Az ukrajnai háború elől menekülők között van egy minden szempontból stigmatizált csoport, amely számára a magyarországi önálló élet célzott segítség nélkül lényegében lehetetlen. A kárpátaljai magyar ajkú romák kihívásairól szól cikksorozatunk harmadik része.
Szevasztopol oroszok által kinevezett polgármesterének közleményében csak annyi olvasható, hogy volt egy támadás, amiben megsemmisült egy irodaépület és egy gázvezeték.
Nem hagyják futni azokat, akik felelősek a moszkvai véres merényletért - ezt mondta az orosz elnök tévébeszédében. Vlagyimir Putyin kiemelte: bárkik álljanak is az elkövetők mögött, azonosítják és meg-büntetik őket.
Miután a walesi hercegné nyilvánosságra hozza a diagnózist, brit szakorvosok felvetették, hogy betegsége összefügghet a daganatos betegségek titokzatos "világjárványával".
A távmunkában dolgozó amerikai férfi úgy számol, hogy a kedvezőbb albérleti díj mellett a rezsin is sokat spórol majd, ráadásul világot láthat a következő 12 évben.
A lengyel külügyminisztérium szóvivője közölte: Varsó magyarázatot kér Moszkvától az orosz cirkálórakéta által elkövetett lengyelországi légtérsértés miatt.
A "gyalázatos és embertelen" oroszországi merénylet áldozataiért imádkozott Ferenc pápa virágvasárnap a római Szent Péter téren bemutatott mise végén, Ukrajnában pedig a humanitárius katasztrófa szélesedésének elkerülését szorgalmazta.
"Tegyük fel, hogy amikor az első gyermeked tízéves lett, egy látnok milliárdos, akivel még sosem találkoztál, kiválasztotta őt, hogy csatlakozzon az első állandó emberi településhez a Marson... Elengednéd? Természetesen nem" - írja Jonathan Haidt szociálpszichológus, akinek a közeljövőben fog megjelenni a "A szorongó nemzedék: Hogyan okozza a gyerm
Az izraeli hadsereg szóvivője tájékoztatott arról, hogy a hadsereg vasárnap hajnalban újabb hadműveletet indított Hán-Júniszban, a Gázai övezet déli részén. A cél szisztematikusan kifüstölni a Hamász sejtjeit.
Varsó magyarázatot kér Moszkvától az orosz cirkálórakéta által elkövetett lengyelországi légtérsértése miatt. Emiatt riadóztatták a lengyel légierőt és a NATO közelben tartózkodó vadászgépeit is.
A "gyalázatos és embertelen" oroszországi merénylet áldozataiért imádkozott Ferenc pápa a virágvasárnap a római Szent Péter téren bemutatott mise végén, Ukrajnában pedig a humanitárius katasztrófa szélesedése elkerülését szorgalmazta.
Az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei, 25 évvel ezelőtt megkezdve Jugoszlávia bombázását, lerombolták a háború utáni európai biztonság alapját – foglalt állást az orosz külügyminisztérium.
Varsó magyarázatot fog kérni Moszkvától az orosz cirkálórakéta által vasárnapra virradóan elkövetett légtérsértésre - jelentette be Pawel Wronski, a lengyel külügyminisztérium szóvivője.
Nagy hatótávolságú precíziós fegyverekkel és drónokkal mért csoportos csapást az orosz légierő az ukrán energiaipar és a gázkitermelés létesítményeire.
A szlovák elnökválasztásokon eddig elindult magyar jelöltek közül Forró Krisztián kapta a legkevesebb szavazatot: a szombati voksoláson a szavazatok 2,91 százalékát szerezte meg.
Evakuálták a szentpétervári London Mall bevásárlóközpontot, miután egy férfi azt állította, hogy robbanóanyagot helyezett el az épületben. A helyszínre a rendfenntartók mellett a mentők is kivonultak.
A 137 embert halálát okozó támadás feltételezett elkövetőinél tádzsik útleveleket találtak. Oroszország és Tádzsikisztán legmagasabb szintű viszonya rendezett, de az egykori szovjet tagköztársaságban sok muszlim szélsőséges van, akik nyíltan egy közép-ázsiai iszlám állam létrehozását tűzték ki célul. A tádzsik vezetés régóta elkeseredett harcot vív
Marija Gabriel bolgár külügyminiszter bejelentette vasárnap, hogy az eddig koalícióban kormányzó jobbközép Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) párt és a liberális-konzervatív Folytatjuk a Változást (PP) nem tudott megállapodni az új kormány megalakításáról.
A Gázai övezet palesztin lakosságának szánt segélyszállítmányok felgyorsított eljuttatásának egyetlen hatékony módja a szárazföldi útvonalak használata – jelentette ki az ENSZ főtitkára.
Ki kellett üríteni a világhírű British Múzeumot Londonban, miután vasárnap kora délután környezetvédők és hozzájuk csatlakozott palesztinbarát tüntetők elállták a történelmi épület mindkét bejáratát. A demonstrálók több százan érkeztek a múzeumhoz, hatalmas transzparenseket emeltek a magasba, és szorosan egymás mellé állva szándékosan akadályozták
Törékeny az élet, amit egy másodperc alatt zúzhatnak porrá. A kérdések ilyenkor csak gyűlnek, a válaszok viszont egyre csak fogynak... Olha Dziuba 62 éves elmúlt, neves építészként már a nyugdíjas éveit tervezgette, amikor hazájában véres háború robbant ki 2022. február 24-én. Az egykor varázslatos Odessza, ahol Olha és családja élt, egyik pillanat
Az Egyesült Államok nem lát bizonyítékot Ukrajna érintettségére a moszkvai terrortámadásban - reagált az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője az orosz kormányzati nyilatkozatokra, miközben amerikai kormányzati illetékesek a kialakult helyzet következményeit a hétvégén úgy értékelték, hogy nincs olyan fenyegetettség az Egyesült Államokra nézve