimir Zelenszkij készen áll megállapodni és véget vetni ennek az őrületnek-jelentette ki a leendő amerikai elnök. Donald Trump szerint a világ válságai közül az ukrajnai háború megoldása az elsődleges feladat. Mindeközben az ukrán elnök újabb nagy légvédelmi rendszereket követel szövetségeseitől.
dec. 11
13:03
Orbán Viktor kiposztolta: reggel Putyinnal egyeztetett telefonon (ATV)
"Ma reggel egyórás telefonbeszélgetést folytattam Putyin elnökkel" - irta ki Orbán Viktor a Facebookon. Szijjártó Péter tegnap az ATV kérdésére elárulta: ma és holnap is folytatódik a magyar békemisszió.
dec. 11
13:03
"Nyaralni vagy családlátogatásra szívesen megyek, de élni nem tudnék ott többé" – mondta a szír menekült, aki 2015-ben Angela Merkellel szelfizett (SzMo)
A most 27 éves férfi operatőrként dolgozik, összeházasodott egy ukrán nővel és két éve a német állampolgárságot is megszerezte. Ahogy mondta: neki már Németország az otthona.
dec. 11
13:09
Orbán szerint ha két férfi leül beszélgetni, nem kerülheti el, hogy a békéről meg a háborúról is szót váltsanak (444.hu)
A miniszterelnök azt nem árulta el, mi történik, ha két nő ül le beszélgetni.
dec. 11
13:21
Gyerekek veszélyben - "Drogautomaták" sokaságára csapott le a szlovák karhatalom (Infostart)
Szlovákiában országszerte lefoglalta a rendőrség azokat az automatákat, amelyekből HHC hatóanyagot tartalmazó termékeket lehetett vásárolni - jelentette be Matúš Šutaj Eštok szlovák belügyminiszter.
dec. 11
13:21
Felfoghatatlan kínzásoknak vetették alá a foglyokat Bassár el-Aszad hírhedt börtöneiben – egyre több eset lát napvilágot (SzMo)
A hétvégén megbukott szíriai rezsim börtönrendszerének módszerei legtöbbször felülmúlták a híres középkori kínzások mértékét és brutalitását is. Cikkünket valóban csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk.
dec. 11
13:51
Oroszország felszólította az állampolgárait, hogy ne utazzanak az Egyesült Államokba, Kanadába és az EU-ba (444.hu)
Az uniós tagállamok között van néhány kivétel, de sajnos nem mondta el a külügyi szóvivő, hogy kik azok.
dec. 11
13:57
Orbán Viktor telefonon egyeztetett Putyinnal (SzMo)
Az egyórás beszélgetésen szóba került Ukrajna is. Az orosz elnök szerint továbbra is kizárt a konfliktus békés rendezésének lehetősége.
dec. 11
13:57
Oroszország kapcsolatban áll az új szíriai hatóságokkal (Demokrata)
"Továbbra is nagyon óvatosan fogunk vizsgálódni, természetesen a helyszínen kialakuló realitásokból kiindulva" – tette hozzá Dmitrij Peszkov.
dec. 11
14:00
Olaf Scholz bizalmi szavazást kezdeményez saját maga ellen (Telex)
A német kancellár vezette kormánykoalíció november elején omlott össze. Ha Scholz elveszíti a szavazást, pár hónap múlva előrehozott választásokat tartanak Németországban.
dec. 11
14:03
Nemzetközi témákról is tárgyal Orbán Viktor a török elnökkel Ankarában (HírTV)
A találkozó egyik apropója a magyar-török kulturális évad.
dec. 11
14:21
Olaf Scholz megírta levelét: a kancellár engedélyt kért a végleges bukásához (Infostart)
Szerdán kezdeményezte a Bundestag elnökénél a bizalmi szavazást önmaga ellen Olaf Scholz, a kancellárról és kisebbségi kormányáról hétfőn döntenek a német képviselők. Mutatjuk az utána következő menetrendet is egészen a február 23-i előre hozott választásokig.
dec. 11
14:21
Orbán Viktor Törökországba utazott (Demokrata)
A miniszterelnök csütörtökön Ankarában tárgyal Recep Tayyip Erdogan török államfővel.
dec. 11
14:33
Budapest kezdeményezte a hívást: így számol be a Kreml az Orbán-Putyin megbeszélésről (ATV)
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök telefonos egyeztetést folytatott a gazdasági együttműködésről, Ukrajnáról és Szíriáról – jelentette a Kreml sajtószolgálata.
dec. 11
14:39
Szijjártó Péter: Közös szándék van arra, hogy az energetikai együttműködést folytassuk Oroszországgal (HírTV)
Orbán Viktor miniszterelnök telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akivel teljes egyetértés volt abban, hogy mindent meg kell tenni az energetikai együttműködés fenntartása mellett - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
dec. 11
14:45
Orbán Viktor Ankarába utazott, Erdogan elnökkel tárgyalni (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Ankarában tárgyal Recep Tayyip Erdogan török államfővel, majd részt vesz a magyar–török kulturális évad záróeseményén – közölte a miniszterelnök sajtófőnöke.
dec. 11
14:45
Így jutott el Bassár el-Aszad Moszkvába – az orosz külügyminiszter-helyettes nyilatkozott az NBC-nek (SzMo)
Az akció teljes titokban zajlott le, a volt szíriai diktátort biztonságos helyre szállították. Arról Oroszország egyelőre nem beszél, hogy kiadják-e nemzetközi bíróságnak.
dec. 11
14:45
Orbán Viktor az energiabiztonságról és a békéről tárgyalt Vlagyimir Putyinnal (Demokrata)
Magyar és orosz oldalról is egyértelmű az elkötelezettség az energetikai együttműködés fenntartása mellett – közölte Szijjártó Péter.
dec. 11
15:00
A lengyel kormány jóváhagyása nélkül nem lehetne eladni a TVN és a Polsat televíziós csatornákat (Telex)
Ezt Donald Tusk jelentette be. Korábban a magyarországi TV2 többségi tulajdonosa tehetett ajánlatot a TVN megvásárlására.
dec. 11
15:03
Rabszolgatartás miatt börtönbüntetésre ítéltek Hollandiában egy nőt, aki az Iszlám Államhoz csatlakozott (HírTV)
Rabszolgatartás vádjában bűnösnek találtak és tíz év börtönbüntetésre ítéltek szerdán Hágában egy holland állampolgárságú nőt, aki tíz évvel ezelőtt csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezethez, később pedig rabszolgaként kihasznált egy jazídi nőt.

Keresés