Az uniós tagállamok kormányainak képviselőit tömörítő Európai Tanács elfogadta az orosz földgázimport fokozatos kivezetéséről szóló rendelettervezetét - közölte a testület.
Alkotmánysértőnek minősítette a román alkotmánybíróság a bírák és az ügyészek nyugdíjazási feltételeit módosító törvénytervezetet, amelyet parlamenti vita nélkül, úgynevezett kormányzati felelősségvállalással próbált hatályba léptetni az Ilie Bolojan vezette négypárti kormány.
Amikor már úgy tűnt, hogy Peking és Washington képes lesz megegyezésre jutni egy kereskedelmi megállapodásról, megint lement egy kör adok-kapok. Kína bevetette legütőképesebb fegyverét, a ritkaföldfémeket, Trump pedig előhúzta a vámokat, mielőtt visszavett a fenyegetőzésből. Az egész világ aggódva figyeli, mi lesz ebből, ha összejön Trump és Hszi C
Hetek óta fej fej mellett verseng egymással a kormányon lévő konzervatív CDU/CSU és az ellenzéki, radikális jobboldali AfD a közvélemény-kutatások első helyéért. A verseny ellenére valójában a Friedrich Merz kancellár vezette kereszténydemokrata CDU a nagy vesztes, amit a párt a fő riválistól való teljes elhatárolódással kíván kompenzálni.
Szerinte megalapoz egy európai bírósági eljárást, ahogyan az orosz gáz és olaj kivezetési tervéről szavaznak, a miniszteri EU-testület soros elnöke emlékeztetett, hogy a jogi szolgálat rendben találta.
Most amerikai nyomásra van szükség ahhoz, hogy a Trump által létrehozott tűzszüneti megállapodás érvényben maradjon, és ennek érdekében Steve Witkoff, Trump küldöttje, és veje, Jared Kushner hamarosan Izraelbe érkezik.
A rendszereket több éven át, évente szállítják majd, és Ukrajna arra fog törekedni, hogy néhány európai ország Kijevnek elsőbbséget biztosítson a rendszerek beszerzésében.
Bulgária szerint engedélyeznék Vlagyimir Putyin orosz elnök gépének áthaladását légterükön, amennyiben az a tervezett budapesti találkozó miatt szükséges.
Megöli Magyarország ellátásbiztonságát, ha az Európai Unió ellehetetleníti az orosz energiahordozók importját, ez tény, amelynek semmi köze nincs a politikához - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.
Az orosz elnök tanácsadója szerint a találkozó helyszínét Trump vetette fel, és Moszkva elfogadta. Az útvonal még kétséges, mert jelenleg tiltott terület is szóba jöhet.
Magyarország minden politikai és jogi eszközt igénybe fog venni annak céljából, hogy megakadályozza az orosz energiaimport betiltását célzó REPowerEU-javaslat elfogadását – mondta.
Bár orosz gép nem repülhet be az EU légterébe, az InfoRádió által megkérdezett szakértő szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök gond nélkül utazhat majd Budapestre, hogy itt tárgyaljon Donald Trump amerikai elnökkel. De hogyan? A legrövidebb utat, ami Ukrajnán keresztül vezet, biztosan nem használja majd Vlagyimir Putyin repülője.
Jó úton jár Takaicsi Szanae, hogy ő legyen Japán első női miniszterelnöke. A Liberális Demokrata Párt (LDP) és a jobbközép Japán Megújulás Párt (JIP) koalíciós megállapodást írt alá hétfőn. A lépésre egy nappal azelőtt került sor, hogy a tokiói parlamentben szavaznak a kormányfő személyéről.
Bár a dinasztiákat egy olyan korban találták fel, amikor a hatalom még vér szerint öröklődött, a leszármazottak hatalomhoz juttatását a demokráciák sem tudták teljesen felszámolni. A 21. századi autoriter fordulat pedig Izraeltől Brazílián át Amerikáig feltámasztotta a királyi családokat.
Csizmazia Gábor Amerika-szakértő elképzelhetőnek tartja, hogy az amerikai elnök úgy akarja hátrahagyni az ukrajnai konfliktust, hogy kívülről támogatja tovább Ukrajnát, de csak annyira, hogy ne eszkalálódjon a helyzet. Közben Amerikában kormányzati leállás van, és az elnök tárgyalási módszereivel egyre többen nem értenek egyet, mivel nem lehet rajt
Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök jó kapcsolata Orbán Viktorral hozzájárult ahhoz, hogy Budapestet választották a csúcstalálkozó helyszínéül – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak. Az orosz külügyi szóvivője elárulta, hogy állnak jelenleg az esemény előkészületei.
Telefonon beszélt egymással Szergej Lavrov orosz és Marco Rubio amerikai külügyminiszter a tervezett budapesti csúcstalálkozó előkészítéséről – közölte honlapján az orosz diplomáciai tárca.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Washingtonba látogat – jelentette be maga a tárcavezető, aki jelenleg Luxemburgban van, ahol egyszerre ülésezik az Európai Unió Külügyminiszteri Tanácsa és az Energiatanács.
Egy hét alatt orosz, ukrán, majd megint orosz győzelmet jósolt, támogatta Zelenszkij, majd Putyin, aztán újra az ukrán elnök béketervét. A Donbászt feldarabolta volna, majd teljesen Putyinnak adta volna, most már újra darabolná. Trumpot követni szédítőbb bármilyen drognál, de tarts velünk, mert legális!