Washingtonban már megkezdődtek az 1956-os forradalom évfordulójának megemlékezései: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a magyar nagykövetségen tartott ünnepségen hangsúlyozta, hogy bár más eszközökkel, de ma is harcolni kell a szabadságért, a nemzeti identitásért és a vallási értékekért.
A két legnagyobb orosz olajvállalat került célkeresztbe, miután Moszkva elutasította az ukrajnai tűzszünetet. Trump lefújta a Putyinnal tervezett budapesti találkozót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán közölte, hogy későbbi időpontra halasztotta a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a jövő hétre kilátásba helyezett találkozóját.
Később tartja meg tervezett találkozóját Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnökkel, a jövő hétre kilátásba helyezett időpontot törölték. Az amerikai elnök ezt szerdán közölte, miután tárgyalt Mark Ruttéval, a NATO főtitkárával.
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok újabb szankciókat vezet be Oroszország két legnagyobb olajvállalata, a Rosznyeft és a Lukoil ellen, hogy nyomást gyakoroljon Moszkvára az ukrajnai háború befejezése érdekében.
A magyar kormánynak a legkényesebb téma az orosz vagyont felhasználó jóvátételi hitel lehet, de a lakhatás is kiemelt kérdés lesz magyar szempontból. A csúcs első felén Fico képviseli majd a magyar álláspontot Orbán távollétében.
Magyar Péter főnöke, Manfred Weber bejelentette: példátlan fegyverkezés jön! Miközben a német gazdaság összeomlik, a Tisza Párt főnöke a háborút finanszírozná. Kattintson a leleplező elemzésért!
Nicolas Sarkozy, Franciaország korábbi elnöke halálos fenyegetések célpontjává vált, alig egy nappal azután, hogy megkezdte ötéves börtönbüntetését bűnszövetségben való részvétel miatt. A volt államfő kedden vonult be a párizsi La Santé börtönbe, miután elítélték, mert összeesküvést szőtt a líbiai kampánypénzek megszerzésére.
A Trump-kormányzat feloldotta az Ukrajnának szállított hosszú hatótávolságú rakéták használatára vonatkozó egyik kulcsfontosságú korlátozást. Ezzel lehetővé tették Kijev számára, hogy Oroszország területén belüli célpontokat támadjon.
Minden EU-tagállam számára van életképes alternatívája az orosz olajnak - jelentette ki Dan Jorgensen energiaügyi biztos az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén. Dömötör Csaba szerint az EU épp lábon lövi magát.
Az intézkedéseknek a dán elnökség szerint valódi hatásuk van, súlyosan érintik az orosz gazdaságot. A cél az, hogy Oroszország egyre nehezebben tudja finanszírozni a háborút.
Egyelőre törölték Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök budapesti találkozóját, amit a jövő hétre helyeztek kilátásba. Az amerikai elnök ezt szerdán közölte, miután tárgyalt Mark Ruttéval, a NATO főtitkárával.
Az erőmű 30 napig külső áramellátás nélkül működött, tartalék dízelgenerátorok biztosították a nukleáris üzemanyag hűtését, megakadályozva az olvadást.
Az Európai Unió csütörtökön hivatalosan is elfogadta az Oroszországgal szembeni 19. szankciócsomagot, amely az Ukrajna elleni háború miatt került bevezetésre. A csomag egyik legjelentősebb eleme az orosz cseppfolyósított földgáz (LNG) importjának fokozatos tilalma, amely az uniós tagállamok energiafüggetlenségét célozza. A döntés előzménye, hogy Sz
Az ukrajnai tűzszünet lehetséges, azonban csak az Oroszországra nehezedő nyomás fokozásával érhető el - jelentette ki az ukrán elnök Brüsszelben, az egynaposra tervezett uniós csúcstalálkozóra érkezve csütörtökön.
Szélsőjobboldali politikusok szimbolikus lépésként előzetes jóváhagyást adtak egy törvényjavaslatnak, amely felhatalmazná Izraelt Ciszjordánia annektálására.
Az Európai Unió Tanácsa hivatalosan is elfogadta az Oroszország elleni 19. szankciós csomagot. A csütörtök délelőtt bejelentett büntetőintézkedések két fő területet céloznak.
Megkezdődött az Európai Tanács brüsszeli ülése, az európai uniós tagállamok vezetői az Ukrajnának nyújtott további támogatásról és az európai védelemről folytatnak megbeszélést, valamint foglalkoznak a Közel-Kelettel, a migrációval és a versenyképességgel is.
A francia ügyészség nyomozást indított azt követően, hogy felbukkant egy videó, amelyen a párizsi La Santé börtön egyik fogvatartottja halálos fenyegetéseket intézett Nicolas Sarkozy volt elnökhöz, aki ezen a héten kezdte meg ötéves büntetésének letöltését illegális kampányfinanszírozás miatt - írta csütörtökön a France24 állami hírtelevízió a honl
A rendőrség rálőtt egy katonára a német hadsereg, a Bundeswehr nagyszabású gyakorlatának során a délnémetországi Erding városában - közölték a hatóságok.
Az Európai Bizottság csütörtökön tárgyalja azt a javaslatot, amely szerint az Európában befagyasztott orosz vagyont Ukrajnának szánt, 140 milliárd eurós "jóvátételi kölcsön" finanszírozására használnák fel. Orbán Viktor és Marija Zaharova szerint ez lopás lenne.
A lengyelek és a magyarok szinte minden nemzedékében megtapasztalható, hogy a két nemzet sorsa összefonódik – jelentette ki Marek Kuchcinski, a lengyel-magyar parlamenti baráti tagozat elnöke, volt alsóházi elnök szerda este Varsóban, az 1956-os forradalom kitörésének évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.
Újabb orosz dróntámadás érte az ukrán fővárost csütörtökre virradó éjjel, az eddigi adatok szerint ebben hét ember megsebesült, közülük ötöt kórházba szállítottak - közölte Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere a Telegramon.
A két ország hosszú távú együttműködési megállapodást kötött a légvédelem területén, melynek keretében Ukrajna 100-150 új Gripen E vadászgépet kaphat majd.
A délkelet-ukrajnai zaporizzsjai atomerőműben a 30 napos áramszünet után helyreállt az áramellátás, a szakemberek megjavították a megrongálódott nagyfeszültségű vezetéket és helyreállították a külső áramellátást - közölte csütörtökön az orosz ellenőrzés alatt álló létesítmény vezetése.
Erős széllökések sújtották csütörtökön Franciaország jelentős részét, amelyek következtében országszerte több mint 100 ezer háztartásban szünetel az áramszolgáltás - közölte az hálózatárt felelős állami vállalat, az Enedis.
A csomag más intézkedések mellett bezárja azon pénzügyi kiskapukat, amelyeket Oroszország a szankciók megkerülésére használ. Az EU újabb büntetőintézkedéseket vezetett be Fehéroroszországgal szemben is.