A stúdióban Boros Imre közgazdász és Bogár László közgazdász voltak a vendégeink. Mai adásunkban szó volt arról, hogy Jerome Powell, az amerikai jegybank elnöke szerint hatalmas gondok vannak az amerikai államadóssággal.
Két méter magas mellszobrot készített Károly király tiszteletére egy homokművész Indiában, miután bejelentették, hogy a brit uralkodónál a közelmúltban rákot diagnosztizáltak.
Megfosztotta mentelmi jogától az Európai Parlament Eva Kailit. A volt szocialista alelnököt 2015 óta elkövetett, több rendbeli uniós költségvetési csalással vádolják. A döntés után a poitikus szó szerint kisprintelt az ülésteeremből.
Koszovóban az euró a hivatalos fizetőeszköz, a központi bank euróról szóló januári döntése nem a szerb dinár ellen, hanem a hivatalos koszovói fizetőeszköz védelmére irányul, a célja pedig a törvénytelen pénzmozgás megakadályozása – hangsúlyozta Albin Kurti koszovói miniszterelnök abban az angol nyelvű hivatalos nyilatkozatban, amelyet kedd este te
Az Európai Bizottság felszólító levél megküldésével kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben a szuverenitásvédelmi törvény miatt, mert az uniós jogot sért – közölte a brüsszeli testület szerdán.
Tucker Carlson amerikai médiaszemélyiség szerint csütörtökön kerül a nyilvánosság elé a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel készített interjúja. A konzervatív újságíró azt ígérte, hogy az anyag vágatlan lesz. "Azért csinálom, mert az amerikaiaknak tudniuk kell, milyen háború részese az ország" – mondta.
Egy házaspár elhunyt egyéves gyermekük szívverését hallgatta meg abban a kisfiúban, akit megmentettek a szervadománnyal. A pár kisfia 2022 nyarán hunyt el, szerveivel három ember életét mentette meg.
Vilmos walesi herceg neje a közelmúltban hasi műtéten esett át, majd két hetet töltött egy klinikán, mielőtt hazaengedték volna. Csakhogy kálváriája ezzel még korántsem ért véget.
Ukrajnának legalább félmillió új katonára lenne szüksége ahhoz, hogy sikeresen tudja folytatni az orosz megszállók elleni harcát. Ennek egyik fontos lépése lehet, hogy a jelenlegi 27-ről 25 évre csökkentenék a mozgósítási korhatárt; az InfoRádió által megkérdezett biztonságpolitikai szakértő szerint Ukrajna hűségesen végrehajtja az Oroszország gyen
Gary Glitter négyszer ült börtönben kiskorúak szexuális bántalmazása miatt, a feltételes szabadlábra helyezésről döntő biztottság szerint jobb lenne, ha ott is maradna.
A tokiói elektromos művek szerint a radioaktív hűtővíz tisztítására használt berendezés kivezetőnyílásából folyt el tisztítatlan hűtővíz eddig ismeretlen okból.
A Hamász palesztin szélsőséges szervezet a január végi párizsi tárgyalások alapján született tűzszüneti tervezetre válaszul szerdán háromlépcsős saját tűzszünetjavaslatot terjesztett elő, amelyben az általa irányított Gázai övezetben zajló hadműveletek 4,5 hónapra szóló felfüggesztésére szólít.
A helyi idő szerint kedden este történt földcsuszamlás több mint nyolcvan embert temetett maga alá. Egy aranybánya dolgozóit, két busznyi embert sodort el a csuszamlás: 45 embert már kimentettek, 41 embert még mindig keresnek.
5,5 tonna hűtővíz került az óceánba szerdán. Az illetékesek szerint nincsen veszélyes mértékű sugárzás a környéken, de azért lezárták az érintett részt.
Az új szabályozás célja, hogy növelje az átutalások biztonságát, és a lakossági ügyfeleknek és a vállalkozásoknak, különösen a kis- és középvállalkozásoknak ne kelljen várniuk a pénzükre.
Az Ensz legfontosabb feladata jelenleg meggátolni az ukrajnai és a közel-keleti konfliktus egyesek által láthatóan kívánatosnak tartott eszkalációját, Magyarország továbbra is minden béketörekvésben kész segítséget nyújtani - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.
Nyolcévnyi kitartó munka veszett semmibe kedden, amikor Guinness Rekordok Könyve érvénytelenítette egy gyufaszálakból épült Eiffel-torony rekordkísérletét. Az ok az volt, hogy nem volt meg a gyufák piros feje.
Az ENSZ legfontosabb feladata jelenleg meggátolni az ukrajnai és a közel-keleti konfliktus egyesek által láthatóan kívánatosnak tartott eszkalációját. Magyarország továbbra is minden béketörekvésben kész segítséget nyújtani - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.
Szavai szerint a törvényjavaslatot a második, végleges olvasatban nagy valószínűséggel február utolsó hetében fogadja el a parlament, és várhatóan áprilisban lép hatályba.
Legutóbb Pristina azon döntése okozott felháborodást Belgrádban, amellyel megtiltotta a dinár használatát a jelentős részben szerbek lakta Észak-Koszovóban.