Stephen King a közösségi médiában üzent az Egyesült Államok 81 éves elnökének, aki idén újraindul az elnökválasztáson a demokraták jelöltjeként. Az író egy kedves bókba burkolva szólította fel Joe Bident arra, hogy szálljon ki az elnöki posztért folyó versenyből, amiben ellenfele a republikánus jelölt, Donald Trump.
Hétfőn Donald Tusk lengyel kormányfő Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel közösen tartott varsói sajtóértekezletén bejelentette, hogy Lengyelország kétoldalú biztonsági megállapodást írt alá Ukrajnával. A két politikus Orbán Viktor moszkvai útjáról is beszélt.
"Orbán úr valóban nagyon komoly kísérletet tesz arra, hogy megértse ezeknek a nézeteltéréseknek a lényegét, amit nagyra értékelünk" – közölte a Kreml szóvivője.
Nem üzent Joe Biden amerikai elnöknek és a NATO-csúcs többi résztvevőjének Vlagyimir Putyin orosz elnök Orbán Viktor magyar miniszterelnökön keresztül – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak, egy kérdésre válaszolva.
"Így szoktak befolyásoló ügynököket is telepíteni az ellenfél soraiba, márpedig az egészen bizonyos, hogy az orosz vezető így tekint a magyarra, még ha utóbbi nem is így tekint magára" – mondta a magyar miniszterelnök moszkvai útjáról.
Vlagyimir Putyin új vezérkari főnököt nevezett ki az orosz haditengerészetnél. Az orosz kormányfő választása Vlagyimir Kaszatonov admirálisra esett. Az ukrajnai invázió óta az orosz flotta súlyos veszteségeket szenvedett, a Fekete-tengeren tartózkodó hajók 30 százalékát elvesztette.
A rendőrségi nyomozás alatt álló Filip Turek nem tartja magát neonácinak, csak túlságosan "éles és brutális a humorérzéke". De azért mindig 88 litert tankol.
A Népszava egyik forrása szerint Orbán szándékosan kétértelmű megnyilvánulásai miatt nem világos, hogy nem az EU-t képviselte például Putyinnál. A miniszterelnök csúsztatással magyarázkodott.
Az Új Népfront nevű baloldali szövetség végzett az élen vasárnap a franciaországi előre hozott nemzetgyűlési választások második fordulójában Emmanuel Macron francia elnök Együtt nevű pártszövetsége előtt, míg a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés a harmadik helyre szorult. Fejérdy Gergellyel, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető k
A Marvel stúdió She-Hulk című sorozatának sztárja elítéli azokat a szülőket, akik nem hagyják meg a gyerekeik azon szabadságát, hogy eldöntsék milyen neműek akarnak lenni.
Minden harmadik marokkói tervezi azt, hogy elhagyja hazáját és Európában vagy az Egyesült Államokban próbál letelepedni. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója szerint azonban a valódi problémát a szubszaharai térségből menekülők okozhatják, akik egyre nagyobb számban érkeznek Marokkóba.
2024. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Májushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak, az élelmiszereké 0,3 százalékkal csökkent - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Májushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak, az élelmiszereké 0,3 százalékkal csökkent – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A cseh külügyminiszter, valamint egy osztrák EP-képviselő is beolvasott a magyar miniszterelnöknek az X-en, miután az oroszok lebombázták Kijevben a gyermekonkológiát. Helmut Brandstatter ezt üzente Orbán Viktornak, "Nézz rá a képekre a kijevi gyerekkórházról és fogd be". A támadásban nem kevesebb, mint 31 ember veszítette életét.
Éles kanyar a nyugati sajtóban. A New York Times egy orosz hadifogoly ukránok általi kivégzéséről számol be. A lap leközli Caspar Grosse német orvos beszámolóját, aki szemtanúja volt az esetnek.