"Olvasom Orbán üzeneteit, aki olyan Nagy-Magyarországot ábrázoló sálat visel, aminek része Szlovákia is. És a trianoni határok felülvizsgálatáról szólókat is, mindezek számomra olyan jelzések, amelyekkel foglalkoznunk kellene" – mondta Rudolf Huliak.
Újabb diplomáciai vihart kavart Donald Trump reakciója a Lengyelországot ért orosz dróntámadásra. Az amerikai elnök mindössze egy rövid, sejtelmes üzenetet tett közzé, amelyet többféleképpen is lehet értelmezni, és amely azonnal találgatások hullámát indította el.
Ellison rövid időre lekörözte a dél-afrikai techmilliárdost, aki azóta visszavette már az első helyet. Cége, az Oracle, komoly mesterségesintelligencia-üzleteket kötött.
A közösségi oldalak betiltása és a kormány korrupciója ellen tüntettek, nem mellesleg felgyújtották a parlament épületét is. Van, aki fegyvert is szerzett már.
Rudolf Huliak, Szlovákia sportminisztere és párttársai (A Vidék Pártja), Robert Fico koalíciós partnerei, radikális javaslattal álltak elő: kötelező három hónapos katonai kiképzést vezetnének be a 18 év feletti férfiak számára. Szerintük erre azért van szükség, mert Orbán Viktor veszélyt jelent Szlovákiára.
Mumbai fényűző Malabar Hill negyede olyan, akár India Beverly Hills-e: milliárdosok villái, zöld parkok, pazar kilátás az Arab-tengerre. De a domb tetején, egy 54 hektáros, titokzatos erdős park mélyén olyan hely rejtőzik, amely a nyugati szemlélőnek hátborzongató: a csend tornyai (Towers of Silence), ahol a zoroasztriánus közösség immár több mint
A Párizs környéki mecsetek előtt két nappal ezelőtt talált disznófejeket külföldi állampolgárságú személyek helyezték el, akik azonnal elhagyták az országot - közölte a párizsi ügyészség, elítélve "a nyilvánvaló szándékot zavargások kiváltására a nemzeten belül".
Ahhoz, hogy Magyarországot drónokkal elérjék, át kell repülniük a Kárpátokon, vagyis magasra kell emelkedni, amit észrevennénk - mondja a szakértő. Állandó légvédelem azonban csak Budapest környékére van telepítve, és a lakosság sincs felkészítve egy ilyen eseményre.
Azonnali hatállyal felmentették csütörtökön washingtoni nagyköveti tisztségéből Peter Mandelsont. A kormányzó brit Munkáspárt egyik legbefolyásosabb veterán politikusáról az utóbbi hetekben derült ki, hogy szoros baráti kapcsolatokat ápolt Jeffrey Epsteinnel.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön találkozott Ukrajna európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettesével, Tarasz Kacskával. Szijjártó Magyarország kész javítani a kétoldalú kapcsolatokat Ukrajnával, de ennek feltételei kizárólag Kijeven múlnak. A miniszter emlékeztetett, hogy az elmúlt évtizedben a v
Donald Trump is megszólalt Charlie Kirk jobboldali influenszer meggyilkolásának ügyében. A 31 éves, kétgyerekes férfit a Utah Valley Egyetemen tartott előadása közben lőtték nyakon, aki nem sokkal kórházba szállítása után belehalt sérülésébe.
Pénteken kezdődik a fehérorosz–orosz Zapad 2025 hadgyakorlat, ami miatt Lengyelország éjféltől lezárja a fehérorosz határt, és szigorú légtérkorlátozásokat vezet be az ukrán és fehérorosz határ mentén. A döntés célja a provokációk, a migrációs nyomás és a biztonságot fenyegető kísérletek megelőzése. Marcin Kierwinski belügyminiszter most elmondta:
Charlie Kirk konzervatív influenszert szerdán megölték, miközben a Utah állambeli Utah Valley Egyetemen, szabadtéren tartott előadást. A 31 éves, kétgyermekes apát egy 60 méterre lévő épület tetejéről, egy lövéssel egy fekete ruhás alak torkon lőtte. Kirk nem sokkal később belehalt sérülésébe. Azóta a hatóságok hajtóvadászatot indítottak a tettes u
Rudolf Huliak szerint a kiképzés nem laktanyákban, hanem a lakóhely közelében zajlana, és legalább három hónapig tartana. Aggodalmait a "magyar kérdéssel" indokolta, megemlítve a magyar állami ingatlanvásárlásokat és Orbán Nagy-Magyarország-sálját.
Fegyverropogás kampánybeszédeken, bottal való támadások, életveszélyes lövések – miért válnak a konzervatív vezetők a szélsőségesek célpontjaivá? Charlie Kirk tragédiája rázta meg a világot: a 31 éves aktivista egyetemista közönsége előtt halt meg. De vajon mi köti össze Trumpot, Ficót és a többieket? Olvass tovább a sokkoló részletekért, és tudd m
Az Európai Bizottság újabb 1 milliárd eurót bocsátott Ukrajna rendelkezésére makroszintű pénzügyi támogatás (MFA) keretében - közölte szerdán a brüsszeli testület.
2001. szeptember 11. örökre nyomot hagyott a történelemben. Reggel 8:46-kor az Egyesült Államokat ért terrortámadás sokkolta a világot, és a magyar sajtó is döbbenten próbálta értelmezni a felfoghatatlant. Emlékezzünk együtt arra a napra, amely új korszakot nyitott – és soha nem felejtünk!
Pénteken kezdődik a Kreml Fehéroroszországgal közös, jövő keddig zajló Zapad 2025 nevű hadgyakorlata a Lengyelország és Litvánia közelében. A műveletet rendszerint négyévente tartja meg Oroszország. Most azért övezi kiemelt figyelem és aggodalom az orosz és belarusz csapatok mozgásait, mert a legutóbbi, 2021-ben tartott gyakorlat hatására Fehéroros
Összesen 19 pilóta nélküli eszköz sértette meg a lengyel légteret szerda hajnalban; több visszafordult, a többit megsemmisítették. A történtek után Varsó a 4-es cikkely alkalmazását kérte.
Robert Fico szlovák miniszterelnök nem támogat további Oroszország elleni szankciókat, amíg Brüsszel nem mutat fel valós tervet az európai gazdaság fellendítésére. Vajon Szlovákia ultimátuma új irányt szab az uniós politikának? Olvass tovább a részletekért!