Újra megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt a kassai állatkert, miután enyhítettek a száj- és körömfájás terjedésének megelőzését célzó óvintézkedéseken. Az intézmény a korlátozó intézkedések miatt 300 ezer eurós pénzügyi veszteséget szenvedett el.
Benjamin Dousa szerint egyre több ország indult el autoriter irányba, elszigetelve magukat, amire nyitottsággal és befogadással kell reagálniuk a svédeknek.
Az orosz–ukrán háború fejleményeiről, az iráni robbantásokról és J. D. Vance amerikai alelnök megjegyzéseiről is szó esett a Magyar Nemzet Front Robert C. Castellel podcastjében, ahol Robert C. Castel, a Magyar Nemzet főmunkatársa, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója elemezte a világ aktualitásait.
Az AfD rendkívüli megerősödése mellett a keletnémet gyökerű Baloldal Pártjának (Die LInke) szárnyalása jelentette a február végi parlamenti választás szenzációját, és már utóbbi frakcióvezetője Németország legnépszerűbb női politikusa.
Az izraeli főváros egyik külvárosában kitelepítik az embereket és le kellett zárni egy autópályát is, mert a lángok szinte elérték a járműveket. Izrael nemzetközi segítségért folyamodott a lángok megfékezése érdekében.
Észtország jelezte készségét arra, hogy részt vegyen egy európai békefenntartó misszióban Ukrajnában – jelentette be szerdán Kristen Michal észt miniszterelnök.
Mark Carney miniszterelnök Liberális Pártja nyerte a kanadai előre hozott parlamenti választásokat. Magyarics Tamás külpolitikai szakértő, az ELTE emeritus professzora szerint a voksolás eredményét alaposan befolyásolták Donald Trump amerikai elnök Kanadával kapcsolatos kijelentései és lépései.
Az ukrán déli hadseregcsoportszóvivője, Vlagyiszlav Voloscsin egy televíziós nyilatkozatban beszélt arról, hogy milyen céllal indítanak támadásokat az orosz katonák.
A Signal-botrányok csak a jéghegy csúcsát jelentik, egymás után szivárognak ki a kínosabbnál kínosabb információk Trump védelmi miniszteréről. Pete Hegseth állítólag annyira paranoiássá vált, hogy még legközelebbi munkatársait is kirúgatta, és kétségbeesve küzd állása megtartásáért. Az elnök egyelőre kiállt mellette, de többek szerint így is inog a
Románia védelmi képességeinek javítását célzó intézkedésekről döntött szerdai ülésén a legfelsőbb védelmi tanács (CSAT) - közölte a testület ülése után Ilie Bolojan ideiglenes államfő.
Svájc május 15-i hatállyal betiltja az ország teljes területén a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet és a hozzá köthető szélsőséges csoportok tevékenységét - jelentette be a berni kormány.
India és Pakisztán között ismét kiéleződött a feszültség, miután Pakisztán információs minisztere, Attaullah Tarar azt állította, hogy hiteles információik szerint India katonai akciót tervez a következő 24–36 órában.
Az európai parlamenti képviselőkkel szembeni kínai szankciók feloldása lépést jelent a Kínával folytatott uniós parlamenti párbeszéd helyreállítása felé.
Kína szerdán kiadott, a világjárvány elleni válaszlépéseiről szóló úgynevezett fehér könyvében megismételte azon állítását, hogy a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki.
Egy vezető pakisztáni tisztviselő azt állította: "hiteles hírszerzési információkkal" rendelkezik arról, hogy India a következő másfél napban katonai akciót hajt végre ellenük.