Donald Trump "kommunista őrültnek" nevezte, és a következő New York-i polgármesterként emlegeti Zohran Mamdanit. A 33 éves, politikus saját, Demokrata pártját is sokkolta, amikor megnyerte a városvezetői előválasztást.
Az Európai Unió ellenvámok fenyegetésével próbál jobb alkut kicsikarni Donald Trumpból. A keményebb fellépést a német kancellár is jóváhagyta. Emlékezetes: az amerikai elnök szerint az unió célja "átvágni Amerikát".
A legutóbbi EU-csúcs óta eltelt három hónap nem könnyített a magyar miniszterelnök helyzetén. Orbán továbbra is el van szigetelődve, és pozícióját tovább ronthatja a nagy ambíciókkal érkező új német kancellár.
Kulcskérdés, hogy az iráni vezetés milyen következtetést von le a 12 napos háborúból. Az is lehet, hogy még inkább úgy gondolják, csak a nukleáris fegyver jelenthet számukra garanciát - mondja Kemény János Közel-Kelet szakértő.
Dél-Korea és a Nato megállapodott egy védelmi ipari tanácsadó csoport létrehozásáról, amely a jövőben segíthet a védelmi együttműködésük fejlesztésében - jelentette a Yonhap hírügynökség a dél-koreai elnöki hivatal csütörtöki közleményét idézve.
Bejelentkezett a világűrből csütörtök reggel Kapu Tibor, az Axiom 4 misszió magyar űrhajósa, aki elérzékenyülten beszélt arról, hogy hálás és büszke, hogy magyarként ott lehet a Dragon űrhajó fedélzetén.
"Rettenetesen hálás és büszke vagyok, hogy magyarként itt lehetek, és különleges érzés volt percekkel ezelőtt látni a kis országunkat a világűrből" – fogalmazott a magyar kutatóűrhajós.
A miniszterelnök a Voks2025 eredményeivel megy be az uniós állam- és kormányfők találkozójára, előtte sajtótájékoztatót tartott, a Pride-ról is kérdezték.
Elsősorban a belföldi turizmust lendítenék fel, de várhatóan orosz turistákra is számítanak majd. A környéken korábban megsérült orosz katonák is lábadoztak.
Szinte egyhangúlag hagyta jóvá szerda éjjeli szavazásán a lengyel parlamenti alsóház (szejm) azt a törvénytervezetet, melynek értelmében Lengyelország kilépne a gyalogsági aknák (taposóaknák) használatát tiltó Ottawai Egyezményből.
Vietnam 18-ról tízre csökkentette a halállal büntethető bűncselekmények számát – jelentette a hivatalos sajtó. A törvénymódosítás nyomán megúszhatja a kivégzést az ország történetének legnagyobb, 12,5 milliárd dolláros csalását végrehajtó üzletasszony, Truong My Lan.
Az öt év börtönt megsínylő Tyihanovszkij szörnyű körülményekről számolt be. Lukasenko nyugati engedményekre váltaná be lecsukott ellenfeleit a diktatúra fenntartásához. Trumpnak pedig jól jöhet egy alternatív csatorna Putyinhoz, akivel láthatóan megrekedtek az Ukrajnáról folyó, valódi eredményt igazán sosem ígérő tűzszüneti tárgyalások.
Több mint egy napja úton van Kapu Tibor és csapata a Dragon űrkapszulával. Ha minden rendben megy, a délutáni órákban végre beléphetnek a Nemzetközi Űrállomásra.
Több mint egy napja úton van Kapu Tibor és csapata a Dragon űrkapszulával. Ha minden rendben megy, a délutáni órákban végre beléphetnek a Nemzetközi Űrállomásra.
Szlovákia az Oroszország elleni 18. szankciós csomagról péntekre tervezett szavazás halasztását fogja kérni az Európai Tanács ülésén, és amennyiben erre nem kerül sor, ellene fog voksolni - mondta Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint.
Az űrből üzent Kapu Tibor. A második magyar űrhajós megköszönte a magyar emberek támogatását, valamint elmondta, hogy különleges érzés Magyarországot az űrből látni.
Megkezdődött az Európai Tanács Ukrajnával, Közel-Kelettel, migrációval és a versenyképességgel foglalkozó ülése, az uniós tagállamok vezetői az Ukrajnának nyújtott további támogatásról és az európai védelemről is megbeszélést folytatnak Brüsszelben.
Ez a döntés összhangban áll Donald Trump korábbi követelésével is, miszerint a NATO-szövetségeseknek nagyobb arányban kell hozzájárulniuk saját védelmükhöz. Mindeközben az Amerikai Egyesült Államok elnöke Volodimir Zelenszkijjel egyeztetett.
olodimir Zelenszkij ukrán elnök terve súlyos energiaellátási kihívásokat jelentene Magyarország számára, minthogy mára a Török Áramlat vezeték jelenti hazánk földgázellátási biztonságának gerincét, amelyen keresztül júliusban napi további 750 ezer köbméterrel növelik a szállításokat - jelentette be Szijjártó Péter csütörtökön Ankarában.
Ecuadorban elfogták az ország legkeresettebb emberét, az egyik legnagyobb drogbanda közel másfél éve szökésben lévő vezérét - jelentette be Daniel Noboa ecuadori elnök az X platformon.
A levél aláírói szerint nem igaz, hogy Ukrajna valaha is korlátozni akarta volna a magyar kissebbség jogait, és az ő felelősségük, hogy eloszlassák az állítólagos félreértést.