Ez a 3 csillagjegy végre ismét talpra tud állni és megoldja az életét. Horoszkóp. Régóta húzódó fájdalom és bánat terhét cipeli ez a 3 csillagjegy. Olyanok bántottak, akiknek a szívedet, lelkedet adtad. Ez hatalmas pofon volt, amiből eddig nem is igazán tudtál talpra állni, mert a fájdalom csak húzott visszafele és nem tudtál előre haladni.
Eléggé megosztotta a Netflix közönségét a tavaly tavasszal debütált A hercegnő és a sárkány. Az igen látványosnak szánt fantasy kalandfilmet sokan imádták, heteken át ott volt a streaming óriás legnézettebb műsorai közt, ugyanakkor sokak szerint középszerű volt, a kritikusok sem voltak különösebben elragadtatva tőle. Mégis ez volt az egyetlen film
Jake Lloyd (cikkünk galériájában), aki a Star Wars I. rész - Baljós árnyakban a fiatal Anakin Skywalkert alakította, a skizofréniával való küzdelméről beszélt. Betegsébe nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 1999 után korán felhagyott a színészkedéssel.
Az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetését, az Elnöki Szabadság Érdemérmet adta át Joe Biden elnök többek között Michael J. Foxnak és Denzel Washingtonnak.
Január 6-a hétfőre, azaz Vízkereszt, vagy amit akartok (ezt a William Shakespeare-eskedést biztosan minden január hatodikán meghallja néhány ember a saját fejében #lol) napjára a Netflix filmek állása szerint egy világháborús dráma vezeti épp a listát! Lássuk is, melyik.
Ha a filmek első 3 helyezettjét már ismered, akkor jöjjenek azok a sorozatok, amik épp a leginkább érdeklik a Netflix közönségét! Az első - ahogyan év elején az lassan szokássá válik - egy Harlan Coben-sztori.
A megdöbbentő dokumentumfilm Amerika legvitatottabb talkshow-jának kulisszái mögé néz, hogy leleplezze a legnagyobb botrányokat a kamera mindkét oldalán. A Jerry Springer: Harc, kamera, felvétel január 7-ától a Netflixe.
Az idei Golden Globe-díjátadó jócskán tartogatott meglepetést, ám a legváratlanabb fordulat kétségtelenül az volt, hogy a gálán gyakorlatilag tarolt az Emilia Pérez és a magyar vonatkozású A brutalista című film. Az előbbi négy, míg az utóbbi három kategóriában nyert.
Bár az Ollókezű Edward nem tartozik a legfélelmetesebb filmes alkotások közé, Johnny Depp lánya, Lily-Rose Depp (legutóbbi szerepei a galériánkban) egy friss interjúban mesélt arról, milyen hatást gyakorolt rá annak idején Tim Burton kultikus rendezése.
Liu Ce-hszin kínai regényíró 2000-ben befejezett regényét 2024-ben vitték filmre a Netflix szponzorálásában egy 8 részes sorozat formájában 4 rendezővel. Ennél a sci-fi történetnél érdemes két külön szálon elemezni a dolgokat: egyrészt magát a történetet (és regényt) értékelni, és külön a rendezést vizsgálni a szereplők játékával és a látványelemek
Sokkal több van Ericben, mint a főhős tudatalattija, ez a kollektív tudatalattink megnyilatkozása, vagyis Eric nemcsak egy szereplő a sorozatban, hanem a mindannyiunkban elfojtott vadember megtestesítője.Eltűnik egy kisfiú az 1980-as évek New York-i forgatagában, majd akadnak bőven megmentők, akik a nyomába erednek, de ők nem hősök. Ők csak halandó
Fantasztikus siker a hazai mozikban. Egy magyar film, ami az utóbbi 5 évben a legtöbb nézőt csábított be a vásznak elé. Telt házas vetítések, jobb előre foglalni, ha nem az első sorban szeretnél ülni.Végre nekem is alkalmam volt megnézni, és valóban fullra volt a terem. De hiába ültek mindenhol, nem volt zavaró, együtt nevetett a közönség, nem volt
Gyuri kakasnak a szobra is elkészült, de jelenleg még nem állíthatják fel. A madárinfluenza miatt egyelőre kétséges, mikor lehet megválasztani az új kakasszépséget.
Egy mezítlábas kép miatt vetődött fel a kérdés, ami a miniszterelnök indiai útján készült. De egy korábbi Facebook-posztja is segített a rejtély megfejtésében.