Az évtized legkomolyabb havazását, és téli viharát várják az Egyesült Államokban, ami az ország középső részén már vasárnap komoly hóréteget és közlekedési fennakadásokat hozott.
Robert Kaliňák szlovák védelmi miniszter nyolcvan év után ismét visszaállítaná északi szomszédunknál a csendőrséget. Ennek oka, hogy egyes járásokban szinte már alig látni rendőrt. Az Országos Rendőr-főkapitányság nem tartja aktuálisnak az ötletet.
A magyar kormány úgy ítélte meg, hogy stabilizálódtak a biztonsági viszonyok Szíriában, ezért ismét megnyitják Magyarország Damaszkuszi Nagykövetségét.
Három izraelit megöltek és hetet megsebesítettek a palesztin ellenőrzésű Ciszjordánia északi részén hétfő délelőtt egy autóbuszra támadó fegyveresek – jelentette a katonai rádió hétfő reggel az izraeli mentőszolgálat jelentését idézve.
Szombat este megszakadt a tárgyalás az osztrák kormánykoalíció két megmaradt pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Ausztria Szociáldemokrata Pártja (SPÖ) között, Karl Nehammer kancellár pedig bejelentette lemondását. A koalíciós tárgyalások október óta húzódnak. Arról, hogy miért nem sikerült tető alá hozni a megállapodást, miért szakadt meg a hét
Szíria új vezetője, Ahmed al-Sharaa egyszerűen nem volt hajlandó kezet fogni vele. A hivatalos fotókon Annalena Baerbock arcát utólag felismerhetetlenné tették, mintha ott sem lett volna.
Volodimir Zelenszkij egy tűzszünet előtt "erős Ukrajnát" akar látni biztonsági garanciákkal. Az ukrán elnök erről egy vasárnap megjelent amerikai podcastban nyilatkozott, és a megvalósítás lehetséges módjairól is beszélt.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a háború befejezéséhez szükséges tárgyalások sorrendjéről beszélt egy amerikai podcasternek, Lex Fridmannek adott interjújában.
Az ukrán elnök egy amerikai podcastban hosszasan dicsérte Donald Trumpot, és arról beszélt, a 2022-es orosz támadás után a belarusz elnök telefonon bocsánatot kért az ország részvétele miatt.
Az egyik helyi lap szerint családjával pontyot és garnélarákot evett a miniszterelnök Álappuzsában, ahol a helyi rendőrkapitány megemelte a biztonsági készültség szintjét.
Készen áll a béketárgyalásokra-jelentette be az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij ugyanakkor garanciákat követel, amiket szerinte csak az Egyesült Államok adhat meg.
Nem várt helyről kapott támogatást az olasz kormány. Egy bíró mondott ellent társainak azt állítva: a kormány hatáskörébe tartozik megállapítani, hogy mely országok számítanak biztonságosnak.
A grönlandi kormányfő önrendelkezést akar országának, szerinte eljött az ideje annak, hogy maguk alakítsák a jövőjüket, így azt sem tartja kizártnak, hogy népszavazást tartsanak a közeljövőben a függetlenségről.
Rendkívüli belpolitikai válság után a jelek szerint közel a megoldás Ausztriában. Korábbi döntéseire rácáfolva Alexander Van der Bellen államfő a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökét, Herbert Kicklt bízta meg kormányalakítással. Kickl a megbízást elfogadta, és a Néppárthoz fordult.
Franciaország nem lankad a terrorizmus elleni harcban - jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök hétfőn, a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap szerkesztősége ellen elkövetett, több halálos áldozattal járó iszlamista terrortámadás 10. évfordulója előtt egy nappal.
Maoista lázadók hétfőn felrobbantottak egy rendőrségi gépjárművet az indiai Cshattíszgarh szövetségi államban; a merényletben legalább nyolc rendőr és a gépjármű vezetője életét vesztette.
A 60 éves New York-i Chen Jinping bűnösnek vallotta magát abban, hogy a Kínai Népköztársaság kormányának illegális ügynökeként alapította és működtette a be nem jelentett rendőrőrsöt.
A Pentagon 2023-ban indította el a Replicator-programot, melynek célja, hogy nagy mennyiségben vásároljon olcsó katonai drónokat, de több akadályba is ütköztek az amerikaiak a beszerzés során.
Megbízást kapott az új osztrák kormánykoalíció megalakítására hétfőn Herbert Kickl, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke, miután a legutóbbi választásokon győztes párt megkerülésével tartott koalíciós tárgyalások zsákutcába jutottak.
A kérdés most az, hogy az FPÖ hogyan él a kezébe hullott eséllyel. A radikális jobboldal kormányra kerülése végleg átrendezheti Ausztria politikai arculatát, miközben a szomszédos országok aggódva figyelik az eseményeket.