Nagy botrány tört ki a British Airways légitársaságnál, miután két légiutas-kísérőjük rasszista tartalmat osztott meg a TikTokon. A két nő kínai utasokon gúnyolódott, mindezt ferdeszem ábrázolásával, valamint akcentus utánzásával tették.
Magyar áldozatokról, sérültekről jelenleg nincs tudomásunk – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a moszkvai terrortámadásra reagálva péntek este a Facebook-oldalán.
Az Egyesült Királyság technológiai ipara mély aggodalmakat fogalmaz meg a kormány azon tervei miatt, amelyek a "megfigyelők chartájának" nevezett törvény módosítására irányulnak.
Valamennyi áldozatot elszállították a Moszkva melletti terrortámadás helyszínéről – jelentette a helyszínről a Taszsz orosz állami hírügynökség tudósítója szombat hajnalban.
Peter Pellegrini és Ivan Korčok párharcává vált a szlovák elnökválasztás, aminek szombaton tartják az első fordulóját. Az összesen tíz jelöltből igazán csak nekik van sanszuk, de a Robert Fico és a magyar kormány által is pártolt volt miniszterelnöknek több tartaléka lehet.
A százmilliós Egyiptomban jelenleg több mint kilencmillió bevándorló él, és nagyon sok fiatal érzi bizonytalannak az egzisztenciális helyzetét, azért kelnek tömegek útra Európa irányába – mondta az InfoRádióban az Eurázsia Központ és a Migrációkutató Intézet vezető kutatója. Tárik Meszár hozzátette: az Európai Unió nemcsak anyagi támogatással, hane
2002-ben egy moszkvai színházban 170 ember, 2004-ben a beszláni iskolában pedig 334 túsz halt meg. Az orosz biztonsági előírások értelmében azóta nem tárgyalnak a terroristákkal, sőt a megsemmisítésükre törekednek.
Az orosz-ukrán háború két évvel ezelőtti kitörése óta továbbra is naponta több ezer menekült érkezik a háború sújtotta szomszédos országból Magyarország területére.
Megnyílt közel hatezer választóhelyiség országszerte Szlovákiában szombaton reggel, és ezzel megkezdődött az ország történetének hatodik közvetlen államfőválasztása.
Kilenc jelölt közül választhatnak ma a szlovákok. A közel hatvanezer választóhelyiség reggel héttől este tízig tart nyitva, a voksoláson mintegy 4,3 millió szavazásra jogosult választópolgár vehet részt.
Az Oroszország nyugati határához közeli Brjanszk régió egyik településénél, a rendőrök feltartóztattak egy autót, amiben a moszkvai koncert központban elkövetett vérengzés feltételezett tettesei utazhattak.
Ukrajna lelőtt 31-et abból a 34, iráni gyártmányú Sahed típusú drónból amit Oroszország indított az éjszaka részben a megszállt Krím-félszigeten lévő Kurszk régióból - közölte az ukrán légierő szombat reggel.
Moszkva vegye figyelembe: a Nyugat nem csak fegyverszállításra korlátozhatja Ukrajna támogatását – közölte a francia vezérkari főnök. Moszkvában azt mondták: háborúvá szélesedett a "különleges katonai művelet".
Részvétét fejezte ki levélben Szijjártó Péter külügyminiszter Szergej Lavrovnak, Oroszország külügyminiszterének a péntek esti moszkvai terrortámadás miatt.
Pedig az eddig 93 halottat követelő merényletet az Iszlám Állam vállalta magára. Igaz, a valódi elkövetőkről Ukrajnától az orosz titkosszolgálatig sok más verzió is kering. Négy gyanúsítottat szombaton elfogtak az ukrajnai határ közelében.
Az interneten jelent meg az egyik terrorista kihallgatásáról készült videó, amin elárulta miért gyilkolták halomra az embereket a moszkvai koncert központban.
Az ukrán légvédelem lelőtt 31-et abból a 34, iráni gyártmányú Sahed típusú drónból amit Oroszország indított az éjszaka részben a megszállt Krím-félszigeten lévő Kurszk régióból.
Szijjártó Péter szombaton telefonon beszélt orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, akit őszinte együttérzéséről biztosított az előző esti moszkvai terrortámadással kapcsolatban.
Sussex hercege és hercegnéje is megszólalt, miután kiderült, hogy Katalinnál rákot diagnosztizáltak. Azt kívánják, hogy családja körében, nyugalomban gyógyulhasson.
Amikor orosz repülőgépek bombázni kezdték észak-ukrajnai határ menti faluját, Nina Skorkina nem volt hajlandó elhagyni az otthonát. Aztán egy rendőrcsapat érkezett, és robbantások közepette evakuálták a 87 éves férfit.