Az Európai Parlamentben szerdán vitáznak az ügyről, bár várhatóan nem az emiatt kereszttűzbe került Várhelyi Olivér szólal fel majd az Európai Bizottságtól.
Szerdától ismét látogatható a Louvre, de a vasárnapi látványos ékszerrablás helyszíne, ahonnét a múzeum kurátorának becslése szerint 88 millió euró (34,3 milliárd forint) értékű történelmi ékszert vittek el, az Apolló Galéria még zárva tart.
Leváltották a vízzel elárasztott parajdi sóbányát is működtető román Országos Sóipari Társaság (Salrom) vezetőségét – jelentette be közösségi oldalán Radu Miruta román gazdasági miniszter.
Korábban többen is megvádolták Donald Trumpot azzal, hogy "túlságosan aláfekszik" Vlagyimir Putyinnak, és nem érvényesíti kellően az erejét, most azonban éppen ennek a magatartásnak az ellenkezőjét láthatjuk az amerikai elnöktől – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. A szakértő szerint ahogy fogy Donald Trump tü
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő szerint "jó kompromisszum" Donald Trump amerikai elnök arra vonatkozó javaslata, hogy fagyasszák be a jelenlegi frontvonalakat.
A szlovák miniszterelnök szerint a tagállamok egy jelentős része támogatja az ukrajnai háborút abban a naiv hitben, hogy így le lehet győzni Oroszországot.
Legkorábban két év múlva landolhatnának űrhajósok a Holdon a tervek szerint, de Elon Musk cége még csak a tesztrepüléseknél tart, ezért a NASA más cégeket is bevonna. Elon Musk ezen bedühödött – de közben lehet, hogy Kína nyeri az újabb Hold-űrversenyt: ők 2030-ban szállnának le emberekkel a Holdon.
A miniszter szerint az is egyértelmű, hogy az újjáépítés költségeit az Egyesült Államok Európára akarja terhelni, vagy legalábbis saját maga ebben nem fog részt venni.
Sem orosz, sem az amerikai elnök nem akarja, hogy találkozójuk időfecsérlés legyen, a csúcsot alaposan elő kell készíteni – jelentette ki Dmitrij Peszkov.
A szlovák kormányfő szerint bizonyítékok vannak arra, hogy megpróbálják megakadályozni a Donald Trump és Vlagyimir Putyin közötti, Budapestre tervezett találkozót. A szlovák miniszterelnök szerint Brüsszel és több uniós ország is nyomást gyakorol Magyarországra, hogy tartsa be a Putyin ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancsot.
Szerdán kinyithatott a világ egyik leghíresebb múzeuma, a Louvre a nagy ékszerrablás után. Ahogy zajlik a nyomozás, egyre érdekesebb részletek kerülnek napvilágra.
"Nem szállítunk fegyvert, nem küldünk pénzt Ukrajnába, s nyitva tartjuk a kommunikációs csatornákat Oroszországgal, mert úgy véljük, hogy a háború a csatatéren nem érhet véget, csak a tárgyalóasztalnál" - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.
A budapesti találkozóról "egyelőre nincsnek hírek" - ennyit közölt legutóbb a Kreml szóvivője. Azt megerősítette, hogy az előkészítés folyik, de a csúcsot alaposan elő kell készíteni.
Az EU-nak nem lehet az a célja, hogy "lecsukja" az orosz elnököt, hanem az kell legyen a célja, hogy az érintett feleket tárgyalóasztalhoz ültesse - jelentette ki a szlovák miniszterelnök.
"Nem akarják, hogy béke legyen, és ha megakadályozzák a békecsúcsot, akkor nyilván meg tudják akasztani a békefolyamatot is" – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.
Gyakorlatot tartottak az orosz hadászati nukleáris erők Vlagyimir Putyin elnök irányításával - közölte szerdán a Kreml. Mindeközben a NATO is gyakorlatozik, Ukrajna és Oroszország közelében.
Nehéz feladatnak nevezte a Gázai övezetet ellenőrző Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet lefegyverzését és az övezet újjáépítését J.D. Vance amerikai alelnök szerdán Izraelben.
Újjá kell építeni Gázát, hogy a gázaiak életét jobbá tegyük, és biztosítani kell azt is, hogy a Hamász többé ne jelentsen fenyegetést Izraelre – mondta az amerikai alelnök.
A magyar kormány az orosz beszállítói kapcsolatok megtartása mellett megkezdi az egyeztetéseket az amerikai nukleáris fűtőelemek vásárlásáról is a bővülő hazai atomenergia-kapacitás biztos kiszolgálása érdekében - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Washingtonban.
Aligha gondolta Friedrich Merz, hogy rendkívüli felzúdulást vált ki a múlt héten elhangzott, a menekültekkel kapcsolatos nyilatkozatával. A kancellár, egyben a CDU elnöke ugyanis felrótta, hogy a menekültek nem tartják be a szabályokat, ezért nem illenek bele a "városképbe". A vihar azóta tart, legutóbb több ezer fős tüntetésbe torkollott.
A piaci igényekre reagálva indult el egy AI-tartalomgyártási videós kurzus, amelyek célja, hogy naprakész tudást adjanak a kisvállalkozók, marketingesek kezébe.
Az Európai Parlament plenáris ülésének Magyarországot érintő vitáival kapcsolatban magyar újságíróknak nyilatkozva Dömötör Csaba elmondta: az EP vitát rendez a tervezett budapesti békecsúcsról.