Az amerikai elnök arra figyelmeztetett, hogy Vlagyimir Putyinnak "nagyon súlyos következményekkel" kell számolnia, ha nem tesz valódi lépéseket a béke felé.
És nem is ott találkoznak, hanem 1300 kilométerrel odébb. Alaszka a legnagyobb amerikai állam, van hely áradásra és az év legnagyobb geopolitikai eseményére is.
Arról is beszélt, hogy szerette volna megkapni a Kennedy Központ életműdíját, de mivel ez nem jött össze, inkább kirúgott mindenkit, és rátelepedett az egészre.
A kormányfő a PragerU amerikai médiának nyilatkozott Budapesten és egyebek közt arról beszélt, hogy Magyarország jelenleg két okból él különösen veszélyes időkben.
Több, mint 5 millió dollárért csapták le egy árverésen az eddigi legnagyobb Mars-meteoritot. A 24 kilogrammos kődarbot tavaly a Szahara nigeri részén fedezték fel, majd idén nyáron egy New York-i aukción minden idők legmagasabb árát érte el a maga kategóriájában. A nyugat-afrikai ország azonban most vizsgálatot indított, mert úgy véli: jogellenesen
A bitcoin árfolyama új történelmi rekordot állított be csütörtökön az ázsiai tőzsdéken, miután túllépte a 124 ezer dolláros szintet. Ezzel a legismertebb kriptovaluta minden eddiginél magasabbra ért. Az Ether – a második legnagyobb kriptodeviza – szintén kiemelkedő teljesítményt nyújtott: több mint két és fél éve nem látott szintre erősödött.
Aleksandar Vucic azt követően mondta ezt, hogy szerda este Újvidéken ellenzéki tüntetők összecsaptak a Szerb Haladó Párt (SNS) aktivistáival és a rendőrökkel.
Az utóbbi napokban egy megrázó videó járta be a közösségi médiát, amelyben egy kardszárnyú delfin meggyilkol egy Jessica Radcliffe-t nevezetű idomárt. Kiderült az igazság a 14 milliós TikTok-videóról!
Görögország több térségében sikerült ellenőrzés alá vonni az erdőtüzeket csütörtökre virradóra, a helyzet azonban továbbra is súlyos egyebek között Híosz szigetén és az ország északnyugati, Albániához közeli térségében.
A helyszínválasztás nem volt könnyű, mert a Nemzetközi Büntetőbíróság Putyint 2023-ban háborús bűnössé nyilvánította. Az utolsó körben már csak két helyszín jött szóba: Magyarország és az Egyesült Államok - írja a CNN.
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) azt közölte: meghiúsította Kijev arra irányuló terveit, hogy Szapszan típusú rakétarendszereket gyártson, amelyekkel az orosz hátországot támadhatta volna.
Nagy-Britanniában több olyan uniós állampolgár is bajba került, aki a brexit után bevezetett letelepedési szabályok alapján folyamodott állandó tartózkodási engedélyért. Azokat, akik ügyük elbírálása során elutaznak, esetenként nem engedik vissza.
Az égei-tengeri ország több térségében is sikerült ellenőrzés alá vonni az erdőtüzeket csütörtökre virradóra, a helyzet azonban továbbra is súlyos egyebek között Híosz szigetén és az ország északnyugati, Albániához közeli térségében.
Két cseh aktivista vért szimbolizáló vörös festékkel öntötte le a magyar nagykövetség kapuját. Tettüket azzal indokolták, hogy felháborítónak tartják Orbán Viktor kormányfő minapi nyilatkozatát, miszerint "Oroszország megnyerte a háborút", és nem akarják tétlenül nézni a magyar miniszterelnök oroszbarát tevékenységét.
Donald Trump amerikai elnök a ritka földfémeket magukban foglaló ajánlattal készül rávenni az ukrajnai tűzszünetre Vlagyimir Putyin orosz elnököt. A két vezető ma találkozik Alaszkában.
A külügyminiszter Facebook oldalán azt közölte, hogy a javítási munkálatok folyamatosan zajlanak Oroszországban, így jó eséllyel pénteken folytatódhat a kőolajszállítás Magyarország felé a legutóbbi ukrán dróncsapás után.
"A kormányzásra készülő Tisza és minden magyar ember nevében azonnali magyarázatot követelek Oroszország hazánkba akkreditált nagykövetétől, hogy kinek a megbízásából, pontosan milyen céllal avatkoznak be a magyar belügyekbe."
Súlyos következményekkel kell szembenéznie Vlagyimir Putyinnak, ha nem egyezik bele a tűzszünetbe - jelentette ki az Amerikai Egyesült Államok elnöke miután részt vett az európai országok vezetőinek videokonferenciáján.
A függetlenségpárti mozgalom kedden hivatalosan is visszautasította a francia kormány által javasolt megállapodást, amely új állami státuszt biztosított volna Új-Kaledóniának, de nem garantált teljes függetlenséget.
A Keletről érkező veszély miatt a Nyugat egységére van szükség - jelentette ki a lengyel kormányfő a Varsó melletti Ossówban, ahol megtekintette a 105 éve lezajlott, a lengyel-szovjet háborút záró győztes varsói csata új múzeumát.