2025. október 6. hétfő

okt. 6
17:21
Donald Trumpban látja Szijjártó Péter a két háborús konfliktus megoldását (HírTV)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kuvaitvárosban kijelentette, hogy mind az ukrajnai, mind a közel-keleti fegyveres konfliktusban a béke reménye Donald Trump amerikai elnök. A miniszter szerint az Arab-öböl országai is a tárgyalásokat szorgalmazzák. Mivel Brüsszel kudarcot vallott a stratégiai együttműködésben, Magyarország nemzeti al
okt. 6
17:27
Donald Trump: "Ez egy győzelem, fogadd el, élj vele!" (Infostart)
"Haladjanak!" – erre sürgette Donald Trump a Hamász és Izrael tárgyalóit, akik közvetítők útján most ültek le tanácskozni a gázai rendezésről. A palesztin terrorcsoport részben elfogadta az amerikai elnök béketervét, ő pokollal fenyegetett, ha nem lépnek.
okt. 6
17:33
Gisèle Pelicot újra a bíróságon néz szembe az egyik erőszaktevőjével (Telex)
Egyetlen férfi tartott ki a fellebbezése mellett Franciaország legsúlyosabb nemi erőszakkal kapcsolatos perében. Pelicot tanúként újra bíróság elé állt a hétfői fellebbviteli tárgyaláson.
okt. 6
17:39
Távirányított tűzeső: lángoló drónok potyogtak az égből Kínában (Infostart)
Egy drónshow közben lépett fel meghibásodás, az embereknek menekülniük kellett a fejükre hulló égő gépek elől.
okt. 6
18:03
Kaiser Ferenc: Moszkva pokollá akarja tenni az ukrán lakosság életét (ATV)
Oroszország 2003-2004 óta fegyverkezik, több mint egy évtizedes előnye van Európával szemben. Ugyanakkor az is kétségtelen tény, hogy amit most az orosz hadipar előállít, az nagyrészt meg is semmisül a háborúban, mondta az ATV-ben az NKE docense.
okt. 6
18:03
Brutális a hóvihar a Himaláján: túrázók százait mentik Tibetben (SzMo)
A Mount Everest régióját napok óta szokatlanul heves havazás sújtja, ezért több száz túrázó rekedt a hegyekben. A mentők folyamatosan dolgoznak, hogy mindenkit biztonságba juttassanak.
okt. 6
18:09
Beszáll az űrversenybe Németország (Demokrata)
Elképesztő összeget költ a Bundeswehr űrhadviselésre.
okt. 6
18:27
Az amerikai legfelsőbb bíróság elutasította Jeffrey Epstein szeretőjének fellebbezését (Telex)
Ez azt jelenti, hogy Ghislaine Maxwell 20 éves börtönbüntetése továbbra is érvényben marad. Csak akkor szabadulhat, ha esetleg elnöki kegyelmet kap.
okt. 6
18:39
Zsidó vallási létesítmények elleni támadásokat akadályoztak meg Oroszországban (Demokrata)
A gyanúsítottak ellen terrorcselekmény előkészítése címén indult büntetőeljárás.
okt. 6
18:45
Kreml: Alaptalanok az európai vezetők vádjai (Demokrata)
Alaptalanok az európai vezetőknek az azonosítatlan dróntevékenységgel kapcsolatos vádjai, jelentette ki Dmitrij Peszkov.
okt. 6
19:03
Ketrecharcos gálával ünnepli majd 80. születésnapját Donald Trump (SzMo)
A szervezők 20–25 ezer nézővel számolnak az elnök hivatalos washingtoni lakó- és munkahelyének kertjében, a Fehér Házban.
okt. 6
19:21
Zelenszkij azt mondta, Ukrajna mindenképp az EU tagja lesz, majd üzent Orbán Viktornak (Infostart)
Ukrajna az Európai Unió tagja lesz, akár Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, akár nélküle – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn. "Több tiszteletet a magyaroknak!" – reagált Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is válaszolt.
okt. 6
19:27
"Orbán luxus-nyaralóvillája" és "Orbán-fóbia" is előkerült az Európai Bizottság elleni indítványok vitáján (Telex)
Közösen vitatták meg a részben fideszes alapítású Patrióták Európáért és a szélsőbaloldali GUE/NGL bizalmatlansági indítványait.
okt. 6
19:45
Zelenszkij: Ukrajna az EU tagja lesz, akár Orbán Viktorral, akár nélküle (Telex)
Az ukrán elnök a holland miniszterelnökkel folytatott találkozóján beszélt erről. Menczer Tamás nem sokkal később már reagált is Zelenszkij szavaira.
okt. 6
20:03
Vészhelyzetet jelentett egy utasszállító, 7000 métert süllyedt percek alatt (ATV)
Elképesztő sebességgel csökkentette magasságát a Londonból Belgrádba tartó utasszállító gép.
okt. 6
20:09
Forgatókönyv: Megbukik Ursula von der Leyen? Péntekre eldől a sorsa! (HírTV)
Sorsdöntő csütörtök elé néz az Európai Unió: Ismét bizalmatlansági indítványt nyújtottak be Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke ellen. Ez alkalommal egyszerre indítványozta megbuktatását két, ellentétes politikai táborhoz tartozó frakció. Von der Leyennek ma este kellett megvédenie magát a plenáris ülésen, ahol a magyar patrióták politikai ell
okt. 6
20:11
"Nem álltak fenn a feltételek" – Lecornu távozott, Macron ismét válságban (HírTV)
Rekordgyorsasággal bukott meg az új francia kormány: alig 12 órával a megalakulás után Sébastien Lecornu miniszterelnök lemondott. Lecornu egy éven belül már a harmadik kormányfő volt Franciaországban, aki távozik. A Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint a közvetlen ok a bizalmatlansági indítvány kilátásba helyezése, de a tágabb ok a kisebbség
okt. 6
20:27
Zelenszkij arcátlan üzenetet küldött Orbán Viktornak: Mindenki gyakoroljon nyomást Magyarországra (HírTV)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nyíltan zsarolja Orbán Viktort és a tagállamokat: felszólította az EU-országokat, hogy "gyakoroljanak nyomást a magyar miniszterelnökre" Ukrajna csatlakozásának felgyorsítása érdekében. Az ukrán elnök kijelentette, Orbán Viktor támogatása nélkül is belépnek az Unióba, és megkerülnék a magyar vétót. A tervet a hollan
okt. 6
20:33
A Patrióták bizalmatlansági indítványt nyújtottak be a bizottság elnöke ellen (Demokrata)
Az Európai Unió ma gyengébb, mint valaha, fogalmazott Gál Kinga.
okt. 6
20:51
Angela Merkel megnevezte az orosz-ukrán háború felelőseit (Demokrata)
Erre a névsorra nem sokan számítottak a volt német kancellártól, aki szerint a koronavírus is hozzájárult az eszkalációhoz.
okt. 6
21:33
A botrányba fulladt első kísérlet után néma csenddel emlékeztek Charlie Kirkre az EP-ben (Telex)
Múlt hónapban kiabálás és dobolás lett belőle, hétfőn sikerült rendben és szabályosan megtartani a megemlékezést.
okt. 6
21:45
Tapasztalt mászók vagyunk, de ezzel a hóviharral rettentő nehéz volt megbirkózni. Nagy szerencsém volt, hogy lejutottam (Telex)
Jakok, lovak és önkéntesek is segítenek kimenekíteni a hegymászókat a Mount Everestről. A mély hó miatt csak lassan lehet lejutni a hegyről.
okt. 6
21:57
A gázai helyzetről tárgyalt Vlagyimir Putyin és Benjamin Netanjahu (Demokrata)
A közel-keleti helyzetről, egyebek között a gázai konfliktusról tárgyaltak.

2025. október 7. kedd

okt. 7
0:21
Ketrecharccal ünnepli a 80. születésnapját Donald Trump (Blikk)
Donald Trump 80. születésnapján, 2026. június 14-én MMA-gálát rendez a Fehér Ház területén a világ legnépszerűbb szervezete, a UFC. Az Egyesült Államok mindenkori elnökének hivatalos washingtoni lakó- és munkahelyének kertjében várhatóan 20-25 ezer néző lehet a helyszínen.
okt. 7
0:21
Ketrecharcos gálát kap a Fehér Házban Donald Trump a születésnapjára (Infostart)
Donald Trump 80. születésnapján, 2026. június 14-én MMA-gálát rendez a Fehér Ház területén a világ legnépszerűbb szervezete, a UFC.
okt. 7
0:21
Izrael kitoloncolta Greta Thunberget és a Gázába tartó flottilla további 170 aktivistáját (444.hu)
Az izraeli külügyminisztérium egy bejegyzésében "PR-akciónak" nevezte a flottillát, emellett azt írták, hogy szerintük az aktivisták "hazugságokat terjesztenek".
okt. 7
0:21
Valamiért mismásol DPK-tagságáról a Magyar Szövetség vezetője (Telex)
Szeptember végén Gubík László még arról beszélt egy videóban, miért lépett be, most már azt mondja, nem is volt tag.
okt. 7
0:25
Zelenszkij szerint csak idő kérdése, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen (Blikk)
"Csak idő kérdése, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen" – jelentette ki Volodimir Zelenszkij egy sajtótájékoztatón. Az ukrán elnök szerint a csatlakozás megtörténik majd "akár Orbán Viktorral, akár nélküle". A reakciójában a magyar miniszterelnök emlékeztetett: "még egyetlen ország sem zsarolta be magát az Európai Unióba".
okt. 7
0:25
Robert Fico: Szlovákia békepárti, nem kíván háborúba keveredni Oroszországgal (Infostart)
Szlovákia külpolitikájának célja nem az Oroszországi Föderáció legyőzése – jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő.
okt. 7
0:25
Százezernél is több nyugati alkatrészt találtak az ukránok az orosz drónokban és rakétákban (444.hu)
Találtak Németországban, Hollandiában és az Egyesült Államokban működő cégtől származó alkatrészeket is.
okt. 7
0:29
Friedrich Merz: a behatoló drónokat le kell lőni (Infostart)
Komoly fenyegetést jelent Németország biztonságára a drónincidensek növekvő száma a kancellár szerint. Az ARD közszolgálati televíziónak adott interjújában Friedrich Merz sürgette a kötelező katonai szolgálat újbóli bevezetését, a közel-keleti fejleményekkel kapcsolatban pedig támogatást ígért a gázai újjáépítéshez.
okt. 7
0:29
Agyonlőttek egy bírót Albániában egy tárgyaláson (444.hu)
A támadó két másik embert is meglőtt, akik szintén részt vettek a tárgyaláson.
okt. 7
0:33
Változnak a vagyonelkobzás szabályai – a nap hírei (Infostart)
Átalakítaná a vagyonelkobzás szabályait a kormány, bizalmatlansági indítványt nyújtottak be az Európai Bizottság elnöke ellen a Patrióták, két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat – a nap legfontosabb hírei.
okt. 7
0:33
Az olasz hatóságok betiltottak egy palesztinpárti tüntetést, mert attól tartanak, hogy erőszak törhet ki (444.hu)
De a szervezők megerősítették, hogy a tiltás ellenére is megpróbálnak összegyűlni.
okt. 7
0:37
Lesz-e harcos Donald Trump az egydollároson? (Infostart)
Előfordulhat, hogy az Egyesült Államokban Donald Trump elnök arcképével ellátott pénzérme kerül forgalomba. Mindennek az alapja egy korábbi kongresszusi rendelet.
okt. 7
0:37
Leállították Oroszország egyik legnagyobb olajfinomító egységét egy dróntámadás után (444.hu)
A helyreállítási munkák várhatóan egy hónapig fognak tartani.
okt. 7
0:41
Letartóztattak egy 13 éves fiút Floridában, mert megkérdezte a ChatGPT-től, hogyan ölje meg a barátját (444.hu)
A fiú szerint ő csak trollkodott.
okt. 7
4:39
A jobbközép győzött az olasz tartományi választáson Calabriában (Telex)
A hivatalban lévő kormányzó csaknem 60 százalékot kapott.
okt. 7
5:27
Már biztos: óriási verekedés lesz Trump szülinapján a Fehér Ház területén (ATV)
Donald Trump 80. születésnapján, 2026. június 14-én MMA-gálát rendeznek a Fehér Ház területén a UFC közreműködésével.
okt. 7
5:51
Flamingókkal is támadja Ukrajna Oroszországot (Infostart)
Ukrajna már saját gyártású, nagy hatótávolságú Flamingo rakétával is támadja Oroszország területét.
okt. 7
6:03
Egy régi törvény aktiválásával vetné be a hadsereget a demokrata vezetésű nagyvárosok ellen Donald Trump (Telex)
Illinois és Chicago bírósági úton akadályozná meg, hogy Trump 300 nemzeti gárdistát vezényeljen a városba.
okt. 7
6:15
Von der Leyen nem hajlandó változtatni, a polgárok bizalma fogy - Ez az EB maga a probléma: (HírTV)
Össztűz alatt Magyar Péter főnöke Von der Leyen! Két frakció is bizalmatlansági indítványt nyújtott be az Európai Bizottság elnöke ellen, aki csak kapkodta a fejét az EP-ben. A Patrióta frakció keményen odaszólt: ez a Bizottság maga a probléma. A kétségbeesett Manfred Weber az utolsó pillanatban állt ki mellette, de az Orbán-kártyát húzta elő, luxu
okt. 7
6:27
Rendkívüli készültség Berlinben: kedden lángba borulhat a német főváros (Infostart)
A rendőrség hatalmas erőkkel készül a Hamász Izrael elleni támadásának második évfordulójára, mert iszlám szélsőségesek radikális akcióitól tartanak.
okt. 7
6:39
Leopárd szökött be egy indonéz szállodába, az egyik szoba előtt vették észre (444.hu)
Nyugtatólövedékkel tették ártalmatlanná, és elszállították.
okt. 7
6:57
Napi kvíz – Tudja, mivel lehetett fizetni az Ndk-ban? Tesztelje tudását! (Blikk)
Hetvenhat évvel ezelőtt, 1949. október 7-én a szocialista országok diplomáciai testületei előtt mutatták be a világháború után kettészakadt Németország keleti államának új nevét, alkotmányát, zászlaját és címerét. Ez a nap lett az NDK hivatalos megalakulásának napja, és ezzel Németország 1990-ig tartó megosztottságának kezdete. Mai kvízünkben az eg
okt. 7
7:03
Tüntetések: Anglia is óriási feszültségben várja az Izrael elleni támadás második évfordulóját (Infostart)
Kedden egy sor brit egyetemre palesztinpárti demonstrációt hirdettek. Eközben a britek többsége szerint elfogadhatatlanok a további palesztinpárti tüntetések a manchesteri zsinagóga elleni terrortámadás után.
okt. 7
7:03
Illinois és Chicago beperelte Trumpot a Nemzeti Gárda bevetése miatt (444.hu)
Trump már a ritkán használt, belső zendülésre vonatkozó törvénnyel fenyegetőzik, hogy megkerülje a bírósági korlátozásokat.
okt. 7
7:05
Trump szerint nagyon jó esély van a békére a Gázai övezetben (444.hu)
Kedden folytatódnak a tárgyalások Egyiptomban.
okt. 7
7:27
Szállodai pánik: egy leopárd bóklászott a szobák közt Indonéziában (Blikk)
Váratlan vendég, egy leopárd okozott riadalmat Indonézia Nyugat-Jáva tartományában, amikor egy szállodaépületbe csámborgott be. A ragadozó egészen a második emeletig jutott, mielőtt a hatóságok közbeléptek és ártalmatlanná tették.
okt. 7
7:27
Leopárd sétálgatott egy szállodában (HírTV)
Pánikot okozott a vendégek körében egy szállodaépületbe bejutó leopárd Indonézia Nyugat-Jáva tartományában, a hatóságok végül ártalmatlanná tették a ragadozót.

Keresés