A brüsszeli közlemény szerint a román és a litván uniós biztos arról tájékoztatta Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, hogy lemondanak biztosi pozíciójukról azért, hogy elfoglalják a júniusi választásokon megszerzett képviselői helyüket az Európai Parlamentben.
Az Európai Unió egy évvel, 2025. július 27-ig meghosszabbította a vezető nélküli légi eszközök gyártása és Oroszországnak való átadása, valamin a Közel-Keleten és a Vörös-tenger térségében tevékenykedő fegyveres csoportoknak nyújtott katonai segítség miatt az Iránnal szemben bevezetett korlátozó intézkedések hatályát - közölte az Európai Unió Tanác
A jövő héten kezdődő ötkarikás játékok előtt már mintegy három és fél ezer potenciálisan veszélyt jelentő személyt zártak ki az olimpiáról - jelentette ki a francia belügyminiszter.
A testőrök gyors és szakszerű reakciója megakadályozta a további sérüléseket. Hajós kiemelte, hogy a jövőben a drónok és a mesterséges intelligencia alkalmazása segíthet az ilyen fenyegetések gyorsabb ész lelésében és kezelésében.
Az Egyesült Államokban már több helyen is vannak olyan automaták az élelmiszerboltokban, amiből lőszert lehet vásárolni, a tervek szerint a jövőben csak még tovább emelnek a lőszer-automaták számát. A cég szerint ezzel a módszerrel biztonságosabb lőszert árulni, mintha egy valódi személytől vennék meg a boltokban.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő elmondta, a Kreml tisztában van Orbán Viktor miniszterelnök általános megközelítéseivel az ukrajnai rendezéssel kapcsolatban.
A Kreml tisztában van Orbán Viktor miniszterelnök általános megközelítéseivel az ukrajnai rendezéssel kapcsolatban, de nem ismeri az uniós vezetőkhöz intézett levelének konkrét tartalmát - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn Moszkvában.
A Külgazdasági és Külügyminsztérium közleménye szerint a tárcavezető a chilei kollégájával, Alberto van Klaveren Storkkal folytatott megbeszélése előtt közölte, hogy az Európai Unió az elmúlt időszakban rendkívül sokat veszített a versenyképességéből.
Az északi Bolzano városától a szicíliai Palermóig az olasz egészségügyi hatóságok hőségriadót léptettek életbe hétfő Olaszországban, amely egyelőre szerdáig érvényes.
Haladéktalanul és minden eszközzel fel kell lépni az élet-ellenes uszítások, és utalások minden formája ellen! Így fogalmazott közösségi oldalán a Fidesz frakció-vezetője. A HírTV-nek Szikra Levente, az Alapjogokért Központ vezető elemzője adott kommentárt a bejelentkezésben.
Az északi Bolzano városától a szicíliai Palermóig az olasz egészségügyi hatóságok hőségriadót léptettek életbe hétfő Olaszországban. A riadó egyelőre szerdáig érvényes. A forróság miatt a legmagasabb fokozatú, vörös készültséget rendelték el tizenkét városban, Anconában, Bolognában, Campobassóban, Firenzében, Frosinonében, Latinában, Perugiában, Pe
A Donald Trump körül dolgozó biztonsági emberek jól reagáltak, de a távolabbi védelem hibázhatott, hogy fegyverrel a volt elnök közelébe kerülhetett a támadó – mondta el az InfoRádió Reggelinfó című műsorában Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora.
Az orosz Csendes-óceáni Flotta és a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg Haditengerészetének közös hajócsoportja Csancsiang kikötőjéből hajózik ki a flottagyakorlatra.
A szervezők szerint Magyarnak Deustch Tamással, vagy Orbán Viktorral kéne beszélgetnie a rendezvényen, nem pedig az előre leegyeztetett Grendel Gáborral.
A cseh kormány még a nyár folyamán dönt a Dukovany-i atomerőmű bővítéséről. Egyelőre nem világos, hogy a kormány csak ezt az egy atomerőművet akarja-e két blokkal bővíteni, vagy a temelíni atomerőmű további két blokkjának építését is tervezi. Mindkét esetben ez lenne a Cseh Köztársaság eddigi legnagyobb beruházása.
A floridai szövetségi kerületi bíróság hétfőn elutasította a Donald Trump volt amerikai elnök ellen bizalmas iratok gondatlan kezelése ügyében indított eljárást a vádat képviselő különleges ügyész személyének szabálytalan kinevezése miatt.
A Kreml tisztában van Orbán Viktor miniszterelnök általános megközelítéseivel az ukrajnai rendezéssel kapcsolatban, de nem ismeri az uniós vezetőkhöz intézett levelének konkrét tartalmát - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn Moszkvában.
Evan Vucci, aki már nyolc éve tudósít Trumpról és 2020-ban Pulitzer-díjat nyert a George Floyd halála utáni tüntetésekről készült fotójáért, a The Guardiannek mesélt a történtekről.
Miképpen fordulhatott elő, hogy a legmagasabb védelmi szinten biztosított Donald Trumpra rálőhettek egy kampányrendezvényen? Egy centiméteren múlt, hogy az Egyesült Államok korábbi (és leendő?) elnöke túlélte a támadást, a feje helyett a fülét találta el a merénylő. Az FBI (Szövetségi Nyomozóiroda) átfogó nyomozásba kezdett és nagyon valószínű, hog
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, szombat este negyed hétkor rálőttek Donald Trumpra Pennsylvaniában - a volt amerikai elnök a fülén sérült meg, szóvivője szerint jól van. "Elképesztő, hogy ilyen az országunkban megtörténhet" - írta Trump a közösségi oldalán. A választási gyűlésen készült videó szerint Trump beszédet tartott a választók gyűrű
A Kreml tisztában van Orbán Viktor miniszterelnök általános megközelítéseivel az ukrajnai rendezéssel kapcsolatban, de nem ismeri az uniós vezetőkhöz intézett levelének konkrét tartalmát – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn Moszkvában.