2025. június 28. szombat

jún. 28
1:01
Trump nemesfémkészletért cserébe összebékítené Ruandát és a Kongói Demokratikus Köztársaságot (444.hu)
A részletekről szinte semmit nem tudni, egyelőre csak a kérdések sorakoznak.
jún. 28
4:57
Újra kivégeztek valakit Japánban – brutális sorozatgyilkos kapott halálbüntetést (ATV)
Pénteken kivégezték Japánban azt a férfit, akit a "Twitter-gyilkosként" ismert meg a közvélemény, miután kilenc emberrel – nyolc nővel és egy férfival – végzett, akikkel a közösségi médián keresztül lépett kapcsolatba. Ez volt az első végrehajtott halálos ítélet az országban az elmúlt három évben.
jún. 28
5:27
Kerkez Milos fontos kéréssel fordult a Liverpool-szurkolókhoz, ezt üzente nekik (ATV)
Kerkez Milossal elkészült az első interjú Liverpool-ban. Megragadta az alkalmat, hogy üzenjen az ottani drukkereknek.
jún. 28
5:45
Arte: Svédországban már alig használnak készpénzt, de vannak, akik szerint ez baj (Telex)
A készpénzmentes rendszer jobban ki van téve a hekkertámadásoknak, kirekeszti a leginkább kiszolgáltatottakat és veszélyt jelenthet a családon belüli erőszak áldozataira.
jún. 28
6:03
Monocab, a jövő vonata, ami taxiként szállítaná az utasait (Telex)
A futurisztikus kapszula-vonat sorozatgyártása 2032-ben kezdődhet Németországban.
jún. 28
7:51
A nézőkre zuhant a LED-fal darabja Bruce Springsteen koncertjén (444.hu)
Azért folytatták.
jún. 28
8:09
The Telegraph: Árulással vádolja a NATO-t egy brit elemző (ATV)
Már csak Európa áll Ukrajna oldalán, a NATO Trump kedvéért elfordult Kijevtől
jún. 28
8:09
Ukrán dróntámadás érte a volgográdi Marinovka repülőteret, négy Szu-34-es is megsérülhetett (444.hu)
Sikeres ukrán dróntámadás 900 kilométerre a határtól.
jún. 28
8:27
Trump újraindítja a vámháborút Kanadával, megint megszakítja a tárgyalásokat (444.hu)
Most a nagy tech-cégekre kivetett kanadai adó verte ki a biztosítékot.
jún. 28
8:27
Durván elmérgesedett a viszony az USA és Kanada között (Demokrata)
Washington egy héten belül közli, milyen vámokat alkalmaz a jövőben Kanada esetében.
jún. 28
8:33
Félelmetese időjárási rekord dőlt meg Vlagyivosztokban (Demokrata)
Még csak az öregek emlékezhetnek ilyen időre az orosz Távol-Keleten található nagyvárosban.
jún. 28
8:39
Donald Trump megharagudott Kanadára (Infostart)
Az amerikai elnök bejelentette, hogy azonnalii hatállyal beszünteti a kereskedelmi kapcsolatokról szóló tárgyalásokat Kanadával.
jún. 28
8:51
Botrány Ukrajnában: nem létező katonákkal nyúlták le a milliókat (HírTV)
Újabb megdöbbentő korrupciós ügy rázta meg az ukrán hadsereget: egy tiszti csoport fiktív katonák nevében vett fel fizetést és ellátmányt, így milliókat sikkasztottak el a vizsgálat szerint.
jún. 28
8:51
Félelmetes időjárási rekord dőlt meg Vlagyivosztokban (Demokrata)
Még csak az öregek emlékezhetnek ilyen időre az orosz Távol-Keleten található nagyvárosban.
jún. 28
8:53
Románia nem kér a zsoldosokból (Demokrata)
Szomszédunk megtiltaná volt katonáinak és rendőreinek, hogy konfliktusövezetekbe szegődjenek zsoldosnak
jún. 28
8:57
A Kreml reagált a nukleáris fenyegetésre (Demokrata)
Dmitrij Peszkov figyelmeztetett, hogy az F-35-ös vadászgépek jelenléte a balti régióban súlyos provokációnak minősül.
jún. 28
9:21
Trump bejelentette: jövő héten jöhet a tűzszünet Gázában (HírTV)
Donald Trump szerint már a jövő héten létrejöhet a tűzszünet a Gázai övezetben.
jún. 28
9:21
Te is veszélyben lehetsz! 99 TikTok-csatorna, amit semmiképp ne kövess! (Ripost)
Erről jobb, ha tudsz!
jún. 28
9:27
Drágán nyalhatnak a németek (Demokrata)
Tízből hat ember mondta azt, hogy a megemelkedett árak miatt mindig vagy alkalmanként kevesebb gombóc fagylaltot rendel a korábbinál.
jún. 28
9:33
Óriási állami temetésen búcsúztatják Iránban az izraeli csapásokban megölt vezetőket (444.hu)
Fekete ruhák, Amerika- és Izrael-ellenes jelszavak: Teheránban az ország megölt vezetőiért megy ma a menet.
jún. 28
9:45
Trump megszakította a tárgyalásokat Kanadával - újraindulhat a vámháború (SzMo)
A döntést az váltotta ki, hogy a kanadai kormány háromszázalékos digitális szolgáltatási adót vezet be, amely az amerikai technológiai nagyvállalatokat is érinti.
jún. 28
10:09
Iránnak nem tetszik Donald Trump stílusa (Demokrata)
"A jószándék jószándékot, a tisztelet tiszteletet szül" – szögezte le az iráni diplomácia vezetője.
jún. 28
10:33
Az oroszok odesszai házakat támadtak, az ukránok orosz vadászbombázókat semmisítettek meg (Telex)
Odesszában egy házaspár meghalt az orosz dróntámadásban, Ukrajna újabb veszteséget okozott az orosz légierőnek. A leköszönő lengyel elnök pénteken Kijevbe látogatott.
jún. 28
11:27
"Úgy éreztem, hogy nem akarok többé így élni" – óránként 15-ször hányt, senki sem tudta, miért (Ripost)
Az orvosok eleinte migrénnel magyarázták a fiatal nő panaszait.
jún. 28
11:45
Teherán: folytatni lehetne a tárgyalásokat, ha Donald Trump tisztelettudó lenne (Infostart)
Irán továbbra is hajlandó tárgyalni nukleáris programjáról, de Donald Trump amerikai elnöknek változtatnia kell a hangnemén - közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter.
jún. 28
11:57
Trump egy új kanadai adó miatt felfüggesztette a kereskedelmi tárgyalásokat északi szomszédjával (Telex)
A digitális szolgáltatási adó a nagy techcégeket érinti. Az amerikai elnök szerint a kanadai döntés támadás az Egyesült Államok ellen.
jún. 28
12:03
Szokatlan kánikula tombol Vlagyivosztokban (Infostart)
Több mint fél évszázada nem látott meleget mértek Vlagyivosztokban - jelentették a helyi hatóságok.
jún. 28
12:03
Tálib merénylő hajtott egy katonai konvojba Pakisztánban (444.hu)
Legalább 13-an meghaltak a terrortámadásban.
jún. 28
12:21
Hiába az emelkedő elektromos eladások, nem javul az üzleti hangulat a német autóiparban (Infostart)
Noha az elmúlt hetekben több hír is érkezett arról, hogy növekszik a német elektromos autók iránti kereslet, egy friss felmérés szerint a hangulat továbbra sem rózsás a német autóiparban. A hosszan tartó visszaesés után a kilábalás még várat magára.
jún. 28
12:21
"Mindenki, akit szerettem, lassan, napról napra elvész tőlem" – 45 évesen támadta meg az Alzheimer-kór az édesanyát (Ripost)
Nemcsak a kegyetlen betegséggel kellett megbirkóznia, de azzal is, hogy mennyien elfordultak tőle.
jún. 28
12:51
Németországban is drága a fagyi (Infostart)
A németek csaknem kétharmada, 64 százaléka szerint túl drága a fagylalt - derül ki abból a felmérésből melynek eredményét szombaton tették közzé.
jún. 28
12:51
Döbbenetes történet: kómába esett, 2000 évvel később tért magához a tanár (Ripost)
Vajon igaz volt: valóban közel 2000 évet utazott az időben egy súlyos betegségben szenvedő tanár?
jún. 28
14:03
Grandiózus állami gyásznappal igyekszik erőt sugározni Irán az izraeli és amerikai csapások után (Telex)
A tűzszünet óta az első nagy állami temetést tartották Iránban, ahol a teheráni vezetés azt üzente, hogy nagy pofont adott Amerikának.
jún. 28
14:21
Íme a sztárok, akik ott voltak a milliárdos Jeff Bezos esküvőjén (Ripost)
Nem sajnálták a pénzt az ünneplésre.
jún. 28
14:23
Hallgatott a horoszkópra, hatalmasat kaszált a lottón egy nő (Ripost)
Követte a megérzését és a horoszkópja alapján lottózott.
jún. 28
15:21
Búcsúlátogatásra Kijevbe érkezett Andrzej Duda (Demokrata)
Volodimir Zelenszkij Szabadság érdemrenddel tüntette ki a leköszönő lengyel elnököt.
jún. 28
15:33
47 milliárd forintnyi kokainszállítmányt söpörtek be London kapujában (Telex)
Nem találomra vizsgálták át a hajót, egy fél éve tartó akciót zártak ezzel le.
jún. 28
15:39
Cservona Zirka is orosz kézre került (Demokrata)
"Az orosz hadsereg felszabadította a Donyecki Népköztársaságban fekvő Cservona Zirkát" – áll a szombati hadijelentésben.
jún. 28
15:57
Most érkezett: lezuhant egy repülő, senki sem élte túl a becsapódást (Ripost)
Egy falu mellé zuhant a gép.
jún. 28
16:27
"Berlinnek el kell kerülnie a konfliktust a Nemzetközi Büntetőbírósággal" – figyelmeztetett a német elnök (444.hu)
Szerinte a nemzetközi jogrendnek a német identitás részét kell képeznie.
jún. 28
16:33
Egyre élesebb az ellentét Olaszországban a muzulmán és a keresztény közösség között (HírTV)
A nyugati kultúra és a keresztény hagyományok ellen hergelt prédikációjában egy imám Bolognában.
jún. 28
16:33
Donald Trump szerint már a jövő héten tűzszünet lehet a Gázai övezetben (Telex)
Az amerikai elnök szerint közel van a megállapodás Izrael és a Hamász között.
jún. 28
16:45
Senki sem élte túl az oroszországi légikatasztrófát (Infostart)
Lezuhant egy Jak-18T típusú kismotoros repülőgép a Moszkva megyei Kolomna város szomszédságában fekvő Panovo falu mellett, a fedélzeten tartózkodó mind a négy utas életét veszítette - közölte a rendkívüli helyzetek minisztériumának helyi igazgatósága.
jún. 28
17:03
Egy borzalmas fegyver tilalmát oldják fel a balti államok (Infostart)
Hivatalosan is jelezték a balti államok az ENSZ felé, hogy kilépnek a taposóaknák használatát tiltó Ottawai egyezményből, az erről benyújtott hivatalos nyilatkozat hat hónap múlva lép érvénybe - közölte az észt, a lett és a litván külügyminisztérium péntek este és szombaton.
jún. 28
17:15
Minden szinte olyan, mint régen, a háború előtt – föld alatti balettel próbálnak túlélni az ukrajnai Harkivban (Telex)
A harkivi balett táncosai 2022. február 23-án még színpadra álltak, majd másnap Oroszország lerohanta Ukrajnát. A város opera- és balettszínházának színpada három év után az alagsorban fogadja a látogatókat, ahova nem szűrődik be a drónok és bombák zaja.
jún. 28
17:21
Már csak egy rab van szökésben a New Orleans-i börtön falán át megszökő banda tagjai közül (Telex)
Kilenc társával együtt felfeszegették a cella vizesblokkját, majd a falban lévő lyukon keresztül távoztak.
jún. 28
17:39
Donald Trump szerint akár egy héten belül tűzszünet lehet Gázában (444.hu)
Beszélt a tűzszünet tárgyalásában résztvevőkkel, és ezt szűrte le az információkból Donald Trump.
jún. 28
18:21
Irán kitiltotta az atomenergia-ügynökség főnökét (HírTV)
Teherán nem engedi be többé Rafael Grossit nukleáris létesítményeibe, és leállítja a nemzetközi videómegfigyelést is.
jún. 28
18:27
Több embert letartóztattak a belgrádi óriástüntetés előtt (444.hu)
Szombaton óriástüntetés van Belgrádban is, amire a rendőrök fokozottan készülnek. Az egyetemisták ultimátumot adtak a kormánynak.
jún. 28
19:15
A pápa együttérzését fejezte ki a szenvedő ukrán néppel (Infostart)
Együttérzését fejezte ki XIV. Leó pápa szombaton a "megkínzott Ukrajnával", különösen a gyerekekkel, fiatalokkal, idősekkel és azon családokkal, amelyek rokonaikat gyászolják.

Keresés