Egy friss jelentés szerint tízből kilenc angol és walesi börtön gyakorlatilag alkalmatlan a rabok fogva tartására, és az intézmények bezárására lenne szükség. Súlyos problémák vannak több helyen is.
Digitalizációt, az európai uniós programoknak online platformon való elérését, és bihari márkanév létrehozását szorgalmazta Cseke Attila, az RMDSZ Bihar megyei tanácselnökjelöltje szerdai sajtótájékoztatóján.
A bűnbandát azzal is gyanúsítják, hogy tagjainak köze volt egy Törökországban februárban, egy választási kampánygyűlésen elkövetett fegyveres támadáshoz.
A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását javasolja az izraeli kormányfő és a védelmi miniszter, valamint a Hamász terrorszervezet három vezetője ellen. Felvetését vegyesen fogadták Nyugaton, és 1-2 hónapba is telhet, amíg döntés születik. A felvetés jogi és politikai következményeit azonban nem lehet szétválasztani.
Egyiptomi források szerint Izrael már ellenőrzés alá vette az övezet déli részén Rafahnál az Egyiptom és a Gázai övezet közötti határövezet mintegy felét.
Ez még nem a rehabilitáció időszaka a miniszterelnök helyettese szerint, egyelőre az sem időszerű, hogy átszállítsák Pozsonyba a múlt héten meglőtt Ficót.
A jelmondat arra utal, hogy az ezt skandálók szerint a szabad palesztin államot a Jordán folyó és a Földközi-tenger között, vagyis jórészt Izrael területén kellene létrehozni.
Mingma serpa, a Seven Summit Treks nevű túraszervező cég vezetője azt mondta, a cég alkalmazásában álló Kami Rita egy hegymászócsoportot vezetett az Everestre.
Megértést tanúsított két másik szlovákiai merénylő iránt, valamint megemlített több, a világban történt tömeggyilkosságot, és az erőszak elfogadhatóságán is töprengett az általa írt könyvekben a Robert Fico szlovák kormányfő elleni merénylet feltételezett elkövetője – jelentette a Dennik N című szlovák napilap.
Példátlan kibertámadás érte a Franciaország tengerentúli területén, Új-Kaledóniában fekvő szigetcsoportot Emmanuel Macron államfő megérkezését megelőzően.
A politikai pályára lépett korábbi vezérkari főnök azt is közölte, hogy Románia az épületet húzza fel, míg az Európai Unió a lőpor gyártásához szükséges műszaki berendezéseket finanszírozza.
Szerda délelőtt az otthonában látogatta meg az ALS nevű halálos betegségben szenvedő, az eutanáziáért küzdő Karsai Dánielt Sulyok Tamás köztársasági elnök.
A kormányzó Konzervatív Párt 20 százalékos lemaradásban van a felmérésekben a Munkáspárt mögött, emiatt az elemzők egy novemberi választásra számítottak.
Örményország számára biztonsági garanciát jelent a közös határ kijelölése Azerbajdzsánnal, ami már megkezdődött az északi Tavus régióban – jelentette ki szerdán Nikol Pasinján örmény miniszterelnök.
A kormányfő a "terrorizmus által elnyert díjnak" nevezte Írország, Norvégia és Spanyolország szerdai bejelentését, miszerint hamarosan elismerik a palesztin államot.
A konzervatív párti kormányfő szerda este a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal előtt bejelentette, hogy július 4-én parlamenti választást tartanak Nagy-Britanniában.