A tíz százalékban fehérek lakta országban 22 százalékot kapott a fehér pártelnök által vezetett párt, amely koalícióra lépett a néhai Nelson Mandela alapította ANC-vel.
Kijev szerint a Moszkva nélküli csúcs megrendezése önmagában is siker, bár az bizonyos, hogy nem olyan lesz, mint amilyet az ukrán vezetés eredetileg szeretett volna. Putyin egy nappal korábban ultimátumként üzente meg saját feltételeit. Peking egy alternatív békekonferencián dolgozik, csöndes támogatóként kihasználva Oroszország elszigetelődését,
Szombaton megkezdődött Svájcban az ukrajnai békekonferencia. A megbeszélésen 92 ország vesz részt, közülük 57 állam- vagy kormányfői szinten, ezzel ez az esemény lesz az év egyik legnagyobb csúcstalálkozója.
Katalin hercegné (Kate Middleton) szombaton először jelent meg a nyilvánosság előtt, miután márciusban felfedte, hogy rákos betegséggel küzd. A brit trónörökös felesége az éves londoni Trooping the Colour felvonuláson vett részt.
Bár a Jens Stoltenberg-Orbán Viktor találkozó után látszólag mindkét fél elégedett volt, mégis arra lehet következtetni, sokan elégedetlenek a magyar miniszterelnök hozzáállásával.
A hercegné a király születésnapjának tiszteletére rendezett katonai ceremónián vett részt. Volt, aki már éjjel letáborozott a Buckingham-palotánál, hogy láthassa.
Svéd vadászgépek elfogtak egy orosz katonai repülőgépet, miután az pénteken rövid időre megsértette Svédország légterét a balti Gotland szigetétől keletre - közölték az északi ország fegyveres erői szombaton.
Legalább ötezer magyar szurkoló vonult kora délután szervezett keretek között a 15 órakor kezdődő Magyarország-Svájc Európa-bajnoki csoportmérkőzés helyszínére, a kölni RheinEnergie Stadionba.
Irán szabadon engedett egy svédországi EU-diplomatát és egy iráni-svéd kettős állampolgárt, míg Svédország szabadon engedett egy háborús bűnökért életfogytiglani börtönbüntetését töltő magas rangú volt iráni tisztviselőt.
Kamala Harris amerikai alelnök több mint 1,5 milliárd dolláros segélyt jelentett be, részben Ukrajna energetikai ágazatának és humanitárius helyzetének támogatására, amely Oroszország 27 hónapja tartó ukrajnai inváziója miatt alakult ki.
A brit királyi család trónörökösének felesége, Katalin hercegné különleges ruhadarabokat választott a mai ünnepségre, ahol először szerepelt azután, hogy nyilvánosságra hozta, hogy rákbetegséggel küzd.
Ukrán férfit mentettek ki a Tiszából a román határőrök, a 31 éves fiatalember Romániába próbált szökni, de elfogyott az ereje - közölte szombaton a határrendészet máramarosszigeti regionális felügyelősége.
Az Európai Bíróság Magyarország elleni döntéséről szóló cikk alatt elmondták véleményüket a migrációról, az Európai Unióról és annak vezetéséről, sőt a magyar miniszterelnökről is.