Az európai hatalmak a múlt héten tisztázták az Egyesült Államokkal, hogy melyek azok a témák, amelyek nem képezhetik alku tárgyát az Ukrajna és Oroszország közötti békemegállapodás előkészítésének következő, szerdán kezdődő fordulóján - közölte kedden Jean-Noel Barrot francia külügyminiszter.
A néhai Ferenc pápa utolsó szavai között szerepelt egy köszönetnyilvánítás is. A Szentatya délután megpihent, csendesen megvacsorázott, majd hajnalban hirtelen romlott az állapota és meghalt. Utolsó óráinak eseményeiről és halálának körülményeiről számolt be a Szentszék.
A köztársasági elnök szerint Ferenc pápa a hit, az emberség és a rászorulók védelmének hírnöke volt, és különösen nagy szeretettel fordult a magyar nép felé.
A bíborosok ma megkezdik Ferenc pápa temetésének előkészületeit. Kedden várhatóan arról is döntenek, mikor szállítják át a pápa holttestét a Szent Péter-bazilikába.
Az egyik legfontosabb globális biztonsági fenyegetést jelenti a terrorizmus, mely az Európát, így Magyarországot is sújtó illegális migráció egyik kiváltó oka – írta közleményében a Honvédelmi Minisztérium. A NATO-szövetségesek és afrikai partnereik számára rendezett közös hadgyakorlat célja a terrorellenes képességek és az együttműködés fejlesztés
A Harvard Egyetem pert indított az amerikai szövetségi kormány ellen, hogy megakadályozza az intézménynek nyújtandó, több mint 2,2 milliárd dollárnyi (777 milliárd forint) támogatás befagyasztását.
Spanyolországnak éveken át ambivalens volt a viszonya a katonai kiadásokkal, de most az európai háborús hisztériában mégis ráfordultak az intenzív fegyverkezésre.
Meglett az eredménye a választási szuperévnek és az őrült pénzszórásnak Romániában: 2024-ben az egész EU-ban keleti szomszédunknál volt a legmagasabb az államháztartás hiánya, közel kétszer akkora, mint a magyar deficit.
Az olasz kormány és a polgári védelem külön ülésen egyeztetett kedden a rendkívüli biztonsági és logisztikai intézkedésekről, melyekkel Ferenc pápa szombati temetésére készülnek.
Ferenc pápa utoljára a vatikáni Szent Péter Bazilikából szólt a hívekhez, mielőtt váratlanul elhunyt. A 88 éves egyházfő élete során számos alkalommal közel került a magyarokhoz is, szerénysége és nyíltsága miatt sokak példaképe lett. Kétszer is járt Magyarországon, magyarul köszöntötte a Fókusz riporterét, Hubai Antalt, és első magyar tévéstábként
A hétfőn lehunyt Ferec pápa örökségéről, végrendeletéről és a lehetséges utódjáról is beszélt az InfoRádióban Máté-Tóth András teológus, vallástudós, a Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszékének alapítója.
A kedvesség és az odafigyelés áradt Ferenc pápa minden mozdulatából – így emlékszik vissza az Alapjogokért Központ madridi irodájának vezetője arra, amikor találkozott a Szentatyával.
Az Európai Bizottság kedden új rendeletjavaslatot mutatott be, amely lehetővé tenné a tagállamok számára, hogy önkéntes alapon átcsoportosítsák a kohéziós alapokból számukra elkülönített forrásokat védelmiipari beruházásokra és védelmi célú programokra.
A szlovák rendőrség belső ellenőrzési szolgálata megszüntette a büntetőeljárást Robert Fico kormányfő testőreinek esetleges mulasztása ügyében a miniszterelnök ellen tavaly májusban elkövetett merénylet kapcsán. A vizsgálat szerint Fico testőrei részéről nem történt mulasztás. Az ellenőrzési szolgálat döntését az ügyészség is megerősítette.