Egy moszkvai bíróság bűnösnek találta a Google-t birtokló Alphabetet, miután szerinte orosz katonák személyes adatait nyilvánosságra hozó videót tettek közzé a YouTube-on.
Az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap elismerte, hogy egy egységének katonái szakmai hibákat követtek el, amikor márciusban lelőttek tizenöt palesztin mentőápolót, illetve tűzoltót a Gázai övezetben – noha az IDF szerint Hamász-tagok is voltak közöttük –, de az eset semmilyen részletét soha nem akarták eltitkolni vagy megmásítani.
Az 1936-os születésű Jorge Bergoglio Ferenc pápaként 2013 óta volt a római katolikus egyház feje. Pápasága alatt egy olyan egyházat épített, amely foglalkozik a visszaélésekkel, beszélni akar az emberekkel, gyökeresen megváltoztatja az addigi, klerikális rendszerét. Ferenc pápa hatása nem maradt el, keze alatt az egyház olyan progresszív irányt vet
88 éves korában, húsvéthétfőn meghalt Ferenc pápa – jelentette be Kevin Farrell bíboros, a vatikáni camerlengo. A katolikus egyház vezetője régóta súlyos betegségben szenvedett.
88 éves korában, hétfőn reggel elhunyt Ferenc pápa. A római katolikus egyház feje sok tekintetben kivételes alakja volt a Szentszéknek, így például 1300 év óta ő volt az első nem európai egyházfő.
88 évesen, húsvét hétfőn hunyt el a Vatikában. Ferenc pápa azt mondta: mindenkinek van helye az egyházban, ezért mindenki elégedetlen volt vele. Az iránta érzett szeretet és utálat túlmutatott a katolikus kereteken.
Reggel fél nyolc körül halt meg a pápa, aki hosszú ideje betegeskedett, az utóbbi hónapokban életmentő beavatkozást is végrehajtottak rajta. Ő volt az első pápa Amerikáról és egyúttal a déli féltekéről is. Ő volt az első jezsuita, akit Szent Péter trónjára választottak.
Hétfő reggel elhunyt a római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője. A pápa halálhírét Kevin Farrell bíboros jelentette be a Vatikán televíziós csatornáján.
Vezető politikusok sorra fejezik ki részvétüket Ferenc pápa halála kapcsán. Giorgia Meloni, Emmanuel Macron és Ursula von der Leyen is méltatta a katolikus egyházfő örökségét.
Április 21-én reggel elhunyt a római katolikus egyház első latin-amerikai származású vezetője, Ferenc pápa. Halálhírét Kevin Farrell bíboros közölte a Vatikán televíziós csatornáján.
Az április 21-én elhunyt Ferenc pápa életének, szolgálatának több magyar vonatkozása is volt, erről ő maga is nyilatkozott. Megválasztása után az egyházfő kétszer is ellátogatott Magyarországra.
A Vatikán hírcsatornája közölte, hogy 2024 áprilisában Ferenc pápa jóváhagyta a pápai temetési szertartások liturgikus könyvének frissített kiadását, amely majd irányt ad a megtartandó temetési szentmisének.
Egymás után emlékeznek meg a 88 éves korában elhunyt Ferenc pápáról a világ vezető politikusai. Emmanuel Macron francia elnök szerint a katolikus egyház feje a több igazságosságért harcolt.
Az egyházfő többször beszélt korábban arról, hogyha eljön az idő, a Santa Maria Maggiore-bazilikában szeretne végső nyugalmat, olyan szertartással, mint ami "bármely más kereszténynek" jár.
Jichák Hercog izraeli államelnök a mély hit és a végtelen együttérzés emberének nevezte a hétfőn elhunyt Ferenc pápát részvétnyilvánító nyilatkozatában.
Ferenc pápa húsvéti üzenetének központi témája szokás szerint a béke volt. Úgy vélte, a világ számos részét sújtó háborúk mögött az embereknek az a döntése áll, hogy az élet helyett a halált választják.
Ferenc pápa halála kapcsán Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár adott rövid interjút a HírTV-nek.
A katolikus egyház közel kétezer éves történelme során jól kidolgozott eljárásrendet alakított ki arra az esetre, amikor a Szentszék megüresedik (latinul: sede vacante). Ez az időszak egy pápa halálától az új egyházfő megválasztásáig tart.
"A vámháború nagy nyomást gyakorol Kínára, amelynek nem tenne jót, ha emelnie kellene a hadi kiadásokat." Erről Tajvan esetleges kínai inváziója kapcsán beszélt a Heti Világhíradónak Schwarcz Emese.
Keir Starmer angol miniszterelnök és III. Károly brit uralkodó is megemlékezett a hétfőn elhunyt Ferenc pápáról. Starmer szerint az egyházfő fáradhatatlan erőfeszítései maradandó örökséget hagynak maguk után.
Ferenc pápa a kereszténység alapjaihoz visszanyúlva vezette be a katolikus egyházat a XXI. századba. A klímaváltozásról írt tanításai több mint egymilliárd hívő életét befolyásolták, amikor rámutatott: Isten és a teremtett világ szeretete megköveteli a környezetvédelmet és a szolidaritást.