2025. szeptember 21. vasárnap

szept. 21
18:57
Hatalmas a tömeg a lelőtt konzervatív aktivista temetésén (Infostart)
Két órával Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista gyászszertartásának kezdete előtt már óriási a tömeg a helyszínen - mondta a közmédia washingtoni tudósítója.
szept. 21
19:18
Százezer embert várnak Charlie Kirk búcsúztatására (Demokrata)
A búcsúztatás után szűk, családi körben lesz a temetés, amelyről kegyeleti okokból nem adtak meg részleteket.
szept. 21
19:24
Hétfőn megáll az élet Olaszországban, általános sztrájkot tartanak (Telex)
A szakszervezetek a gázai helyzetet elítélendő tiltakoznak hétfőn.
szept. 21
19:30
Moszkvából kért pénzt a moldáv dezinfót terjesztő nő (Telex)
A BBC beépülős oknyomozó riportot készített arról a hálózatról, ami a gyanú szerint Oroszországból akarja befolyásolni a moldáv választásokat.
szept. 21
19:39
A brit miniszterelnök bejelentette a palesztin államiság elismerését (HírTV)
Keir Starmer úgy fogalmazott: a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet akciói, valamint az izraeli kormány eszkalációs lépései miatt halványul a fegyveres konfliktus kétállami megoldásának reménye.
szept. 21
19:57
Hatalmas tömeg gyűlt össze a búcsúztatásra (HírTV)
Elkezdődött Charlie Kirk temetése, amelyet egy arizonai stadionban tartanak, szigorú biztonsági intézkedések mellett. Donald Trump amerikai elnök, valamint több magas rangú politikus is beszédet mond Charlie Kirk emlékére.
szept. 21
20:00
Netanhaju kizárta, hogy legyen palesztin állam (444.hu)
Szerinte azzal óriási jutalmat adnának a terrornak.
szept. 21
20:00
Netanjahu: Nem fog létrejönni palesztin állam (Demokrata)
Az izraeli kormányfő kemény üzenetet küldött a palesztinok szövetségeseinek.
szept. 21
20:03
Hatalmas tömeg gyűlt össze a búcsúztatásra (HírTV)
Elkezdődött Charlie Kirk temetése, amelyet egy arizonai stadionban tartanak, szigorú biztonsági intézkedések mellett. Donald Trump amerikai elnök, valamint több magas rangú politikus is beszédet mond Charlie Kirk emlékére.
szept. 21
20:21
Az olaszok újabb indokot találtak a sztrájkolásra (Infostart)
A közigazgatást, oktatást, egészségügyet és a közlekedést is érinti a független szakszervezetek által a palesztin nép iránti szolidaritásból meghirdetett általános sztrájk, amely a vasutasok munkabeszüntetésével veszi kezdetét hétfőn nulla órától.
szept. 21
20:39
Benjamin Netanjahu mindenkit lehűtött (Infostart)
"Nem fog létrejönni palesztin állam" - mondta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök héber nyelvű videoüzenetben, amelyben reagált a palesztin állam Ausztrália, Kanada és az Egyesült Királyság általi elismerésének bejelentésére vasárnap.
szept. 21
20:48
A brüsszeli reptér azt kérte, a légitársaságok töröljék a járataik felét (444.hu)
Nem tudni, mikorra áll helyre a rend, amit vélhetően egy kibertámadás okozott.
szept. 21
21:24
Könyvet írt, céget alapított és dalokat szerzett az igazi csodagyerek (Ripost)
13 éves korára már hatalmas sikereket ért el a fiú.
szept. 21
21:48
Nagy-Britannia, Kanada és Ausztrália bejelentették a Palesztin Állam elismerését (ATV)
Nagy-Britannia, Ausztrália és Kanada vasárnap hivatalosan elismerte a palesztin államot, ezzel új lendületet adva a kétállami megoldás reményének. Közben Olaszországban hétfőn általános sztrájkot tartanak a palesztin nép iránti szolidaritásból, miközben Izrael élesen bírálta a döntést, és a túszok családtagjai is elítélték az elismerést.
szept. 21
22:42
Netanjahu reagált: "Nem fog megtörténni. Nem jön létre palesztin állam" (SzMo)
Az izraeli miniszterelnök közölte: "A legutóbbi kísérletre, hogy a területünk közepére egy terrorállamot kényszerítsenek, az Egyesült Államokból való visszatérésem után adunk választ. Várjanak!"
szept. 21
22:48
A Szabadság téren búcsúztatták Charlie Kirköt (Demokrata)
Ronald Reagan szobránál búcsúztatták Charlie Kirk konzervatív aktivistát a temetését megelőzően vasárnap este.
szept. 21
23:12
Nagy-Britannia elismeri a palesztin államiságot (Demokrata)
Sir Ephraim Mirvis nagy-britanniai országos főrabbi korábban a palesztin államiság elismerésének elhalasztására szólította fel Starmert.

2025. szeptember 22. hétfő

szept. 22
0:21
Német vadászgépek orosz katonai repülőt fogtak a Balti-tenger felett (Blikk)
Vasárnap reggel ismét forróvá vált a helyzet a Balti-tenger felett, amikor egy orosz IL-20-as katonai repülőgép jelent meg a semleges légtérben. A NATO azonnal reagált: két német Eurofighter vadászgépet vezényelt a helyszínre, hogy kísérjék az orosz gépet, amíg a svéd légierő át nem vette a feladatot.
szept. 22
0:24
Netanjahu: Nem fog létrejönni palesztin állam (Telex)
Szerinte az azt elismerő vezetők csak a terrorizmust jutalmazzák meg.
szept. 22
0:25
Üzent Netanjahu: "Nem fog létrejönni palesztin állam" (Blikk)
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök üzent azoknak, akik elismerik a Palesztin Államot.
szept. 22
0:28
Néhány évtizede még a világ leggazdagabb országa volt, ma jó pénzért deportált menekülteket fogad be (Telex)
A csendes-óceáni miniállam, Nauru 280 menekült befogadásával 90 milliárdnak megfelelő összeghez juthat Ausztráliától. A történelem mindenesetre óvatosságra int, mert az apró szigetnek eddig az átkokba és az áldásokba is sikerült belebuknia.
szept. 22
0:29
Több százezer ember vett részt a lelőtt politikai influenszer, Charlie Kirk temetésén (Blikk)
Több tízezer ember érkezett az arizonai Glendale-ben található State Farm Stadionba Charlie Kirk nyilvános gyászszertartására és temetésére. Sokan már napkelte előtt a helyszínre mentek, hogy biztosítsák a bejutást.
szept. 22
0:33
Nem lehet róluk akármit írni! Szigorú szabályozást vezetett be az amerikai hadügyminisztérium (Blikk)
Az amerikai hadügyminisztérium több szigorítást is bejelentett az újságírók számára. Egyrészt mostantól engedély nélkül nem oszthatnak meg róluk cikkeket, másrészt kötelező jelvényt viselniük az intézményben. Ha nem tartják be a szabályokat, akkor akár ki is tilthatják őket a Pentagonból.
szept. 22
1:30
Charlie Kirk özvegye megbocsát a gyilkosnak, Trump változatlanul utálja az ellenfeleit (Telex)
Az amerikai konzervatív oldal színe-java megjelent egy arizonai stadionban, hogy megemlékezzen a meggyilkolt Charlie Kirkről. A legtöbben kereszténységét emelték ki, de az elnök azért jelezte, ő nem a megbocsátó fajta.
szept. 22
4:00
National Geographic felfedezés: közelebb kerültek Kleopátra sírjához (ATV)
Kathleen Martínez két évtizede kutatja Kleopátra elveszett sírját. A régésznő munkája a National Geographic új különkiadásában, a "Cleopatra's Final Secret" című műsorban kap hangsúlyt.
szept. 22
4:30
Trump új "Gold Card" vízuma: amerikai tartózkodás 1 millió dollárért (ATV)
Mennyibe kerülhet, hogy valaki az Egyesült Államok "jogszerű állandó lakosává" váljon?
szept. 22
5:30
Arte: A spanyolországi apasági szabadság hossza is kihat arra, mennyire vesznek részt a férfiak a gyereknevelésben (Telex)
A spanyol kormány célja az volt, hogy biztassák a szülőket a gyerekvállalásra.
szept. 22
6:00
Fel fog gyorsulni az európai dróngyártás – Trump: "Nagyot csalódtam Putyinban" (ATV)
A lengyel légtérincidens után fel fog gyorsulni az európai dróngyártás. Ezt mondta Szenes Zoltán volt vezérkari főnök a Heti Világhíradónak. Közben Donald Trump kijelentette, hogy nagyot csalódott Putyinban. Az amerikai elnök megismételte: az európai országoknak le kell állniuk az orosz kőolaj vásárlásával annak érdekében, hogy mihamarabb befejeződ
szept. 22
6:21
Donald Trump Charlie Kirk búcsúztatásán: "megölték, mert elmondta az igazságot" (Infostart)
Charlie Kirk neve örökké élni fog a legnagyobb amerikai patrióták krónikáiban – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök az amerikai konzervatív aktivista vasárnap tartott gyászszertartásán a glendale-i State Farm stadionban.
szept. 22
6:30
Az AfD nyerne, ha most tartanák Németországban a szövetségi választásokat (ATV)
"Már nem csak kelet-németországi jelenség az AfD erősödése." Erről beszélt Berlinből a Heti Világhíradónak Diseri Dóra, miután a szélsőjobboldali párt megtriplázta legutóbbi eredményét az észak-rajna-vesztfáliai választáson.
szept. 22
6:45
Csőd fenyegeti a Meta volt vezetőjét, miután botránykönyvében bírálta a Facebookot (hirado.hu)
Sarah Wynn-Williams-t minden alkalommal 50 ezer dolláros bírság fenyegeti, ha nyilvánosan kritizálja a közösségi oldalt.
szept. 22
6:47
"Társadalmunk időzített bombája" – Olaszország a migrációs áradat első vonalában (hirado.hu)
Még 2024-ben is több mint 60 ezer migráns érkezett Olaszországba.
szept. 22
6:51
Erika Kirk, az özvegy megrázó beszéde Charlie Kirk búcsúztatásán: "láttam utána a testét" (Infostart)
Charlie Kirk megújulást kívánt hazájának, ennek szolgálatába állította egész munkásságát - jelentette ki a hónap elején meggyilkolt amerikai konzervatív aktivista búcsúztatóján felesége és mozgalmának új vezetője, Erika Kirk.
szept. 22
7:00
Trump: "Ő volt a mi hősünk" – tömegek búcsúztak a meggyilkolt Charlie Kirktől (ATV)
Donald Trump amerikai elnök "nagy amerikai hősnek" és "mártírnak" nevezte Charlie Kirket, a 31 éves konzervatív aktivistát, akit szeptember 10-én lőttek agyon. A vasárnapi arizonai gyászszertartáson, amelyre közel százezer ember érkezett, Trump volt a fő szónok.
szept. 22
7:06
Miután Charlie Kirk özvegye megbocsátott férje gyilkosának, Trump kijelentette, hogy "gyűlöli" a politikai ellenfeleit (444.hu)
63 ezer ember és a teljes republikánus politikai elit búcsúztatta amerikai konzervatív aktivistát.
szept. 22
7:09
Eltemették Charlie Kirköt, Donald Trump mondott búcsúbeszédet a ceremónián (hirado.hu)
A lelőtt aktivista özvegye pedig elmondta, mit szeretett volna elérni Kirk a politikában.
szept. 22
7:24
Murano közterén fociztak a kamaszok, a rendőrség megbüntette a szüleiket (Telex)
Az ügy jelentős felháborodást váltott ki Olaszországban, a hatóság szerint viszont csak 11 éves kor alatt megengedett a focizás a köztereken.
szept. 22
7:27
FBI-igazgató Charlie Kirk haláláról: több elmélet is van, helyszíni kézjelzéseket is vizsgálnak (Infostart)
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) több elméletet is vizsgál Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista meggyilkolásával kapcsolatban – közölte Kash Patel FBI-igazgató az X-en vasárnap, Kirk arizonai búcsúztatásával párhuzamosan.
szept. 22
7:33
A Szabadság téren emlékeztek meg Charlie Kirkről (hirado.hu)
A budapesti Szabadság téren, Ronald Reagan szobránál búcsúztatták Charlie Kirk konzervatív aktivistát a temetését megelőzően vasárnap este.
szept. 22
7:39
Charlie Kirk elhozta az igazságot, és Isten katonája volt – így emlékeztek meg róla politikustársai (hirado.hu)
A meggyilkolt Charlie Kirk elhozta azt az igazságot, hogy a házasság és család a legmagasztosabb célok – jelentette ki J.D. Vance amerikai alelnök az amerikai konzervatív aktivista vasárnap tartott gyászszertartásán, miközben a védelmi miniszter azt mondta: az aktivista Isten "katonája" volt.
szept. 22
7:51
Váratlan dolog történt Donald Trump és Elon Musk között Charlie Kirk búcsúztatásán (Infostart)
Váratlan gesztus tett egymás felé a két egymással igen feszült viszonyban lévő férfi.
szept. 22
7:57
Katasztrófa Spanyolországban, autókat sodort el a víz, a barcelonai reptéren is gondok vannak (Infostart)
Katalóniában, Spanyolország északkeleti részén legalább egy halottja van a területet sújtott heves esőzéseknek, amelyek miatt zavar keletkezett a közúti és légi közlekedésben.
szept. 22
7:57
Az FBI igazgatója bejelentette: több elméletet is vizsgálnak még Charlie Kirk meggyilkolásával kapcsolatban (hirado.hu)
Kirk arizonai búcsúztatásával párhuzamosan beszélt erről a nyomozóiroda vezetője.
szept. 22
8:09
Az utóbbi évek egyik legkegyetlenebb tájfunja tombol Délkelet-Ázsiában (HírTV)
Pusztító széllel és heves esőzésekkel közelít a Ragasa szuper tájfun a Fülöp-szigeteki Luzon északi része felé, ezért hétfőn felfüggesztették a munkát és az iskolai oktatást a fővárosban, Manilában és az ország nagy részén.
szept. 22
8:09
Szijjártó Péter: Mi minden olyan kezdeményezést támogatni fogunk, ami közelebb visz a béke ügyéhez (hirado.hu)
A tárca vezető ezt egy hétfő reggeli Facebook-bejegyzésben jelentette ki.
szept. 22
8:15
Szijjártó Péter New Yorkba utazik, hogy a békéért küzdjön (hirado.hu)
A tárcavezető egy hétfő reggeli Facebook-bejegyzésben jelentette be az utazást.
szept. 22
8:21
340 év után rehabilitáltak egy megégetett esperest (Infostart)
Josef Nuzík alamóci (Olomouc) érsek nyilvánosan rehabilitálta Krystof Alois Lautner sumperki esperes emlékét, akit 340 éve - 1685. szeptember 18-án - boszorkányperben elítéltek és máglyán elégettek - közölte az érsek szóvivője, Jiri Gracka.
szept. 22
8:30
Charlie Kirk neve örökké élni fog (Demokrata)
Kirk tevékenysége és halála valódi fordulópontot jelent az amerikai politikában.
szept. 22
8:42
"Ez a történet nagyon ismerős" - egyre többen hasonlítják Orbán Viktoréhoz Trump média elleni hadjáratát Amerikában (SzMo)
Jimmy Kimmel műsorának levétele fordulópontot jelentett sok amerikai lap szerint - Trump egész pályás letámadást indított a neki nem tetsző hangok ellen. Sok amerikai tudósítás szerint ebben Orbán Viktor receptjét követi.
szept. 22
8:42
Olaszországban együtt utazhatunk repülőgépeken nagytestű házikedvenceinkkel (Demokrata)
Az első ilyen járat az ITA légitársaság Milánóból Rómába induló gépe lesz.

Keresés