A spanyoloknak elég különleges humoruk van. Ezt bizonyítja az a 2023-as komédia is, amely ma érkezett meg a Max kínálatába. A Mamacruz főhőse egy 70 éves nagyi, aki a neten rábukkan a pornóra.
A XXI. század egyik meghatározó jelensége a MeToo mozgalom. De honnan ered? Hol és kivel indult? Miként vált az egész világot megváltoztató és befolyásoló tényezővé? Ezt a kétségtelenül nem könnyű, de annál izgalmasabb témát járja körbe a Maxra ma felkerült dráma, az Azt mondta.
A Frasier – A dumagép című reboot sorozatot, amelyben Kelsey Grammert újra Frasier Crane ikonikus szerepében láthattuk, két évad után elkszálta a Paramount+.
A hazánkban elérhető streamingszolgáltatók a következő héten sem hagynak minket unatkozni, listánkban megtalálhatjátok az elkövetkező napok kiemelt premierjeit - érkezik az It Ends With Us - Velünk véget ér, az Asteroid City, illetve a Küzdj című sorozat - csak hogy néhányat említsünk az újdonságokból. A listában szereplő produkciókon kívül termész
Will Smith általában látványos akciófilmekben vagy komédiákban tűnik fel, de a színész számos drámai alakításban is bizonyította már tehetségét. Ezek egyike volt a 2015-ben mozikba került Sérülés című film is, amely most megérkezett a Max kínálatába is.
Vannak klasszikus horrorkarakterek, mint a vámpírok, szellemek, zombik vagy épp a farkasemberek. Utóbbiak időről időre visszatérnek a mozivászonra, megtették például 2021-ben is a Nyolc ezüstért című horrorban. Amely mostantól a Max kínálatában is megnézhető.
Milyen az orrod alakja? Ebből azonnal látszik ki is vagy igazából. Az első képhez hasonlít az orrod alakja? Te egy békeszerető, kedves ember vagy. Próbálsz mindenkinek a kedvében járni és mindig, mindenhol a jót keresed. Hiszékeny, naiv is vagy, sokszor becsaptak már, hiszen a rosszat sosem feltételezed senkiről. Borzasztóan tud bántani, ha valaki