A Kreml szerint a megbeszélésen a két ország kapcsolatairól, az esetleges béketárgyalásokról, valamint a két elnök találkozójának előkészítéséről lesz szó.
A NATO főtitkár bízik az amerikai tárgyalócsoport munkájában az ukrajnai háború lezárásáról szóló megbeszéléseket illetően. Mark Rutte hétfőn az Fox News hírtelevíziónak adott interjúban beszélt erről.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök az ukrajnai háború kapcsán Párizsban összehívott rendkívüli európai biztonsági tanácskozás után kijelentette, hogy Európa és az Egyesült Államok viszonya "új szakaszba" lépett.
Az amerikai elnök tárgyalási stratégiájának része lehet, hogy különféle eszközöket vet be annak érdekében, hogy aktívabban vonódjanak be a közel-keleti konfliktus rendezésébe az arab országok – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Molnár Tamás Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa. Novák Attila arró
Legalább hárman megsebesültek keddre virradóan orosz légicsapásban, amikor egy többszintes lakóházba csapódott egy drón a közép-ukrajnai Kirovohrad megyében, és több településen károk keletkeztek - jelentette katonai és közigazgatási forrásokra hivatkozva az Unian hírügynökség.
Izrael bejelentette kedden, hogy betartja a libanoni kivonulás idejére a tűzszünetben vállalt, majd február 18-ig meghosszabbított határidőt, de öt, kulcsfontosságú stratégiai pozícióban határozatlan időre továbbra is Dél-Libanonban marad.
2025 első két hónapjában több súlyos repülőgép-szerencsétlenség is történt az Egyesült Államokban, köztük egy tragikus ütközés Washington D.C. légterében, amely 67 ember életét követelte. A szakértők szerint azonban a repülés ennek ellenére továbbra is a legbiztonságosabb közlekedési forma. A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Tanács (NTSB) adatai szerin
Hivatalos állami látogatásra érkezett Magyarországra Jichák Hercog izraeli elnök Sulyok Tamás köztársasági elnök meghívására. A program a Hősök terén kezdődött, ahol az izraeli államfő koszorút helyezett el.
Navracsics Tibor bízik Tüttő Kata sikerében, aki egy spanyol politikussal fut versenyt a Régiók Európai Bizottságának elnöki pozíciójáért. A közigazgatási és területfejlesztési miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, másodlagos jelentőségű, hogy az egykori főpolgármester-helyettes, EP-képviselő eltérő pártcsalád tagja, ez nem befoly
Nagy Márton az uniós tagállamok gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácskozására érkezve elmondta: a találkozó napirendjének központjában a globális minimumadó jövője áll. Beszélt még az uniós védelmi kiadások növelésének a magyar költségvetéssel kapcsolatos kérdéseiről is.
Dmitrij Peszkov szerint az orosz elnök akkor keresi majd Zelenszkijt, ha erre szükség lesz. A rijádi közvetlen amerikai–orosz tárgyalások idején a Kreml ezt nem látja indokoltnak.
Gőzerővel halad a lengyel jogállamiság felszámolása – jelentette ki az európai uniós ügyekért felelős miniszter közösségi oldalán közzétett videójában.
Rijádban Ukrajna képviselete nélkül folynak a tárgyalások az amerikai és az orosz fél között. Peszkov szerint egyelőre nincsen szó az amerikai és az orosz elnök találkozójáról, de ez a tárgyalások közben alakulhat.
Miután Donald Trump amerikai elnök hatalmas csapást mért a tevékenységükre az Egyesült Államokban, a "globalista, liberális, Soros-NGO-hálózat" Brüsszelbe menekül - írta kedden Orbán Viktor miniszterelnök az X-en.
Az európai kormányok már régóta aggódnak az Egyiptomban tapasztalható instabilitás miatt, amelyet részben a közelmúlt gazdasági okai idéztek elő. A gázai konfliktus nagy veszteségeket okoz az ország turizmusának és a Szuezi-csatornán zajló nemzetközi tengeri kereskedelemnek is – mondta Tárik Meszár, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója.
Izrael megkezdi a tárgyalásokat ezen a héten a gázai tűzszüneti és túszelengedési megállapodás második szakaszáról a Hamász iszlamista terrorszervezettel - közölte Gideon Szaár izraeli külügyminiszter kedden.
Az ukrajnai konfliktus megoldása "lehetetlen" az európai biztonsági kérdések szélesebb körének megvitatása nélkül – jelentette ki újságíróknak a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov kedden.
Az Európai Tanács elnöke találkozott az Egyesült Államok oroszországi és ukrajnai különmegbízottjával. Ursula von der Leyen arról beszélt, hogy Ukrajna megsegítése érdekében Európa többet tett le az asztalra, mint bárki más.
Vége az orosz-amerikai külügyi csúcsnak Rijádban, a felek 4,5 órán keresztül tárgyaltak. Jurij Uszakov, Putyin külpolitikai tanácsadója szerint sikeresek voltak a megbeszélések – jelentette az állami tulajdonú TASZSZ hírügynökség.
Magyarország a leghatározottabban elítéli az antiszemitizmust, és zéró toleranciát alkalmaz annak minden formájával szemben - jelentette ki Sulyok Tamás államfő a Sándor-palotában a találkozója után Jichák Hercog izraeli államfővel.
Véget értek az ukrán és EU-s részvétel nélkül tartott amerikai-orosz tárgyalások Szaúd-Arábiában. Az orosz fél elégedetten nyilatkozott, de még nem látszik, milyen feltételekkel születhetne valódi béke az Oroszország által megtámadott Ukrajnában.
Izrael megkezdi a tárgyalásokat ezen a héten a gázai tűzszüneti és túszelengedési megállapodás második szakaszáról a Hamász iszlamista terrorszervezettel - közölte Gideon Szaár izraeli külügyminiszter kedden.
Műanyag zacskókba csomagolt, mintegy száz kilogramm kokaint talált a Balti-tenger fenekén a térségben járőröző gdanski határőrség - közölte a testület szóvivője kedden.
Az emigrációban élő orosz sakknagymester megkérdezett egy európai tisztviselőt, hogy miért nem rúgják ki Orbánt az unióból, a válasz pedig az volt, hogy a szabályok nem engedik.
Izrael továbbra is számíthat Magyarország támogatására a nemzetközi színtéren, az európai uniós fórumokon pedig az együttműködésre fókuszáló álláspontot képvisel hazánk - mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden, miután megbeszélést folytatott Jichák Hercog izraeli államfővel a Sándor-palotában.
Befejeződtek kedd délután Rijádban az amerikai-orosz tárgyalások, a felek az amerikai külügyminisztérium közleménye szerint megállapodtak abban, hogy megkezdik a munkát az ukrajnai háború lezárása érdekében.