Kiadta a hivatalos tájékoztatást az állampolgárok számára a lengyel belügyminisztérium, hogy mik azok a dolgok, amiket mindenkinek magával kell vinnie egy esetleges vészhelyzet, például katasztrófa, evakuáció vagy háború esetén - a gyerekeknek is.
Esküt tett szombaton Szudánban Mohamed Hamdan Dagalo, más néven Hemedti, a félkatonai Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) vezetője egy párhuzamos kormány miniszterelnökeként – közölte a kormány.
Ukrajna olcsó drónokkal és orosz aknákkal sikeresen támadott meg két stratégiai fontosságú hidat Oroszország területén. Ukrajnát viszont Odesszánál támadták az oroszok.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető "szép életet" ígért azoknak a családoknak, akiknek hozzátartozói Oroszország oldalán estek el az Ukrajna elleni háborúban – jelentette szombaton az állami média. A diktátor a hozzátartozók hősiességét méltatta, mondván, hogy fiaik és férjeik bátorságának köszönhetően tudtak katonai hőstetteket végrehajtani.
Az ikrek már korábban beszéltek a családalapítás vágyáról. Most pedig több fotó is megjelent, amely arra utalhat, hogy valóban megszületett az első gyermekük.
A turista videót is közzétett arról, ahogy vicces kedvében Tusker, azaz "Agyaras" sört önt "agyaras barátja" ormányába. Tette azonban hatalmas felháborodást váltott ki.
Eközben Barcelonában vasárnap indult útnak egy humanitárius segélyflotta, amit "a valaha volt legnagyobb szolidaritási küldetésnek" tartanak a szervezők.
Néhány hete a francia miniszterelnök azzal a javaslattal állt elő, hogy két munkaszüneti ünnepnapot töröljenek, helyette legyenek ezek munkanapok. Szakértők szerint a javaslat mögött a nemzetgazdaság felpörgetése áll. Kutasi Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének vezetője szerint a sajtónak szánt "gumic
Eközben orosz közlések szerint hat frontszakasz közül négyen előretörtek a fegyveres erőik, a Kreml pedig úgy véli, Európa akadályozza Trump ukrajnai béketörekvéseit.
Oroszország területe elleni újabb mélységi csapásokat is kilátásba helyezett vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, válaszul a szombat éjszakai orosz dróntámadásokra, amelyek miatt csaknem 60 ezer háztartás maradt áram nélkül Észak- -és Dél-Ukrajnában.
Szombaton mintegy 11 ezer ember vonult utcára Frankfurtban, hogy tiltakozzon a gázai háború ellen, miután a bíróságok feloldották a városban korábban elrendelt demonstrációs tilalmat.
A több szélsőséges mozgalom által meghirdetett eseményeken ellenzéki politikusok is részt vettek, volt ahol egy neonáci is felszólalt. A rendőröknek tömegoszlató spray-t is be kellett vetniük.
Az ultraradikális feministákból és genderaktivistákból álló csoport szerint fel kell venni a harcot a szélsőségesnek minősített konzervatív, keresztény és életvédő összeesküvés ellen.
Oroszország területe elleni újabb mélységi csapásokat is kilátásba helyezett vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, válaszul a szombat éjszakai orosz dróntámadásokra, amelyek miatt csaknem 60 ezer háztartás maradt áram nélkül Észak- -és Dél-Ukrajnában.
A döntést azonban többen is kritizálták Norvégiában – például Tor Ivar Strømmen, a norvég haditengerészeti akadémia kapitánya szerint a francia és német fregattok jobbak a brit típusoknál.
Nemzetközi drogbandát számolt föl Németországban és Görögországban a két ország rendőrsége egy közös műveletben - közölték vasárnap az athéni hatóságok.
Lengyelország kapja a legnagyobb támogatást az Európai Unió SAFE (Security Action for Europe) védelmi hitelprogramjából – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke vasárnap a lengyel–fehérorosz határon, Donald Tusk lengyel kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
A német kancellár az ukrajnai háború elhúzódására számít - Friedrich Merz erről a ZDF német közszolgálati műsorszolgáltatónak adott interjújában beszélt vasárnap.
Az Európai Bizottság elnöke szerint "meglehetősen pontos tervek" készülnek az európai fővárosokban a háború után Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákról, és ezek részeként katonai alakulatok esetleges ukrajnai telepítéséről.
Megkerülhetetlenné vált Gavin Newsom neve, miután a kaliforniai kormányzó letarolta a közösségi oldalakat a Trump stílusát egyszerre utánzó és kifigurázó posztjaival. A szépen lassan az egyik esélyes demokrata elnökjelöltté előlépő politikus az amerikai elnökkel szembeszálló harcias középutas stratégiát látja a győzelem kulcsának. Ehhez pedig hajla
A bizottsági elnök szerint az európai fővárosok már dolgoznak egy ukrajnai többnemzetiségű erő felállításán. A katonai jelenlét mellett fenntartható finanszírozásról és fegyvergyártási programokról is szó van.