2025. szeptember 11. csütörtök

szept. 11
19:45
Boszorkányokkal átkoztatták meg Charlie Kirköt meggyilkolása előtt két nappal (Demokrata)
A Jezebel feminista oldal finanszírozta a dolgot, de később elítélték a merényletet.
szept. 11
19:57
Kis-Benedek József a drónincidensről: ez provokáció és teszt volt egyszerre (Infostart)
A biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta, az amerikaiak komolyan veszik a lengyel jelzést, egyeztetni fognak az európai partnerekkel a következő lépésekről, de nem biztos, hogy a NATO Patriot légvédelmi rendszert biztosít majd azért, hogy drónok ellen védekezzenek; ha rakéták ellen kell, az persze más helyzet lesz.
szept. 11
19:57
Donald Trump elnök posztumusz tünteti ki Charlie Kirköt (Demokrata)
Donald Trump elnök megemlékezett egyik leghűségesebb szövetségeséről.
szept. 11
20:03
Egy iskola mellé költöztetnének 100 férfi migránst, a szülők féltik a gyerekeiket (HírTV)
A központ egy római iskola tőszomszédságában van, és 100 afrikai férfit helyeznének itt el. A főváros külvárosaiba folyamatosan költöztetik be az afrikai migránsokat a helyiek megkérdezése nélkül.
szept. 11
20:03
Szijjártó beszélt az amerikai külügyminiszterrel, de amikor a háború eszkalációjáról nyilatkozott, nem ítélte el az orosz drónok berepülését (Telex)
Donald Trump nem adja fel a béketeremtés szándékát.
szept. 11
20:05
Aggasztó az iszlám előretörése az olasz kormánypártok szerint (HírTV)
Az olasz titkosszolgálatok évek óta fokozott készültségben vannak, és figyelik az országban élő muszlimokat.
szept. 11
20:09
Késes fenyegetés a hamburgi repülőtéren – nem megy egyszerűen a kitoloncolás (Infostart)
Nagyszabású rendőrségi művelet központja volt a hamburgi repülőtér csütörtökön. Egy lányával együtt kitoloncolásra ítélt kínai férfi ugyanis késsel fenyegetőzött, hogy ne kelljen elhagyniuk Németországot.
szept. 11
20:21
"A lehető legjobb hír" – fontos telefonon van túl Szijjártó Péter (Infostart)
Donald Trump az ukrajnai háború eszkalációjának irányába mutató friss fejlemények ellenére továbbra is kitart a békeerőfeszítései mellett, amelyeket a magyar kormány is minden erejével támogat – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Pozsonyban, miután amerikai kollégájával egyeztetett.
szept. 11
20:45
NASA: élet nyomaira bukkantak egy marsi kőzetben (ATV)
Egy marsi kőzetminta elemzése során olyan ásványi anyagokat találtak a NASA kutatói, amelyek akár egykori mikrobiális életre is utalhatnak. A szenzációs felfedezést a Perseverance marsjáró tette a Jezero-kráterben, ahol egy kiszáradt folyómederben gyűjtötte be a kérdéses mintát.
szept. 11
20:57
Robert Fico elmondta, meddig nem támogat újabb szankciókat Oroszország ellen (Demokrata)
A szlovák miniszterelnök elmondta, meddig nem támogat Szlovákia újabb szankciós csomagot Oroszországgal szemben.
szept. 11
21:21
Botrányos Epstein-barátság: leváltották Nagy-Britannia washingtoni nagykövetét (Infostart)
A korábbi, támogató nyilatkozat ellenére a brit kormányfő csütörtökön leváltotta országa washingtoni nagykövetét. Az előzmény az volt, hogy újabb kínos részletek kerültek napvilágra Peter Mandelson és a pedofília miatt elítélt pénzember, Jeffrey Epstein barátságáról.
szept. 11
21:21
Románia rémálma: kétszámjegyű infláció – senki nem ússza meg a válságot (HírTV)
Romániát sokkoló inflációs hullám sújtja: a 10%-os drágulási küszöb átlépése óta a lakosság retteg a gazdasági krízistől. Egy egész generáció szembesül először ilyen helyzettel, különösen a alacsony jövedelműek szenvednek. Mi várható, és hogyan érinti ez a magyarokat? Olvass tovább a megdöbbentő részletekért!
szept. 11
21:33
"A magyar állam egyre több szlovákiai történelmi épületet vásárol fel" – aggódik egy szlovák miniszter (Infostart)
Rudolf Huliak Szlovákia sport- és idegenforgalmi minisztere kötelező, legalább három hónapos katonai kiképzést javasol minden 18 év feletti férfi számára Szlovákiában. A tárcavezető csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, aggódik Orbán Viktor politikai üzenetei miatt, amelyeknek része a nagy-magyarországos sálja is.
szept. 11
21:45
Szijjártó Péter a szolidaritás jegyében kérte a közép-európai külügyminiszterek segítségét (HírTV)
A magyar tárcavezető a közép-európai országok (Ausztria, Csehország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia) úgynevezett C5 formátumának külügyminiszteri tanácskozását követő sajtótájékoztatón nyilatkozott.
szept. 11
21:51
Szijjártó Péter: él a remény, Donald Trump nem adja fel a béketörekvéseit (HírTV)
Donald Trump az ukrajnai háború eszkalációjának irányába mutató friss fejlemények ellenére továbbra is kitart a békeerőfeszítései mellett, amelyeket a magyar kormány is minden erejével támogat - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
szept. 11
22:03
Káosz és hangos botrány Washingtonban – felmentették a brit nagykövetet a Jeffrey Epsteinnel fenntartott kapcsolatai miatt (ATV)
Azonnali hatállyal felmentették csütörtökön washingtoni nagyköveti tisztségéből Peter Mandelsont, a kormányzó brit Munkáspárt egyik legbefolyásosabb veterán politikusát, akiről az utóbbi hetekben kiderült, hogy szoros baráti kapcsolatokat ápolt Jeffrey Epstein néhai amerikai pénzemberrel és elítélt szexuális bűnözővel.
szept. 11
22:27
Brazília legfelsőbb bíróságának többsége bűnösnek találta Jair Bolsonarót (Infostart)
A brazil legfelsőbb bíróság öt bíróból álló tanácsának többsége az alkotmányos rend megdöntésével vádolt Jair Bolsonaro volt brazil elnök elmarasztalására szavazott. Utolsóként Carmen Lucia bíró voksolt a volt elnök elítélésére csütörtökön.
szept. 11
22:39
Sokkoló antiszemita támadás korbácsolt nagy indulatokat Velencében (HírTV)
Nagy felháborodást váltott ki csütörtökön, amikor helyi lapok nyilvánosságra hozták, hogy a hét elején Velencében bántalmaztak két külföldi zsidó turistát - egy amerikai állampolgárt és izraeli feleségét.
szept. 11
22:45
Nem kérnek az izraeli cégekből Dubajban (Infostart)
Kizárták az izraeli hadiipari cégeket a dubaji légi- és űrhajózási kiállításról, a Dubai Air Show-ról – erősítette meg csütörtökön az izraeli védelmi minisztérium szóvivője.
szept. 11
22:51
Drónok és fegyverek közös gyártásáráról tárgyalt az amerikai különmegbízott és Zelenszkij (HírTV)
Az együttműködés különböző irányairól beszélgettünk - írta Zelenszkij a Telegramon.

2025. szeptember 12. péntek

szept. 12
0:21
Közzétette az Fbi a Charlie Kirk elleni merénylet miatt keresett férfi fotóját (Blikk)
Az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) Salt Lake City-i irodája fényképet tett közzé egy, a Charlie Kirk elleni szerdai támadásban "érdekelt személyről". A nyomozók a nyilvánosság segítségét kérik a személy azonosításában, akit a konzervatív politikai influenszer elleni merénylettel hoznak összefüggésbe.
szept. 12
0:21
Egyetlen lövés a tetőről, két mellényúlás a rendőröktől (444.hu)
Egyelőre az ipari kamerák felvételei, és a helyszínen készült mobilos felvételek adnak támpontot a nyomozóknak a Charlie Kirk-merénylet elkövetőjének elleni nyomozásban. Az elkövetőt továbbra is nagy erőkkel keresik.
szept. 12
0:21
Trump zseninek tartotta, megtorlást fogadott a halála után (Telex)
18 éves kora óta az amerikai jobboldal csodagyerekének tartották, aki bevitte az egyetemekre a konzervatív politikát, és korábban elérhetetlen rétegeket mozgósított Trump mellett. Portré a mesterlövész által meggyilkolt Charlie Kirkről.
szept. 12
0:25
Elbocsátottak egy politikai elemzőt az Msnbc-től a Charlie Kirk halálával kapcsolatos eszmefuttatása miatt (Blikk)
Elbocsátották az MSNBC-től Matthew Dowd politikai elemzőt, miután a Charlie Kirk halálával kapcsolatos megjegyzései felháborodást váltottak ki. A hálózat vezetése érzéketlennek és elfogadhatatlannak minősítette az elemző nyilatkozatait.
szept. 12
0:25
Öt orosz drón azt a lengyel bázist célozta, ahonnan rendszeresen szállítanak katonai felszereléseket Ukrajnának (444.hu)
Egyre több jel szerint a lengyel légtér védelmét tesztelhette Moszkva.
szept. 12
0:25
Puccskísérlet miatt bűnösnek találták Bolsonarót, 40 évet is kaphat (Telex)
A volt brazil elnököt egyebek mellett államcsíny kitervelésével, fegyveres bűnszervezetben való részvétellel és állami intézmények elleni erőszakos cselekményekkel vádolják.
szept. 12
0:29
Lengyelország egyik nemzetközi repülőtere felé tarthattak az orosz drónok (Blikk)
A Lengyelország felett lelőtt orosz drónok állítólag a Rzeszów-Jasionka repülőtér felé tartottak, amely kulcsfontosságú logisztikai központ az Ukrajnának nyújtott segélyek szállításában – értesült a német média. A Spiegel csütörtöki beszámolója szerint legalább öt drón célozta meg a lengyel–ukrán határ közelében fekvő repülőteret, ahol két német Pa
szept. 12
0:29
Szijjártóval tárgyalt az ukrán miniszterelnök-helyettes, szerinte tartalmi kérdésekben nincs vitánk (444.hu)
Viszont a magyar külügyminiszter szerint az ukrán–magyar viszony rendkívüli megromlásáért a felelősség teljes egészében Kijevet terheli.
szept. 12
0:33
Az FBI már talált egy fegyvert, amit Charlie Kirk megöléséhez használhattak (444.hu)
A merénylőt még keresik.
szept. 12
0:37
Intézkedéseket ígérnek azokkal a külföldiekkel szemben, akik Charlie Kirk halálát ünneplik az interneten (444.hu)
Az amerikai külügy szerint ők nem szívesen látott vendégek az országban.
szept. 12
0:41
A gyerekeket eltiltaná a közösségi oldalaktól, a hanyag szülőket pedig büntetné a francia parlament vizsgálóbizottsága (444.hu)
"Ha egy hatéves gyermek napi hét órát tölt a TikTok előtt, felmerül a kérdés, hogy valóban védik-e őket a szülők" – mondta a bizottság vezetője.
szept. 12
0:45
Ukrajna lengyel katonákat képezne ki az orosz drónok elleni védekezésre (444.hu)
Csehország 150 fős katonai egységet küld Lengyelországba.
szept. 12
0:49
Eltiltottak egy orosz képviselőt a választástól, mert kiposztolt egy képet Navalnijról (444.hu)
A börtönben meghalt ellenzéki arcképe "szélsőséges" szimbólumnak számít Oroszországban.
szept. 12
0:53
Puccskísérlet vádjában találták bűnösnek a volt brazil elnököt, Jair Bolsonárót (444.hu)
Sokévnyi börtön vár az egykori elnökre, Donald Trump szövetségesére, aki tavaly két napra a magyar nagykövetségen is meghúzta magát.
szept. 12
4:57
Lezserül beüzentek az oroszok Európának: semmi para, oké, hogy tankok lesznek, de nyugi, nem kell aggódni az orosz–fehérorosz katonai hadgyakorlat miatt (ATV)
Nem irányul senki ellen, hanem az Oroszország és Fehéroroszország közötti együttműködést szolgálja a pénteken kezdődő Zapad-2025 (Nyugat-2025) hadgyakorlat - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságíróknak.
szept. 12
5:57
Borzalom és rettenet az állatkertben – Turisták szeme láttára tépték szét az oroszlánok a gondozót Bangkokban (ATV)
Thaiföldön életét vesztette egy állatgondozó, miután oroszlánok támadták meg – közölték a hatóságok.
szept. 12
6:21
Jókor jön az erősítés: drónvadász harcjárműveket kap a Magyar Honvédség (Infostart)
Bemutatjuk a KF41 Lynx Skyranger változatát – a héten láthatta először a nagyközönség a német Rheinmetall cég különleges harcjárművét. A gyártó szerint a drónvadász KF41-es a megfelelő válasz a harctereken megjelent legújabb fenyegetésre: olcsón és nagy hatékonysággal képes pusztítani akár a tömegesen támadó robotokat és a precíziós csapásmérő eszk
szept. 12
6:27
Videót közölt az FBI a Charlie Kirk elleni lövöldözés gyanúsítottjáról (Telex)
A térfigyelő kamera felvételén az látszik, ahogy egy fekete pólós, egyetemista korú fiatal átszalad a Loose Center tetején.
szept. 12
7:03
Charlie Kirk meggyilkolása: őt keresik a hatóságok – fotón az elkövető (ATV)
Az FBI Utah kiadta a feltételezett merénylő fotóját, aki szerdán meggyilkolta Charlie Kirk konzervatív aktivistát. A hatóságok 100 ezer dollár nyomravezetői díjat ajánlottak fel a tettes kézre kerítéséért, miután az amerikai, megyei, állami és szövetségi szintű nagy szabású kutatás ellenére az elkövető még mindig szökésben van.
szept. 12
7:03
27 év börtönre ítélték a volt elnök Bolsonarót katonai puccs szervezéséért Brazíliában (444.hu)
Bolsonarót rendőrök őrizték, hogy ne próbáljon újra egy nagykövetségre menekülni, mint tavaly a magyarra. Az amerikai külügy igazságtalan boszorkányüldözésről beszél.
szept. 12
7:09
Lövöldözés az amerikai Haditengerészeti Akadémia kollégiumában (Infostart)
Egy elbocsátott tengerészkadét nyitott tüzet, halottról egyelőre nem tudni, sebesültek vannak.
szept. 12
7:21
27 év börtönbüntetésre ítélték a volt brazil elnököt (Telex)
Jair Bolsonarót katonai puccs előkészítésének vádjában találták bűnösnek.
szept. 12
7:33
Fontos halottja lesz Amerikának Charlie Kirk (Infostart)
Holtteste alelnöki különgéppel repül végső nyughelyére.
szept. 12
7:45
Közös fegyvergyártásba kezdhet Ukrajna és az Egyesült Államok (Infostart)
Oroszország elleni további szankciókról és a közös fegyvergyártás kialakításáról tárgyalt Keith Kelloggal, az amerikai elnök ukrán és orosz ügyekért felelős különmegbízottjával - közölte csütörtökön este Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
szept. 12
7:45
Rossz hírek messziről: bubópestis terjed Mongóliában (444.hu)
Karantén, nyilvános rendezvények tiltása - már halottja is van a fekete halálnak.
szept. 12
7:51
Hatalmas ukrán támadás Moszkva ellen (Infostart)
A háború eddigi egyik legsúlyosabb dróntámadását hajtotta végre péntekre virradó éjjel az ukrán haderő Oroszország ellen – legalább 221 drónt indítottak az ellenséges ország területére.
szept. 12
8:03
Charlie Kirk koporsóját alelnöki repülőgépen szállítják Utah államból Arizonába (Demokrata)
A meggyilkolt politikai személyiséget állami tiszteletadással szállítják Arizonába.
szept. 12
8:03
Orbán Abu-Dzabiból: A Tisza Párt nem létezne, ha nem pénzelnék őket Brüsszelből (Telex)
A miniszterelnök az Egyesült Arab Emírségekből adta a szokásos rádióinterjút, amiben beszélt a lengyelországi dróntámadásról, a Charlie Kirk elleni merényletről, és azt is mondta, hogy "a budaiak, a rózsadombiak, a pasarétiek és a budai kertvárosiak készíthetik a bugyellárist!"
szept. 12
8:05
Bolsonaro volt brazil elnököt puccskísérlet miatt 27 év börtönbüntetésre ítélték (Demokrata)
Jair Bolsonaro jelenleg háziőrizetben van Brazíliavárosban.
szept. 12
8:21
A Nato megerősíti keleti szárnyát az orosz dróntámadás után, több ország is katonákat küld Lengyelországba (444.hu)
"Lengyelország történelme során sokszor hallott üres szavakat és gesztusokat. Ma konkrét vállalásaink vannak" – mondta a lengyel védelmi miniszter.

Keresés