Donald Trump egy hatalmas táblát mutogatott a Fehér Házban, a rá írt számokkal indokolta, melyik ország mekkora vámokat kap. Azt állította, ez a fele az amerikai árukra ezeken a helyeken kiszabott vámoknak. De ez nem igaz.
Az amerikai elnök többek között olyan szigeketre is vámokat jelentett be, amelyek az Antarktisz közelében vannak, és senki sem lakik rajtuk. Ennek ellenére 10%-os vámokra kell felkészülniük.
Az Ukraine2EU kezdeményezés az ukrán intézményeket segíti felkészülni a csatlakozásra. Az Ukrajnától várt reformok életbe léptetését is segítő program 2027-ig működik.
Elutasította az Interpol a boszniai szövetségi bíróság kérését, egyben elfogadta Szerbia fellebbezését, és nem ad ki nemzetközi elfogatóparancsot Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke, valamint Nenad Stevandic, Bosznia-Hercegovina többségében szerbek lakta országrészének házelnöke ellen.
A amerikai elnök bejelentése, hogy 10 százalékos alapvámot vet ki az Egyesült Államokba irányuló összes importra, és magasabb vámokat vet ki az ország több kereskedelmi partnerére, világszerte reakciókat váltott ki.
A Nemzetközi Büntetőbíróság által körözött izraeli miniszterelnök a vártnál kicsivel később érkezett az országba. Vasárnapig szakaszos lezárásokkal kell számolni a fővárosban.
Donald Trump bejelentésére a világ nagy része reagált. Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen arról számolt be, hogy az Unió már készíti elő a határozott válaszlépést.
Már több mint 3 ezer ember halt meg Mianmarban a hat nappal korábban az országot sújtó 7,7-es erősségű földrengésben - derül ki a katonai vezetés legújabb adataiból.
Bécs közelében régészek egy római kori tömegsírra bukkantak, amelyben mintegy 150 fiatal katona maradványait találták meg. A lelet egy sportpálya építése során végzett földmunkák közben került napvilágra.
Az Európai Unió kész válaszolni az új amerikai vámtarifákra, ugyanakkor arra is nyitott, hogy párbeszéddel oszlassa el Donald Trump elnök kereskedelmi aggályait - közölte Szamarkandban Ursula von der Leyen, aki az Európai Unió és a közép-ázsiai országok csúcstalálkozóján vesz részt Üzbegisztánban.
Tornádók söpörtek végig szerdán az Egyesült Államok középső és déli részén, lakóházakat és üzleteket pusztítottak el, villanyvezetékeket és fákat döntöttek le.
Gulyás Gergely bejelentése épp azelőtt jött, hogy Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő Budapesten találkozik Orbán Viktorral. Netanjahu ellen büntetőbírósági elfogatóparancs van érvényben.
Az amerikai elnök kihirdette a "felszabadulás napját". Donald Trump 25 százalékos vámot vetett ki minden külföldön gyártott autóra. Az egyéb vámok mértéke országonként eltérő, az Európai Unióból származó termékek esetében 20 százalék lesz.
Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos legfrissebb híreket Vukics Ferenc katonai szakértő elemezte a HírTV stúdiójában, majd Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő számolt be az őt ért fenyegetésről, végül Dunda György ungvári tudósító jelentkezett be Kárpátaljáról.
A legfejlettebb technológiát az újságíró szakma legrégibb eszközével, a papírral párosította az Il Foglio című olasz napilap, amely a mesterséges intelligenciára bízta a nyomtatott kiadás megírását kísérletileg április 11-ig.
Idáig csak Burundi és a Fülöp-szigetek lépett ki a hágai bíróságból, hogy védje a véreskezű vezetőit. Magyarország egyedüli EU-s országként követheti őket.
Izraeli kutatók olyan tárgyakat találtak, amelyek bizonyíthatják, hogy a Bibliában leírt "Armageddon" csata valóban megtörtént - írja a The Times of Israel nevű izraeli híroldal.
Egy republikánusokból és demokratákból álló szenátusi csoport durva lépésre készül. Putyint békére kényszerítenék, különben jön a szigor minden energiavásárlóra.
Budapesten tartott közös sajtótájékoztatót Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő, amelyen a két ország közötti kapcsolatokról, biztonsági kérdésekről és az aktuális világpolitikai kihívásokról esett szó.
Marek Výborný cseh mezőgazdasági miniszter felkérte a szlovák agrártárca vezetőjét, Richard Takáčot, hogy Szlovákia is kezdje el tesztelni a tejet a száj- és körömfájás vírusának jelenlétére. Szlovákiában közben növelték az ország egyetlen tetemégetőjének kapacitásait. A zsolnai feldolgozóüzemben eddig több mint 1300 tetemet égettek el.
A száj- és körömfájás járvány egyre jobban terjed Európában, és Ausztria drasztikus lépésre szánta el magát: szombattól összesen 23 határátkelőt zárnak le a szlovák és a magyar határon. A döntés célja, hogy megakadályozzák a fertőzés behurcolását az országba.
Békés megmozdulást szerveznek csütörtökön a kolozsvári magyar ifjúsági szervezetek, miután magyar fiatalokat vertek meg a városi rangadót követően az egyik futballklub ultrái.
A bírság időzítése nem véletlen: április 5-ig kell a ByteDance-nek új vevőt találnia a TikTok amerikai részlegére, különben a platformot kitiltják az Egyesült Államokból.
Ausztria mentes a ragadós száj- és körömfájástól, ennek ellenére fokozza a járvány elleni óvintézkedéseket a magyar és a szlovák határon. A legfrissebb hírek szerint szombattól 23 átkelőt ideiglenesen lezárnak, ezek túlnyomó többségét az osztrák–magyar határon.
Összeomlott az egészségügyi rendszer Mianmárban. Már több mint 3 ezer halottat találtak meg az országot sújtó 7,7-tizedes erősségű földrengés után. Majdnem ötezren sérültek meg és több mint 300 személyt eltűntként tartanak nyilván.