2024. december 11. szerda

dec. 11
15:33
Szijjártó Péter többet is elárult Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin telefonbeszélgetéséről (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök több mint egy órán keresztül tárgyalt telefonon az orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal, amelynek során többek között szó volt Magyarország energiabiztonságáról, az ukrajnai háborúról és a szíriai fejleményekről is.
dec. 11
15:33
Szíria új urai felgyújtották Háfez el-Aszad sírját (444.hu)
Az előző elnök, Bassár el-Aszad apja maga is keménykezű zsarnok volt.
dec. 11
15:45
Kinevezték Szíria új ügyvivő miniszterelnökét (HírTV)
Kinevezték Szíria új ügyvivő miniszterelnökét. 2025 március elsejéig Mohamed al-Basír, a lázadók által vezetett úgynevezett szíriai Üdvkormány vezetője irányítja Szíriát ügyvivő miniszterelnökként. A negyvenes évei elején járó politikus elektromérnökként végzett és iszlám jogot is tanult.
dec. 11
15:57
Fekete Rajmund: a demokraták zsákutcába próbálják terelni Donald Trumpot (Infostart)
Az orosz–ukrán háború 24 órán belüli lezárásáról nem beszélt, de mindent meg fog tenni azért, hogy a felek letegyék a fegyvert – így nyilatkozott Donald Trump az NBC-nek adott interjújában. A januárban hivatalba lépő elnök kitért az európai országok NATO-s szerepvállalására, kegyelmet ígért a Capitolium ostroma miatt elítélteknek és eltörölné azt a
dec. 11
15:57
Olaf Scholz szerint a német vállalatoknak nagyobb szerepet kell vállalniuk Ukrajna újjáépítésében (HírTV)
"Ha most és a következő években Ukrajnában fektetnek be, akkor egy jövőbeli EU-tagországba fektetnek be" - fogalmazott a kancellár.
dec. 11
15:57
Ukrajnai beruházásokra szólította fel a németeket Olaf Scholz (Demokrata)
Ukrajna újjáépítésében való részvételre szólította fel a német vállalatokat a német kancellár.
dec. 11
16:03
Ukrán miniszter: Ukrajna legalább 2025 közepéig képes amerikai segítség nélkül harcolni (HírTV)
Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszter szerint Ukrajnának van elegendő fegyvere és pénzügyi forrása ahhoz, hogy fenntartsa védelmét legalább a jövő év első felében, még akkor is, ha az Egyesült Államok megtagadja a támogatást.
dec. 11
16:21
Pokolgéprobbanásban meghalt Afganisztán menekültügyi minisztere (HírTV)
Pokolgéprobbanásban meghalt szerdán Kabulban Halil Hakkáni, az Afganisztánt uraló tálibok menekültügyi minisztere, a merényletet az Iszlám Állam nevű terrorszervezet követte el - közölte a tálib kormány szóvivője.
dec. 11
16:27
Ukrajna állítólag 2025 közepéig képes amerikai segítség nélkül harcolni (Demokrata)
Az ukrán pénzügyminiszter szerint országának van elegendő fegyvere és pénzügyi forrása ahhoz, hogy fenntartsa védelmét legalább a jövő év első felében.
dec. 11
16:39
Bizalmi szavazást kezdeményez maga ellen Olaf Scholz (ATV)
Olaf Scholz német kancellár szerdán benyújtja a parlamenthez a bizalmi szavazás megtartására irányuló kérelmét.
dec. 11
16:45
Moszkva nem hisz a könnyeknek (HírTV)
Zaharova szerint a béke megteremtésének feltétele Putyin javaslatainak elfogadása.
dec. 11
16:45
Görögország is felfüggesztette a szíriai menedékkérelmek elbírálását (Demokrata)
"Ideiglenesen befagyasztjuk a menedékkérelmi eljárásokat, amíg felmérjük az új politikai fejleményeket" – mondta a görög bevándorlásügyi miniszter.
dec. 11
16:51
Felgyújtották Bassár el-Aszád volt elnök apjának síremlékét Szíriában a győztes lázadók (SzMo)
A szunniták az elnyomás emberének tartják az 1971 és 2000 között regnáló államfőt, Háfez el-Aszadot. Az alavita kisebbség számára azonban Bassár el-Aszád apja a mai napig a közösség védelmezőjének számít.
dec. 11
17:03
Felrobbantott egy minisztert az Iszlám Állam (Infostart)
Pokolgéprobbanásban meghalt szerdán Kabulban Halil Hakkáni, az Afganisztánt uraló tálibok menekültügyi minisztere, a merényletet az Iszlám Állam nevű terrorszervezet követte el - közölte a tálib kormány szóvivője.
dec. 11
17:03
Oroszország továbbra sem hajlandó engedményeket tenni Ukrajnának (Demokrata)
Marija Zaharova szerint "aki azt gondolja, hogy Oroszország engedményeket fog tenni, annak vagy rossz a memóriája, vagy nem érti a helyzetet."
dec. 11
17:27
Vizsgálat indult a magyarok Erasmus-programból való kizárása miatt (Infostart)
Az európai ombudsman vizsgálatát kezdeményezte a magyar hallgatók és kutatók Erasmus+ és Horizont programokból való kizárása miatt Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa.
dec. 11
17:27
Az európai ombudsman vizsgálatát kezdeményezte Erasmus-ügyben Kozma Ákos (Demokrata)
Az alapvető jogok biztosa szerdán levélben fordult Emily O'Reilly európai ombudsmanhoz.
dec. 11
17:29
Elemző a román elnökválasztásról: a dokumentumokban nincs bizonyíték a külföldi beavatkozásra (Infostart)
Romániában az egész elnökválasztási folyamatot meg kell ismételni, a szavazás várhatóan márciusban vagy áprilisban lesz – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szakáli István Loránd, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány stratégiai igazgatója. Arról is beszélt, hogy az RMDSZ választási sikere igen komoly fegyvertény.
dec. 11
17:39
Nyolcan indulnak a horvát elnökválasztáson (Demokrata)
A jelenlegi államfő, Zoran Milanović is indul a december végén tartandó választáson.
dec. 11
18:03
Dömötör Csaba: Akasztják a politikai hóhért (Demokrata)
Videó! A Fidesz EP-képviselője a Didier Reynders volt belga uniós biztos elleni, pénzmosás gyanújával indított eljárást értékelte.
dec. 11
18:15
Ursula királynő a magas trónon (Demokrata)
Hivatalba lépett az új Európai Bizottság. Ursula von der Leyen tovább növelte a hatalmát. Ez pedig aligha jó Magyarországnak.
dec. 11
18:39
Orbán Viktor: javaslatot tettünk egy karácsonyi tűzszünetre, Zelenszkij elutasította (Infostart)
A miniszterelnök a Facebook-oldalán adott tájékoztatást a béketárgyalásairól.
dec. 11
18:39
Most van baj: brutális támadásban vesztette életét a menekültügyi miniszter (ATV)
Pokolgéprobbanásban meghalt szerdán Kabulban Halil Hakkáni, az Afganisztánt uraló tálibok menekültügyi minisztere, a merényletet az Iszlám Állam nevű terrorszervezet követte el – közölte a tálib kormány szóvivője.
dec. 11
18:45
Orbán Viktor a béketeremtés kulcsfontosságú szereplője (Demokrata)
Orbán Viktor békemissziója részeként ma Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalt telefonon.
dec. 11
18:57
Zelenszkij reagált: reméli, hogy Orbán Viktor nem fogja felhívni Putyin után a Moszkvába menekült Aszádot is (SzMo)
Az ukrán elnök szerint a békéhez és a biztonság garantálásához Amerika eltökéltsége mellett Európa egysége és elkötelezettsége kell.
dec. 11
19:03
Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor hosszú telefonon van túl (Infostart)
Szerda reggel került sor a hívásra.
dec. 11
19:03
Olaf Scholz bizalmi szavazást kért a Bundestag elnökétől (Demokrata)
A kancellár a Bundestagban mondja majd el a bizalmi szavazás indokait a képviselőknek, amit másfél órás vita követ.
dec. 11
19:39
Oroszország eloszlatta a reményeket (Infostart)
Oroszország továbbra sem hajlandó engedményeket tenni Ukrajnának, és ragaszkodik Vlagyimir Putyin elnök konfliktusrendezési javaslatainak végrehajtásához - közölte szerdán az orosz külügyminisztérium szóvivője.
dec. 11
19:57
Tűzszünetet kötöttek a kurd lázadók és az iszlamista felkelők Szíriában (Infostart)
A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd lázadószervezet és a velük szemben álló iszlamista felkelők amerikai közvetítéssel tűzszüneti megállapodást kötöttek a Szíria északi részén lévő Manbidzsben a polgári lakosság védelmének biztosítása érdekében - jelentette be szerdán reggel Mazlúm Abdi, az SDF parancsnoka.
dec. 11
20:15
Szijjártó a Karmelitából: ez hangzott el az Orbán-Putyin telefonbeszélgetésen (ATV)
Putyin orosz elnök szerint "bizony vannak olyan akadályok, amelyek a béke útjában állnak. Ilyen az a törvény Ukrajnában, amely gyakorlatilag megtiltja a jelenlegi elnöknek, a jelenlegi elnöki adminisztrációnak, hogy Oroszország elnökével a békéről, a békés rendezésről tárgyaljon" - ismertette Szijjártó Péter, mi hangzott el az Orbán - Putyin telefo
dec. 11
20:21
Az adóhatóság és Messi egyszerre bukkant fel az Adidas központjában (Infostart)
Adónyomozók kutatták át az Adidas sportszergyártó cég németországi főhadiszállását éppen azon a napon, amikor az argentin futballklasszis is ott járt.
dec. 11
20:21
Világszerte probléma van a Metával, több platform is akadozik (ATV)
Szerda este hét órakor a Meta szinte minden szolgáltatásánál probléma merült fel, leginkább a Facebook az, ami akadozik.
dec. 11
20:21
Orbán Viktor tűzszünetet és fogolycserét javasolt Zelenszkijnek, aki ezt elutasította (SzMo)
Az ukrán elnök a nap folyamán reagált arra, hogy a magyar miniszterelnök hosszasan egyeztetett Putyin orosz elnökkel.
dec. 11
20:21
Oroszország választ ígér az amerikai rakétákkal végrehajtott támadásra (Demokrata)
Választ ígért Moszkva az Ukrajna által végrehajtott támadásra a taganrogi katonai repülőtér ellen.
dec. 11
20:33
Amerikai fegyverekkel lőttek az ukránok oroszországi célpontot, a válasz már meg is van (HírTV)
Amióta novemberben megkapta az engedélyt, Kijev több csapást mért oroszországi területekre.
dec. 11
21:03
Szijjártó Péter: A kormány felvetette a tűzszünet és fogolycsere lehetőségét (Demokrata)
Videó! A magyar kormány felvetette egy ukrajnai karácsonyi tűzszünet és fogolycsere lehetőségét, a kijevi vezetés azonban ezt elutasította.
dec. 11
21:21
Újabb ukrán politikus jelentette be: jöhetnek a béketárgyalások (ATV)
Ukrajna valóban készen áll a béketárgyalásokra Oroszországgal, de csakis tisztességes feltételek mellett, Ukrajna rovására hozott kompromisszumok nélkül, és a nemzetközi joggal összhangban - jelentette ki Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója szerdán az ukrán 24-es tévécsatornának adott interjújában.
dec. 11
22:03
Magyarország tűzszünetet javasolt, ehhez azonban Zelenszkijnek is volt egy-két szava (ATV)
A magyar EU-elnökség végén újabb erőfeszítéseket tettünk a béke érdekében - írta az X közösségi portálon a magyar miniszterelnök szerdán.
dec. 11
22:09
Kiderült, hogyan utasította vissza Zelenszkij a magyar békemissziós ajánlatot (SzMo)
Szijjártó Péter videós bejelentkezésében elmondta, hogy Orbán Viktor Putyinnal folytatott megbeszélésről tájékoztatták az ukrán vezetést is, amire később az ukrán elnök reagált.

2024. december 12. csütörtök

dec. 12
0:15
Kijev: Ukrajna valóban készen áll a béketárgyalásokra Oroszországgal (Infostart)
Ukrajna valóban készen áll a béketárgyalásokra Oroszországgal, de csakis tisztességes feltételek mellett, Ukrajna rovására hozott kompromisszumok nélkül, és a nemzetközi joggal összhangban - jelentette ki Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója szerdán az ukrán 24-es tévécsatornának adott interjújában.
dec. 12
0:15
Szijjártó Péter videóval jelentkezett: kiderült, miről tárgyalt szerda reggel Orbán és Putyin (Blikk)
Orbán Viktor miniszterelnök telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akivel teljes egyetértés volt abban, hogy mindent meg kell tenni az energetikai együttműködés fenntartása mellett – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
dec. 12
0:15
A geopolitika és a hibrid beavatkozások legyőzték a szabad választásokat a szomszédban (444.hu)
Életveszélyes a demokráciára a román példa: orosz műveletekre hivatkoznak, de az elnökválasztás leállításában geopolitikai szempontok és pártérdekek is szerepet játszhattak. Ez politikailag tovább erősítheti a szélsőjobbot, és ezután más országok is külföldi beavatkozásokra mutogatva korlátozhatják a választásokat.
dec. 12
0:18
Donald Trump látja a párhuzamot a politikai pályája és a Notre-Dame között (Telex)
Az ellenálló képesség, a rugalmasság közös pontjuk.
dec. 12
0:19
"Ellenséges államok" beavatkozása miatt tett bejelentést Donald Tusk (Infostart)
Megengedhetetlen, hogy "ellenséges államok" beavatkozzanak a lengyelországi választási folyamatokba, ezért rövidesen a kormány jóváhagyására lesz szükség a Lengyelországban működő két legnagyobb kereskedelmi televízió megvételéhez - jelentette be Donald Tusk lengyel kormányfő szerdán Varsóban.
dec. 12
0:19
Orbán Viktor tűzszünetet és fogolycserét javasolt: elárulta, mit mondott neki Zelenszkij (Blikk)
Orbán Viktor szerda este a Facebook-oldalán osztotta meg, hogy javaslatot tett egy karácsonyi tűzszünetre és egy fogolycserére. Ám az is gyorsan kiderült, hogy a javaslatból nem lesz semmi. Mint ismert, a miniszterelnök reggel több mint egy órát beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, állítólag arról, hogyan lehetne békét kötni.
dec. 12
0:19
Zelenszkij reméli, hogy Orbán nem fogja felhívni Putyin után a Moszkvába menekült Aszádot is (444.hu)
Az ukrán elnök reagált arra, hogy Orbán tárcsázta Moszkvát.
dec. 12
0:22
Felgyújtották a lázadók a szír diktátor sírját (Telex)
Eközben orosz segítséggel tengerparti bábállamot akart magának a bukott Bassár el-Aszad, de Moszkva nem segített neki.
dec. 12
0:23
Donald Trump: Szíria elvesztése alaposan meggyengítette Vlagyimir Putyint (Infostart)
A megválasztott amerikai elnök szerint Oroszország azért hagyta veszni Szíriát, mert az ukrajnai háború minden erőforrását leköti.
dec. 12
0:23
A lázadók felgyújtották az Aszad dinasztia mauzóleumát – Videón a rombolás (Blikk)
A szíriai lázadók felgyújtották Háfez el-Aszad sírját a család szülővárosában, Kardhaban. A lázadók országszerte összetörték vagy felgyújtották az Aszad család szobrait és plakátjait – számolt be az elszabaduló romboláshullámról több média.
dec. 12
0:23
Orbán zavaros dolgokat írt ki a Facebookra arról, hogy Zelenszkij állítólag elutasította a tűzszüntei javaslatát, pedig annak sincs nyoma, hogy beszéltek volna… (444.hu)
A pillanatnyilag tudhatók alapján az a legéletszerűbb, hogy a magyar miniszterelnök egyszerűen megismételte, amit Putyin mondott neki reggel.

Keresés