2025. május 1. csütörtök

máj. 1
14:24
116 éves korában meghalt a világ legidősebb emberének kikiáltott brazil apáca (Blikk)
Elhunyt Inah Canabarro Lucas brazil apáca, akit a Guinness Rekordok Könyve szerint 2024 januárjától a világ legidősebb élő emberének tartottak. 116 éves volt. Bár 2021-ben megkapta a koronavírus elleni védőoltást, 2022-ben mégis megfertőződött, de sikeresen felépült, ezzel a világ legidősebb COVID–19 túlélőjévé vált. Ő volt a második apáca, aki a v
máj. 1
14:33
"Rájöttem, hogy emberek halnak meg alattam" – Merénylet közben szelfizett egy indiai turista, később vette észre, hogy vérfürdőt rendeznek a terroristák (SzMo)
A férfi egy kasmíri hegyoldalról csúszott drótkötélen, és közben véletlenül videóra vette, ahogy kitört a vérengzés. Csak a földet érés után látta, hogy terrortámadás közepébe csöppent.
máj. 1
14:39
Orosz dróntámadásban két ember életét vesztette Odesszában (Demokrata)
Orosz dróncsapás érte csütörtök hajnalban Ukrajna fekete-tengeri kikötővárosát.
máj. 1
14:42
Ezekre a kincsekre fáj Trump foga Ukrajnában: 11,5 ezer milliárd dollárnyi ásvány lapul a földben (Blikk)
Nem csoda, hogy Donald Trump amerikai elnök régóta szerette volna már elérni, amit mostanra sikerült is: Ukrajna és az Egyesült Államok megállapodást kötöttek arról, hogy közös befektetési alapot hoznak létre az ukrán nyersanyagok kitermelésére.
máj. 1
15:21
Kiakadtak a japánok: kétszer kellett menteni egy kínai diákot a Fujiról, mert visszament a telefonjáért (ATV)
Egy héten belül kétszer riasztották ugyanahhoz a fiatalhoz a japán mentőket.
máj. 1
15:24
Ukrajnát megfojtja a korrupció, szétlopják az országot (HírTV)
Nemcsak az energiaszektor, hanem a legtöbb terület fuldoklik. Eközben Zelenszkij barátai, az oligarchák és a hatalmi elit jogtalanul foglalja le az ásványkincsekkel foglalkozó magánvállalatok vagyonát.
máj. 1
15:45
Donald Trump elárulta, miről beszélt Zelenszkijjel a Vatikánban (Demokrata)
Mindössze 15 perces tárgyalást bonyolított le Donald Trump és Volodimir Zelenszkij.
máj. 1
15:51
Brüsszel kimondta: ha szükséges, meg fogják kerülni Magyarország vétóját (Demokrata)
Kaja Kallas, az EU kül- és biztonságpolitikáért felelős főképviselője a Financial Timesnak adott interjút.
máj. 1
16:33
Szigoríthatták volna a mesterséges intelligencia szabályozását, de aztán az is a kukában landolt (Telex)
Gyakran bírálják az Európai Uniót a lassú döntéshozása miatt, nem hiába: vannak olyan bizottsági javaslatok, amik évekre a fiókban ragadnak. Az új Európai Bizottság több, hosszasan vitatott ügyről döntött úgy, hogy végleg megválik tőlük.
máj. 1
16:57
Kamala Harris az elvesztett választás óta most először beszélt nagy tömeg előtt (Demokrata)
A félelemkeltés politikájával vádolta a Trump-adminisztrációt Kamala Harris bukott demokrata elnökjelölt.
máj. 1
17:39
Távozhat posztjáról Trump nemzetbiztonsági tanácsadója, a Signal-botrányt okozó Mike Waltz (Telex)
A nemzetbiztonsági tanácsadó mellett helyettese, Alex Wong is elhagyhatja a Fehér Házat egyes források szerint.
máj. 1
18:03
Oroszország sosem engedné, hogy visszaálljanak Ukrajna eredeti határai (444.hu)
Az orosz külügy szerint az ilyen követelések mögött kannibalisztikus ösztönök húzódnak meg.
máj. 1
18:03
Hamis hír terjed az országban, nem vonják ki ezt a pénzt a forgalomból (ATV)
Egymás után hozták le a hírt a sajtóban, hogy kivonják az egyik pénzt a forgalomból, de most kiderült, hogy ez nem igaz.
máj. 1
18:12
Belebukott a Signal-botrányba Trump biztonsági tanácsadója (Blikk)
Mike Waltz, aki Donald Trump nemzetbiztonsági tanácsadójaként a kormányzat egyik kulcsfigurája volt, váratlanul távozik posztjáról. A távozás körülményei homályosak, de a Signal-botrány hosszú árnyékot vet az ügyre.
máj. 1
18:33
Mike Waltz, Trump nemzetbiztonsági tanácsadója és helyettese távozik posztjáról (SzMo)
Waltzot komolyan vizsgálják a Signal-botrány miatt, miután korábban rossz név alá mentette el egy újságíró telefonszámát, összekeverve egy másik kontaktjával, és így tévesen neki küldött egy érzékeny információt.
máj. 1
18:33
Lukasenka eleget tett az USA kérésének (Demokrata)
Belarusz elnöke eleget tett az Egyesült Államok kérésének, erről Marco Rubio amerikai külügyminiszter is beszámolt.
máj. 1
18:39
Moszkva kizárta, hogy visszaállítsák Ukrajna 1991-es határait (Demokrata)
Mint mondták, ez veszélyt jelentene az orosz állampolgárokra.
máj. 1
18:42
Los Angelestől Tajvanig "téma" május 1. (Infostart)
Tízezrek vonultak fel a május elsejei tüntetéseken szerte a világon, hogy elégedetlenségüknek adjanak hangot a munkavállalók jogainak helyzete, az Egyesült Államok vámintézkedései, valamint a gazdasági bizonytalanságtól való félelem miatt.
máj. 1
19:00
Borzalmas! Négy évig a szüleik tartottak fogva három gyereket, mert féltek a Covid-fertőzéstől – Most bukkantak rá a horrorházra (Blikk)
Hátborzongató családi történetről számoltak be a külföldi lapok. Három német gyereket szabadítottak ki egy spanyolországi villából a rendőrök, miután a szüleik valószínűleg közel 4 éven keresztül bezárva tarthatták őket az ingatlanban, amely "horrorházként" terjedt el a sajtóban. Úgy tűnik, hogy a szülők a koronavírus-járványtól retteghettek annyir
máj. 1
19:15
Várhatóan kirúgják Trump kétbalkezes nemzetbiztonsági tanácsadóját (444.hu)
Michael Waltz érdeme, hogy egy olyan csetcsoportban terveztek meg egy bombázást, amihez véletlenül egy újságírót is hozzáadtak.
máj. 1
19:39
Hadházy: Nem tudok így élni, hogy kínai rendszerekkel figyeljenek meg (444.hu)
Több mint ezer ember tüntet a Kossuth téren.
máj. 1
19:48
Fehéroroszország elengedett egy "félamerikait" (Infostart)
"Donald Trump amerikai elnök vezetésének köszönhetően Fehéroroszország újabb jogtalanul fogva tartott amerikai állampolgárt engedett szabadon" - erősítette meg az amerikai külügy.
máj. 1
20:03
Távozik Trump nemzetbiztonsági tanácsadója a Fehér Házból (ATV)
Mike Waltz, Trump nemzetbiztonsági tanácsadója és helyettese is távozik a Fehér Házból - a Signal-botrány miatt.
máj. 1
20:03
Egy bíró meggátolta, hogy Trump egy 18. századi törvény alapján toloncoljon ki embereket (Telex)
A Donald Trump által kinevezett texasi bíró döntése meggátolja, hogy egy csoport venezuelait gyorsított eljárásban deportáljanak.
máj. 1
20:39
Vajon szavazhat-e a pápaválasztáson az afrikai bíboros, aki nem tudja a korát? (Telex)
Előbb-utóbb tisztába kell tenni, hogy Philippe Ouédraogo 79 vagy 80 éves.
máj. 1
20:57
Trump újra fegyvereket küldhet Ukrajnának, miután megkapta a nyersanyagokat (444.hu)
Már tájékoztatták a kongresszust a szállítások újraengedélyezéséről.
máj. 1
21:54
Az uniós országok önerőből nem tudják finanszírozni a védelmi kapacitások növelésének költségét (HírTV)
Az Európai Unió országainak több mint fele rugalmasságot szeretne saját védelmi kapacitásaik növeléséhez.
máj. 1
22:15
Waltz távozott nemzetbiztonsági tanácsadói posztjáról, Trump ENSZ-nagykövetnek nevezte ki (Telex)
A Signal-botrány óta Waltz kompetenciáit sokan megkérdőjelezték, korábbi posztját átmenetileg Marco Rubio külügyminiszter tölti be.
máj. 1
22:33
"Úgy nézett ki, mint egy holokauszttúlélő" – húsz éven át tartott fogva saját családja egy amerikai férfit (Telex)
A Sullivan család éveken át sötét titokként őrizgette a családapa előző házasságából származó fiát. Az iskolából kivett fiú 12 éves korától kezdve nem hagyhatta el az otthonát, naponta két szendvicset kapott, és legfeljebb egy órára jöhetett ki a szobájából. Nemrég azonban magára gyújtotta a házat, így sikerült végül kiszabadulnia a mostohaanyja fo

2025. május 2. péntek

máj. 2
0:18
Kígyó miatt késett több mint másfél órát Japán szuperpontos vonata (Blikk)
Ritka fennakadás zavarta meg Japán legendás pontosságáról ismert vasúti közlekedését. Egy kígyó miatt kellett leállítani a forgalmat az ország egyik legforgalmasabb vonalán, a Tokió és Oszaka között közlekedő Sinkanszenen. Több mint másfél órát állt a vonat a vezetékre csavarodott állat miatt.
máj. 2
0:21
Bajban van az Egészségügyi Világszervezet, ez jelentős befolyással lesz az emberek egészségére is (Telex)
Az adományozók csökkentik a hozzájárulásukat, a WHO kénytelen megválni az alkalmazottai egy részétől.
máj. 2
7:03
Zelenszkij megszólalt: "igazságos és méltányos partnerség" (ATV)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök üdvözölte az Egyesült Államokkal az ukrajnai ásványkincsek kiaknázásáról Washingtonban aláírt megállapodást.
máj. 2
7:30
Kutatás: a lengyelek rosszul alszanak, és ez gazdasági károkat is okoz (HírTV)
Az utóbbi években a lengyelek 40-50 százaléka nem volt elégedett az alvás minőségével, az álmatlanság problémájával összefüggő gazdasági veszteséget évi mintegy 762 ezer milliárd forintnak megfelelő összegre becsülik Lengyelországban - írja a Rzeczpospolita lengyel napilap több felmérésre hivatkozva.
máj. 2
7:36
A Who főigazgatója szerint "emberemlékezet óta a legnagyobb törést éljük át" (Blikk)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) komoly pénzügyi nehézségekkel néz szembe, miután a következő költségvetési ciklusra jelentős forráscsökkenés várható. A szervezet főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz szerint a helyzet példátlan kihívásokat jelenthet. A WHO számára különösen fájdalmas az Egyesült Államok kilépése.
máj. 2
7:57
A szíriai elnöki palota környékére mért légicsapást Izrael (444.hu)
Netanjahu szerint ez egyértelmű üzenet a szíriai rezsimnek.
máj. 2
8:09
Donald Trump Mike Waltzot jelölte az ENSZ-nagyköveti pozícióra (Demokrata)
A nemzetbiztonsági tanácsadói tisztséget átmeneti időre Marco Rubio külügyminiszter tölti be.
máj. 2
8:24
Kínai kereskedelmi minisztérium: Az Egyesült Államok kezdeményezte a vámháborút, a párbeszédhez őszinte szándék szükséges (HírTV)
A vám- és kereskedelmi háborút az Egyesült Államok egyoldalúan indította el, ezért ha valóban tárgyalni kíván, előbb őszinte szándékról kell tanúbizonyságot tennie - közölte pénteken a kínai kereskedelmi minisztérium, miután sajtójelentések szerint Washington tárgyalásokat kezdeményezett Pekinggel a Trump által kilátásba helyezett vámintézkedések ü
máj. 2
8:57
Az Egyesült Államok megkereste Kínát, a vámokról szeretnének tárgyalni (Telex)
Egy kínai állami médium szerint Kína nem akart kezdeményezni, mivel ez nem állt volna érdekükben, így végül az Egyesült Államok lépett.
máj. 2
9:15
Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben (Demokrata)
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli.
máj. 2
9:21
Így fokozná Ukrajna támogatását az Európai Néppárt (Demokrata)
A Magyarországra jutó támogatások akár 22 százalékkal is csökkenhetnének.
máj. 2
9:24
Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben (HírTV)
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
máj. 2
9:54
Új részletek az amerikai–ukrán partnerségi megállapodásról (Infostart)
A Fehér Ház szerint teljes mértékben az együttműködésen alapul az amerikai–ukrán ásványkincs-kitermelést érintő partnerségi megállapodás. Az amerikai elnöki hivatal csütörtökön adott ki összefoglalót a szerdán aláírt szerződésről.
máj. 2
9:57
Dróntámadás ért egy segélyeket és aktivistákat Gázába szállító hajót Málta közelében (444.hu)
A fedélzeten 30 aktivista tartózkodott, a támadás kifejezetten a hajó generátorát vette célba.
máj. 2
10:03
Nem hagynak hátra senkit: Trump volt tanácsadójának meg is van az új pozíciója (ATV)
Donald Trump eddigi nemzetbiztonsági tanácsadóját, Mike Waltzot jelölte az Egyesült Államok ENSZ-nagyköveti pozíciójára, nem sokkal azt követően, hogy menesztette őt eredeti tisztségéből. Az elnök csütörtökön jelentette be döntését.
máj. 2
10:09
Putyin először mutatta meg a nyilvánosságnak a Kremlben lévő elnöki lakását (Telex)
Van minden: aranyozott fal, brokátfüggöny, versenyzongora és házi kápolna is.
máj. 2
10:15
Budapest Vuhannal osztozik a legboldogabb városok listáján (Telex)
Mobilitásban nagyon jól, egészségügyben nagyon rosszul teljesít Budapest a boldog város index szerint, a lista élén észak-európai és ázsiai városok végeztek.
máj. 2
10:24
Új feladattal bízta meg menesztett nemzetbiztonsági tanácsadóját Donald Trump (Infostart)
Donald Trump eddigi nemzetbiztonsági tanácsadóját, Mike Waltzot jelölte az Egyesült Államok ENSZ-nagyköveti pozíciójára, nem sokkal azt követően, hogy menesztette őt eredeti tisztségéből. Az elnök csütörtökön jelentette be döntését.
máj. 2
10:42
Virágzik a sötét turizmus – egyre többen kíváncsiak a háborús borzalmak következményeire (Infostart)
A sötét turizmus kedvelői többségében fiatalok, akik adrenalinbombára vágynak és olyan ingereket keresnek, amelyek révén ki tudnak lépni a komfortzónájukból – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány külsős junior elemzője. Nagy Ákos szerint a jövőben még felkapottabb lesz az iparág, az úttörésben pedig kiemelt szerepük van az
máj. 2
11:09
"Bizonyítottan szélsőjobboldali", alkotmányellenes pártnak minősítették a német AfD-t egész Németországban (444.hu)
Az Orbán által is támogatott szélsőséges pártról a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal kimondta: ellenzi a demokratikus alaprendet.
máj. 2
11:15
Orbán Viktor lengyel szövetségesével találkozott Donald Trump (444.hu)
Trump így fejezte ki a támogatását, viszont a lengyelek többsége nem igazán rajong az amerikai elnökért.

Keresés