Teljes támogatást élvez a közép-európai országok körében a magyar európai uniós elnökség politikája, amelynek célja a nyugat-balkáni bővítési folyamat előmozdítása - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Ljubljanában.
A külügyminiszter szerint súlyos kihívásokkal teli éveket él most a kontinens, a közösség rossz formában van, ezért elejét kell venni a helyzet további romlásának.
III. Károly király és Kamilla királyné vasárnap húsvéti istentiszteleten vesznek részt a windsori kastély kápolnájában – közölték a Buckingham-palota illetékesei.
A nagyobb húsvéti rendezvények idejére fokozzák a készültséget. A vallási szertartásokat és a bevásárlóközpontokat is figyelni fogják – jelentette be a szlovák belügyminiszter.
Bár Vlagymir Putyin és az államilag ellenőrzött orosz média megpróbálja Ukrajnára hárítani a moszkvai terrortámadás felelősségét, egyre több részlet derül ki az IS-K nevű dzsihadista csoportról, amely azt állította, hogy ő áll a támadás mögött.
Hat eltűnt személyt még keresnek a baltimore-i hídkatasztrófa után, amelyet egy elszabadult konténerhajó okozott. A súlyos tragédiáról videófelvétel is készült.
A nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a humanitárius segélyek akadálytalanul eljussanak, mondta a német külügyminiszter.
Már a brüsszeli Politico is kezdi kritikusan vizsgálni az egyoldalú nyugat-európai háborús narratívát, írta az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Az Egyesült Államok franciaországi nagykövetsége hétfőn biztonsági riasztást adott ki, fokozott óvatosságra és körültekintésre intve az ott tartózkodó állampolgárait, nem sokkal azután, hogy a francia hatóságok a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget.
A tudósok történelmi mérföldkőnek tartják azt, hogy sikerült emberi kromoszómát alkotni, a géntechnológiai bravúr azonban súlyos etikai kérdéseket is felvet.
A lengyel nyomozó szervek országszerte több tucat helyen házkutatásokat végeznek az előző kormány idején az igazságügyi tárca kötelékében működő, a bűnmegelőzés és a bűncselekmények áldozatainak támogatására létrehozott alapítvány ügyében – közölte a lengyel főügyészség.