2025. augusztus 5. kedd

aug. 5
12:30
Izraeli lapértesülések szerint a Gázai övezet teljes megszállására készül Netanjahu, hiába ellenzi a hadsereg (Blikk)
Sajtóinformációk szerint Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Gázai övezet teljes katonai megszállására készül, annak ellenére, hogy ezt a hadsereg vezetése is ellenzi. A terv túszok életét is veszélybe sodorhatja, és évekig tartó súlyos konfliktust jelentene.
aug. 5
12:30
Olyan ütközés érte a repülőt, hogy vissza kellett fordulnia (Infostart)
Vissza kellett fordulnia az Iberia légitársaság Madridból Párizsba tartó járatának vasárnap este, miután néhány perccel a felszállás után egy nagytestű madárral – feltehetően keselyűvel – ütközött. Az eset San Agustín del Guadalix térségében történt, a repülőgép még Madrid közelében repült.
aug. 5
12:30
Kényszerleszállást hajtott végre egy Madridból Párizsba tartó repülőgép (hirado.hu)
A 182 utas még aznap este egy másik járattal folytathatta útját Párizsba.
aug. 5
12:39
Etikus vagy kegyetlen? Állatetetés miatt robbant ki botrány Dániában (rtl.hu)
Az Aalborgi Állatkert ragadozók etetésére fogad be háziállatokat – a döntés vitát váltott ki, sokan etikai határokat látnak sérülni.
aug. 5
12:42
Fekete riasztást adtak ki Hongkongban (Infostart)
Ráadásul nyolc nap alatt negyedszer.
aug. 5
12:42
Még sohasem esett ennyi eső Hongkong történelmében (HírTV)
Hongkong történetének legnagyobb augusztusi esőzése zúdult le a városra kedden; délután 2 óráig több mint 350 milliméternyi csapadék hullott, amire 1884 óta nem volt példa. A heves esőzések súlyos fennakadásokat okoztak a város mindennapi működésében.
aug. 5
12:51
Furcsán ült a biciklin, nem sokkal később súlyos diagnózist kapott a nyugalmazott orvos (Ripost)
Barátai vették észre, hogy valami nincsen rendben.
aug. 5
12:54
Kényszerintézkedések és fekete riasztást: 140 éve nem látott rekordmennyiségű eső bénította meg Hongkongot (hirado.hu)
Az esőzésekről közzétett videofelvételeken látható, amint a város utcáit összekötő meredek lépcsősorait szinte vízeséssé változtatta a lezúduló víztömeg.
aug. 5
13:00
Újabb felvételt mutatott be a Hamász az egyik túszról (HírTV)
A Hamász fogságában még 20 zsidó túsz lehet életben. A hozzátartozók azt követelik az izraeli kormánytól, hogy fejezze be a háborút.
aug. 5
13:03
Élő adásban kapott agyvérzést a szerb befektetési miniszter (Telex)
Darko Glišić elvesztette az eszméletét, súlyos állapotban vitték kórházba.
aug. 5
13:06
Élő adásban, interjú közben kapott agyvérzést a szerb befektetési miniszter (hirado.hu)
A miniszter állapota súlyos.
aug. 5
13:15
Netanjahu elszánta magát a Gázai övezet teljes megszállására izraeli lapértesülések szerint (SzMo)
A miniszterelnök szerint a diplomáciai próbálkozások nem vezettek eredményre, ezért elrendelte a teljes offenzívát. A döntés nemcsak Izraelben, de nemzetközi szinten is vitákat gerjesztett.
aug. 5
13:18
Történelmi lépésre szánta el magát egy NATO-tagállam (ATV)
Hollandia az első NATO-tagországként vásárolt közvetlenül katonai felszerelést az Egyesült Államoktól Ukrajna részére, 500 millió euró értékben – számolt be kedden az NL Times című angol nyelvű hírportál Ruben Brekelmans holland védelmi miniszter bejelentésére hivatkozva.
aug. 5
13:24
Élő adásban kapott agyvérzést a szerb befektetésügyi miniszter (444.hu)
Darko Glisicet kórházba szállították, állapota súlyos.
aug. 5
13:36
Elképesztően magas kort ért meg a legidősebb japán (Infostart)
Egy száztizennégy éves nyugdíjas orvos, Kagava Szigeko lett Japán legidősebb embere azt követően, hogy meghalt az addigi legidősebb, a szintén száztizennégy éves Hirojaszu Mijoko – közölte a japán egészségügyi, munkaügyi és jóléti minisztérium.
aug. 5
13:36
Ebben a percben jött! Élő adásban kapott agyvérzést a szerb befektetési miniszter (Blikk)
Ilyen állapotban van most.
aug. 5
13:48
Élő adásban lett rosszul a szerb befektetési miniszter: agyvérzést kapott (Blikk)
Élő televíziós adásban lett rosszul kedd reggel Darko Glisic, a szerb kormány befektetésügyi minisztere. A politikus az egyik reggeli műsor vendége volt, amikor váratlanul dadogni kezdett. Az élő közvetítést végül meg kellett szakítani, a minisztert pedig kórházba szállították. Glisic agyvérzést kapott, állapota súlyos.
aug. 5
13:51
Élő műsorban kapott agyvérzést a szerb befektetési miniszter (Demokrata)
A belgrádi Pink televízió kedd reggeli élő műsorában lett rosszul Darko Glisic.
aug. 5
13:54
Miniszteri agyvérzés élő adásban (Infostart)
A belgrádi Pink televízió kedd reggeli élő műsorában lett rosszul Darko Glisic szerb befektetésügyi miniszter, az egészségügyi tárca vezetőjének közlése szerint agyvérzést kapott.
aug. 5
13:57
"Hátrahagytam a 6 gyermekemet és a férjemet, hogy új életet kezdjek egy másik országban" (Ripost)
Döntése sokakat felháborított.
aug. 5
14:06
Reuters: Putyin valószínűleg nem hódol be Trump ultimátumának (444.hu)
Kreml-közeli források szerint Putyin kételkedik abban, hogy hatékonynak lennének Trump ultimátumai.
aug. 5
14:09
A jubileumi szentévre már közel húszmillió zarándok látogatott Rómába (Demokrata)
Ferenc pápa április 26-án tartott temetésére mintegy 400 ezer hívő érkezett.
aug. 5
14:09
Trump élő adásban tudta meg, hogy Sydney Sweeney republikánus (Telex)
Utána meg is dicsérte őt is meg a farmerreklámját is.
aug. 5
14:11
Az angol rendőrök felveszik a kesztyűt a csúzlizók ellen Kent városában (Telex)
A csúzlizó gyerekek miatt odáig fajult a helyzet, hogy térfigyelő kamerákon nézik, kik lődözik a város madarait.
aug. 5
14:24
A héten éleződik a vámháború, életbe lepnek az új tarifák (HírTV)
A Donald Trump amerikai elnök által megszabott új tarifák azokat az országokat érintik, melyeknek nem sikerült kereskedelmi megállapodást kötnie az Egyesült Államokkal.
aug. 5
14:30
Tüzérségi támadás érte a német Bürgergeldet (Infostart)
A feltétel nélküli alapjövedelem a korábbi Scholz-kormány egyik legjelentősebb szociális jellegű döntése volt. A korábbi Hartz IV. támogatás "utódaként" jött létre a rászorultak segítésére hivatott "Bürgergeld", mostanra azonban kiderült, hogy túl sokba kerül.
aug. 5
14:33
Véletlenül rossz gépre szállt, és Olaszországban kötött ki egy brit tinédzser, míg a családja hazarepült (Telex)
Az anyának kellett a fia után mennie Londonból Milánóba, ahol az olasz hatóságok már megtalálták a gyereket.
aug. 5
14:54
Ruanda kész befogadni az Egyesült Államokból kitoloncolt külföldieket (hirado.hu)
Ruanda kész akár 250, az Egyesült Államokból kitoloncolt külföldit befogadni az országba - jelentette be kedden Yolande Makolo, a kigali kormány szóvivője.
aug. 5
15:00
Több mint száz embert vettek őrizetbe italhamisítás gyanújával Törökországban (444.hu)
A hatóságok 33 ezer liter hamisított alkoholt és 29 ezer liter etil-alkoholt foglaltak le.
aug. 5
15:18
Agyvérzést kapott egy élő adás közben a szerb miniszter (ATV)
A belgrádi Pink televízió kedd reggeli élő műsorában lett rosszul Darko Glisic szerb befektetésügyi miniszter, az egészségügyi tárca vezetőjének közlése szerint agyvérzést kapott.
aug. 5
15:24
Ruanda kész befogadni Trump által deportált külföldieket (444.hu)
Nem ők lennének az elsők, Salvadorból hónapok óta érkeznek a horrortörténetek a kitoloncoltaktól.
aug. 5
15:27
Tragédia: 4 éves kislány vesztette életét egy víziparkban (Ripost)
Az egyik medencében történt meg a legrosszabb.
aug. 5
15:27
Ruanda befogadja az amerikai bevándorlókat (Demokrata)
Makolo a sajtóhoz eljuttatott közleményéből mindazonáltal nem derül ki az átszállítások ütemterve.
aug. 5
15:36
Most kaptuk a friss hírt az élő adásban agyvérzést szenvedett szerb befektetési miniszterről (Blikk)
Ilyen az állapota most.
aug. 5
16:09
Oroszország kész arra, amitől a Nyugat a leginkább retteg (Demokrata)
Közölte, hogy Moszkva részéről aligha érdemes nyilvános bejelentésekre számítani az említett kategóriájú rakétafegyverek telepítéséről – jelentette ki Dmitrij Peszkov.
aug. 5
16:12
Az Rmdsz a magyar kisebbség védelme érdekében vállalta a kormányzati szerepet a válságban (HírTV)
Tovább tüntetnek a tanárok Romániában.
aug. 5
16:12
Moszkvát semmi sem korlátozza a közepes hatótávolságú rakéták telepítésében, közölte a Kreml (hirado.hu)
Oroszország jogosult arra, hogy bármilyen intézkedést megtegyen a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták (INF) telepítésének kérdésében, és most már semmi sem korlátozza ebben – jelentette ki Dmitrij Peszkov elnöki sajtótitkár kedden az orosz médiának.
aug. 5
16:21
Itt a Lidl első boltja, ahol egy gramm élelmiszer sincs (rtl.hu)
A Lidl egy merőben szokatlan bolttal rukkolt elő Németországban: Lottstettenben olyan üzletet nyitott, ahol nincs tej, kenyér vagy kávé. Az új formátum kizárólag saját márkás, nem élelmiszer jellegű termékeket kínál – és ezzel egy egészen új vásárlási élményt teremt. De vajon mi áll a koncepció mögött?
aug. 5
16:24
A valóság visszavág: a Trump 2.0 külpolitika fél éve (444.hu)
Globálisan erősödött a jobboldali populizmus, miközben a Trump-hatás az amerikai elnök politikájával legerőteljesebben szembeszálló politikusokat is felemeli. Nehéz pontos meghatározást adni arra a hullámvasútra, amit az új adminisztráció hozott a nemzetközi politikába.
aug. 5
16:30
Két méterrel elmozdult a Kamcsatka-félsziget a 8,8-as erősségű földrengés után (444.hu)
"Elvégeztük az előzetes számításokat, és úgy tűnik, mindannyian »elmozdultunk« délkelet felé" – írta az orosz tudományos akadémia.
aug. 5
16:33
Meghalt Stella Rimington (Demokrata)
A James Bond-filmek egyik legnépszerűbb karakterét ihlető Stella Rimington vasárnap hunyt el, "szeretett családja és kutyái körében.
aug. 5
16:42
Gőzerővel zajlik Ukrajna gyarmatosítása, hívta fel a figyelmet az Alapjogokért Központ vezető elemzője (hirado.hu)
Gőzerővel zajlik Ukrajna gyarmatosítása. Az ukrán mezőgazdasági területeket csalárd módon játszották ki az állami tulajdonból. Erről Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője beszélt kedden, a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában.
aug. 5
16:45
Rácz András: 2025 vége előtt nem lesz béke, de még működő tűzszünet sem (Telex)
Az Oroszország-szakértő szerint egyértelmű, hogy a kárpátaljai palágykomoróci templomgyújtogatás hamis zászlós akció volt.
aug. 5
16:48
Erre a három termékfajtára vet ki különvámokat Trump (HírTV)
Az amerikai elnök bejelentésében hozzátette, hogy a vámrendszerrel kapcsolatos intézkedések még "távol állnak" a lezárulástól.
aug. 5
17:18
Újabb vámokat jelentett be Donald Trump (Infostart)
Az amerikai elnök bejelentette, hogy a gyógyszerekre, félvezetőkre és csipekre különvámokat vezet be az Egyesült Államok.
aug. 5
17:21
"Majd otthon megkereslek, és sírni fogsz" – Civil ruhás férfiak akadályozták meg, hogy lefotózzák Mészáros Lőrinc jachtját Monacóban (SzMo)
Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea hetek óta a francia riviérán pihennek a Rose D’Or fedélzetén. A 62 méteres jacht ára 27 milliárd forint lehetett.
aug. 5
17:24
40 milliós szuperkocsit tört rommá a 61 éves ámokfutó (Infostart)
Kicsúszott egy kanyarban, de csodával határos módon gyakorlatilag semmi baja nem lett.
aug. 5
17:36
Szerbiában újabb miniszter került rács mögé az újvidéki állomás tragédiája miatt (Infostart)
Tomislav Momirovic, az építésügyi tárca korábbi vezetője és további 13 ember a szervezett bűnözés elleni ügyészség utasítására került őrizetbe.
aug. 5
17:36
Donald Trump: Jönnek a gyógyszer-, félvezető- és csipvámok (hirado.hu)
Az amerikai elnök a gyógyszerekre kilátásba helyezett vámokkal szintén a belföldi előállítás visszaépítésére ösztönözné a vállalatokat.
aug. 5
17:57
"Elveszítettem a férjemet – és már csak 12 hónapom van hátra" (Ripost)
Az édesanya rákkal küzd.

Keresés