Európai uniós statisztikák szerint a Földközi-tenger keleti medencéjében található Ciprus lakosságarányosan a legtöbb menedékkérőt fogadta be a tagállamok közül.
Egy idős, memóriazavarokkal küzdő betegekkel foglalkozó pszichiáter szerint Biden elnöknek az Unió helyzetéről szóló beszéde a demencia ellen használt stimulánsok használatára utalt.
Az ukrán elnök arról beszélt, meglepik Budapest radikális üzenetei, mert Magyarország "tudja, mi az invázió, tudja, hogy milyen következményei vannak egy fasiszta rezsimnek".
Az akkumulátorgyárakra is kiterjesztik az ipari kibocsátásokról szóló irányelvet, amellyel többek között a vízfogyasztásra is környezetvédelmi teljesítménycélokat kell bevezetni.
Földbe csapódott egy orosz teherszállító repülőgép, aminek a fedélzetén 15 ember utazott. A tragédia a Moszkváról északkeletre fekvő Ivanova közelében – közölte az orosz védelmi minisztérium.
A szudáni hadsereg kedden jelentette, hogy felszámolta a vele szemben álló Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) félkatonai szervezet egyik alakulatát, valamint elfoglalta és ellenőrzése alá vonta a nemzeti rádió és televízió központját Omdurmánban.
Súlyos sérülésekkel, több töréssel szállították kórházba a fiatal nőt, miután a sorsára hagyta a gázoló. Gyűjtést rendeztek a kezelésére a hozzátartozói.
A kormánypárti politikus azt mondta: az Európai Parlamentben "most épp azt találták ki", hogy beperelik az Európai Bizottságot, amiért az felszabadította a Magyarországnak jogosan járó uniós pénzeket.
Az Európai Tanácsnak foglalkoznia kell az Unió mezőgazdasági helyzetéve, ez ugyanis már nem támogatási, hanem szakpolitikai kérdés – nyilatkozta a HírTV brüsszeli tudósítójának Gál Kinga.
Szijjártó Péter berendelte David Pressmant, az Egyesült Államok nagykövetét a Külügyminisztériumba és kérdőre vonta, hogy milyen kijelentéseket tett Orbán Viktorról az Egyesült Államok elnöke.
A társasági és a személyi jövedelem adót egyaránt megemelnék az oroszországi elnökválasztás után, hogy finanszírozni tudják az Ukrajna elleni háború hatalmas költségeit.
Az Európai Parlament jogi szakbizottsága hétfőn este zárt ajtók mögött szinte egyhangúan úgy döntött, hogy beperli az Európai Bizottságot amiatt, mert tavaly karácsony előtt megalapozatlanul szabadított fel 10,2 milliárd euró kohéziós forrást Magyarországnak.
A külügyminiszter szerint: "a miniszterelnök és a kormány nem egy véletlen sorsolás alapján vezeti ezt az országot, hanem az emberek döntése alapján. Négy választást nyertünk meg, és az emberek kijelölték a kormányzás irányát, amelyet mi végrehajtunk".