2025. augusztus 16. szombat

aug. 16
7:00
Óriási drogfogás: 3,5 millió euró értékű kokaint foglaltak le a rendőrök a szomszédban (ATV)
Több mint 66 kilogrammos kokainszállítmányt lepleztek le a rendőrök az erdélyi Szeben megyében, a 3,5 millió euró értékű drogot Nyugat-Európában akarták értékesíteni - közölte pénteken a román rendőrség.
aug. 16
7:00
Donald Trump üzent az ukrán elnöknek: "Állapodjatok meg!" (Demokrata)
A sajtótájékoztatón az orosz elnök megerősítette Donald Trump korábbi kijelentését.
aug. 16
7:06
Nem váltotta meg a világot Trump és Putyin pár óra alatt, áttörés nélkül zárult a találkozó Alaszkában (444.hu)
Nem született megállapodás, mindkét elnök a tervezettnél korábban hagyta el Alaszkát, az előzetesen tervezett munkaebédet törölték, a sajtótájékoztatón pedig nem kérdezhettek az újságírók.
aug. 16
7:06
Donald Trump: Semmi sincs kőbe vésve a Vlagyimir Putyinnal tartott találkozón (Demokrata)
Gyorsan tűzszünetet szeretnék látni. Nem leszek boldog, ha ez nem ma történik meg – mondta az USA elnöke.
aug. 16
7:12
Szijjártó Péter: a világ egy biztonságosabb hely, amíg van amerikai-orosz párbeszéd (Infostart)
A háborúnak nem a csatatéren, hanem a tárgyalóasztalnál van a megoldása - írta
aug. 16
7:12
Alaszkai csúcs - Szijjártó Péter: a világ egy biztonságosabb hely mindaddig, amíg van felsőszintű amerikai-orosz párbeszéd (Ripost)
A világ egy biztonságosabb hely mindaddig, amíg van felsőszintű amerikai-orosz párbeszéd - mondta Szijjártó Péter.
aug. 16
7:21
Putyin semmit nem adott és megkapta azt, amiért Alaszkába ment, Trump mégis elégedett magával (Telex)
Nem hozott tűzszünetet Ukrajnába az orosz és az amerikai elnök találkozója. Putyin a háború kitöréséért Trump elődjét okolta, lesajnálta Európát és az amerikai választási rendszert. Trump mintha nem látná, hogy pont az történt, amitől sokan tartottak.
aug. 16
7:24
"Joe Biden úgy szórta a pénzt Ukrajnának, mint a cukrot" (Demokrata)
Donald Trump azt állítja, "Ukrajna már jelezte is, hogy hajlandó megállapodást kötni".
aug. 16
7:27
73 éve nem volt olyan erős földrengés Kamcsatkán, mint most (Telex)
Hamut lövell ki a Kljucsevszkaja vulkán.
aug. 16
7:30
Szijjártó Péter: A világ egy biztonságosabb hely mindaddig, amíg van felsőszintű amerikai-orosz párbeszéd (HírTV)
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a világ biztonságosabb, amíg zajlik a felsőszintű párbeszéd Washington és Moszkva között.
aug. 16
7:30
Mindkét elnök távozott – Trump tett egy fontos bejelentést, Putyin időt nyert (ATV)
Az orosz és az amerikai elnök repülőgépe is elhagyta Alaszkát. Trump szerint Putyin és Zelenszkij találkozni fog. Az amerikai elnök 2-3 hétig nem foglalkozik az Oroszország elleni szankciókkal.
aug. 16
7:30
A két elnök elhagyta Alaszkát, legközelebb Moszkvában találkoznának (Demokrata)
Vlagyimir Putyin azzal zárta nyilatkozatát, hogy legközelebb Moszkvában találkoznak. Donald Trump reagált a felvetésre.
aug. 16
7:36
Putyin elárulta, hogy kitört volna-e az orosz-ukrán háború, ha Trump az elnök (HírTV)
Az alaszkai csúcstalálkozón az orosz elnök meglepő őszinteséggel beszélt az ukrajnai háború alternatív forgatókönyvéről, miközben mindkét fél pozitívan értékelte a tárgyalásokat és a jövőbeni együttműködés esélyeit.
aug. 16
7:39
Szijjártó szerint biztonságosabb a világ, ha Trump és Putyin találkozik (Telex)
A magyar külügyminiszter ismét az európai vezetőket nevezte háborúpártinak.
aug. 16
7:42
Trump: "Tökéletes tízes" a Putyinnal tartott csúcstalálkozó (HírTV)
Az amerikai elnök szerint komoly előrelépés történt az ukrajnai béketárgyalásokon, de figyelmeztetett: valódi megállapodás csak akkor lesz, ha mindenben sikerül dűlőre jutni.
aug. 16
7:48
Szijjártó Péter a Trump-Putyin találkozóról: A világ egy biztonságosabb hely mindaddig, amíg van felsőszintű amerikai-orosz párbeszéd (SzMo)
Szerinte ismét bebizonyosodott, hogy az ukrajnai háborúnak nem a csatatéren, hanem a tárgyalóasztalnál van a megoldása.
aug. 16
7:54
Ezek voltak a legfontosabb üzenetek a világnak a Trump-Putyin sajtótájékoztatón (Infostart)
Az amerikai és az orosz elnök előremutatónak tartja a találkozót, amelynek Vlagyimir Putyin szerint már itt volt az ideje. Konkrétumok ugyan nem hangzottak el, néhány mondatukkal utaltak a jövőbeli lehetőségekre.
aug. 16
7:54
Az ukránok visszafoglaltak hat falut, amelyeket az oroszok a héten vettek be (Demokrata)
Az ukrán parancsnokság által idézett kis falvak kulcsfontosságú övezetben találhatók.
aug. 16
8:00
Trump-Putyin: Eredményes volt a találkozó (HírTV)
Történelmi csúcstalálkozó zajlott Alaszkában az orosz és az amerikai elnök között.
aug. 16
8:03
Trump szerint a kínai elnök megígérte neki, hogy nem rohanják le Tajvant, amíg ő az amerikai elnök (Telex)
De Trump szerint azt is mondta neki a kínai elnök, hogy ő és Kína is nagyon türelmes.
aug. 16
8:06
Trump–Putyin csúcs: a világ minden lapja erről ír (HírTV)
A történelmi találkozó visszhangja bejárta a világot: Amerikától Európán és Ázsián át egészen Ukrajnáig minden sajtóorgánum Trump és Putyin egyeztetésére figyelt.
aug. 16
8:12
Donald Trump üzent Kijevnek: Oroszország egy nagyon nagy hatalom, Ukrajna pedig nem (Infostart)
Az is kiderült, hogy a sajtótájékoztató után tudott egymással kettesben beszélgetni a két elnök, Trump szerint ez nagyon jól sikerült.
aug. 16
8:12
Melania Trump levelet írt Putyinnak az elrabolt ukrán gyerekek miatt (444.hu)
A levelet Trump adta át Putyinnak Alaszkában.
aug. 16
8:24
Ismét rengett a föld Kamcsatkán, hamut lövell a Kljucsevszkaja vulkán (Infostart)
A vulkán miatt figyelmeztetést adtak ki a repülőknek.
aug. 16
8:24
Hillary Clinton: Nobel-békedíjra jelölném Trumpot (HírTV)
A volt demokrata elnökjelölt egy podcastban arról beszélt, hogy Donald Trump béketeremtő szerepe miatt akár a világ legrangosabb díjára is méltó lehet.
aug. 16
8:24
Az alaszkai találkozó kizárólag Putyinnak volt jó, no meg Trump egójának – az első reakciók (444.hu)
Meglehetősen visszafogottan, vagy inkább kritikusan értékelik az első megszólalók Donald Trump és Vlagyimir Putyin péntek esti találkozóját. Még az egyébként Trumpot támogató Fox News sem bánt kesztyűs kézzel az amerikai elnökkel.
aug. 16
8:24
Videó: Trump egy B-2-es lopakodó bombázót zúgatott el Putyin feje fölött, aztán F-22-es vadászgépek és harci helikopterek sora mellett autóztatta el Alaszkában (SzMo)
Nem akármilyen fogadtatásban volt része az orosz elnöknek az anchorage-i Elmendorf–Richardson támaszponton.
aug. 16
8:30
Trump-Putyin csúcs: Szijjártó megszólalt hajnalban, ezt hangsúlyozta (ATV)
A világ egy biztonságosabb hely mindaddig, amíg van felsőszintű amerikai-orosz párbeszéd, ezért nagyrabecsülés illeti a két elnököt a csúcstalálkozó létrejöttéért - írta a Trump-Putyin csúcs után a miniszter.
aug. 16
8:36
Trump: Nem született megállapodás Putyinnal (HírTV)
Bár mindkét fél eredményesnek nevezte az alaszkai csúcstalálkozót, az amerikai elnök elismerte: egyelőre nem sikerült végleges megállapodásra jutni.
aug. 16
8:54
Élete legnagyobb bakiját követte el a férj az esküvőjén (Ripost)
Stílusosan reagált a feleség...
aug. 16
9:00
Trump és Putyin Alaszkában tárgyalt, itt az eredmény (Ripost)
Donald Trump és Vlagyimir Putyin orosz elnök delegációikkal együtt érkeztek meg Alaszkába. A két elnök, gépeikről leszállva, először a kifutópályán találkozott, majd több mint két órán át tárgyaltak. A találkozó eredményéről sajtótájékoztatón számoltak be.
aug. 16
9:06
Oroszország az alaszkai találkozó alatt is drónokkal és rakétákkal támadta Ukrajnát (444.hu)
Az éjszakai támadások célpontjai a Szumi, Donyeck, Csernyihiv és Dnyipropetrovszk régiók frontvonalbeli területei voltak.
aug. 16
9:06
Putyintól megkérdezték, mikor hagyja abba az ukrajnai civilek meggyilkolását, így reagált az orosz elnök (SzMo)
Az alaszkai csúcstalálkozón azt is megkrédezték az orosz elnöktől, hogy miért kellene Trumpnak megbíznia benne.
aug. 16
9:12
Százak vesztek oda a villámárvizekben Pakisztánban és Indiában (Infostart)
Az esőzéseket több helyen földcsuszamlások követték.
aug. 16
9:12
Kyiv Independent az alaszkai találkozóról: Émelyítő, szégyenteljes, haszontalan (444.hu)
A lap szerkesztőségi cikke szerint Trump nem értette meg, hogy Putyin nem tranzakciós szempontból tekint Ukrajnára, és hogy az orosz elnökkel nem lehet megállapodásokat kötni.
aug. 16
9:30
Vucsics: ezért lehet szükség előre hozott választásokra Szerbiában (HírTV)
A szerb elnök szerint a gazdasági lassulás és a politikai feszültségek miatt fontolóra kell venni az előre hozott választások kiírását.
aug. 16
9:42
Putyin nevetett a Kremlig? – Trump nem érti… "Királyi fogadtatás egy diktátornak" – visszhangok az alaszkai csúcsról (ATV)
Még Trump elnök híres alkuképességei sem vethetnek véget a háborúnak. Putyin alaszkai diadala. "Undorító, szégyenletes, és haszontalan" - nemzetközi visszhangok a Trump-Putyin csúcsról.
aug. 16
9:42
Alaszkai békecsúcs: Trump tízesre értékelte a találkozót, szerinte Zelenszkijen múlik a béke (Ripost)
Az amerikai elnök szerint nagy előrelépést értek el.
aug. 16
9:42
Kyiv Independent a Trump-Putyin csúcstalálkozóról: Undorító, szégyenletes, és végül is haszontalan (SzMo)
Az ukrán lap szerkesztőségi cikke szerint Trump nem kapta meg az alaszkai találkozón, amit akart, Putyin viszont biztosan.
aug. 16
9:45
Trump sem alkut, sem békét nem kötött, de legalább Ukrajnát nem adta oda Putyinnak – így értékeli a nemzetközi sajtó az alaszkai csúcsot (Telex)
Gyakorlatilag teljes a konszenzus arról, hogy Trump előzetes fogadkozásaival ellentétben semmit nem tudott elérni, és ezzel valószínűleg ő maga is tisztában lehet.
aug. 16
9:54
Kínos repülőút, járattörlést rendeltek el a színésznő miatt (Ripost)
Nem szívesen cserélnénk most vele...
aug. 16
9:54
Trump hosszan telefonált Zelenszkij ukrán elnökkel az alaszkai csúcstalálkozó után (SzMo)
Az ukrán elnöki hivatal szerint "hosszú telefonhívás volt, amely kezdetben Zelenszkij és Trump elnökök között zajlott, majd az európai vezetők is csatlakoztak".
aug. 16
10:00
Trump tanácsa Zelenszkijnek: "Köss megállapodást", "Oroszország nagyhatalom" (ATV)
"Most már tényleg Zelenszkij elnökön múlik, hogy véghezvigye" - nyilatkozta az amerikai elnök a Fox News-nak. Trump tanácsa Zelenszkijnek: "kössön megállapodást" Oroszországgal.
aug. 16
10:06
Levelet írt Vlagyimir Putyinnak Melania Trump (Infostart)
A férje volt a postás.
aug. 16
10:12
Donald Trump beszámolt az alaszkai fejleményekről európai vezetőknek (Demokrata)
A beszélgetésben részt vett többek közt Ursula von der Leyen, Volodimir Zelenszkij, Emmanuel Macron, Friedrich Merz, Keir Starmer.
aug. 16
10:18
Leállt a kanadai légitársaság, százezer utas nem tudott elindulni (Infostart)
Sztrájkolnak az utaskísérők, a földi munkáért és pénzt követelnek.
aug. 16
10:18
Zelenszkij hétfőn találkozik Trumppal Washingtonban (444.hu)
Az ukrán és az amerikai elnök másfél órás telefonbeszélgetést folytattak az alaszkai találkozót követően.
aug. 16
10:24
Trump-Putyin: nincs tűzszünet, csak remény (Infostart)
Tovább várat magára az ukrajnai tűzszünet a történelminek mondott Trump-Putyin csúcs után. Az amerikai és orosz elnök baráti hangvételű tanácskozása konkrétum nélkül ért véget. Trump később azt mondta: immár Ukrajnán múlik a béke.
aug. 16
10:27
Melania Trump levelet írt Putyinnak, az Ukrajnából elhurcolt gyerekek sorsát firtatja (Telex)
A Trump-kormányzat korábban megszüntette az elrabolt ukrán gyerekeket követő adatbázist, ami bizonyítékként szolgálhatott volna egy Putyin elleni perben.
aug. 16
10:30
Hétfőn találkozik Donald Trump az ukrán elnökkel (Demokrata)
A pénteki Trump-Putyin csúcstalálkozó nem hozott valódi és látható áttörést.

Keresés