Az amerikai elnök vasárnap bejelentette, hogy az ország legmagasabb kitüntetését adományozza a nemrégiben meggyilkolt Charlie Kirk konzervatív aktivistának.
Spanyolország északkeleti részén legalább egy halottja van a területet sújtott heves esőzéseknek, amelyek miatt zavar keletkezett a közúti és légi közlekedésben - jelentették hétfőn a helyi hatóságok.
Charlie Kirk neve örökké él majd a legnagyobb amerikai patrióták krónikáiban – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a konzervatív aktivista vasárnap tartott gyászszertartásán a glandale-i State Farm stadionban 63 ezer ember előtt. A búcsúztatón részt vett a teljes republikánus politikai elit, és kormánytagok is felszólaltak.
Kanada, Ausztrália és Portugália után vasárnap Nagy-Britannia is elismerte az önálló palesztin államot. A Gázai övezetet a közel-keleti háború kitöréséig teljesen a kezében tartó Hamász ezt saját ügye győzelmének nevezte.
Rég nem látott fordulat Németországban: 2011 óta először csökkent a menekülők száma az országban, amely már nem is számít a menedékkérők elsődleges európai célpontjának.
Ukrajnában demográfiai válság van, ami már a háború kitörése előtt is éreztette hatását, ugyanakkor az elmúlt néhány évben ez a folyamat felgyorsult és egyre katasztrofálisabb következményekkel jár. A részletekről Dunda György kárpátaljai tudósító számolt be a Napindítóban.
Első hivatali ideje alatt Trump nem hagyományos politikát folytatott Észak-Koreával szemben, és több alkalommal is találkozott Kimmel, hogy elérje Phenjan nukleáris leszerelését.
Pusztító széllel és heves esőzésekkel közelít a Ragasa szuper tájfun a Fülöp-szigeteki Luzon északi része felé, ezért hétfőn felfüggesztették a munkát és az iskolai oktatást a fővárosban, Manilában és az ország nagy részén.
Kína vasárnap hat év után először látott vendégül amerikai képviselőházi delegációt, a kormányfő fogadta a képviselőket. Kim Dzsongün észak-koreai vezető bejelentette: kész tárgyalni az Egyesült Államokkal.
Minden évben hatalmas várakozás előzi meg a National Geographic Best of the World listáját, amely a következő esztendő legkülönlegesebb utazási élményeit mutatja be. A 2025-ös összeállítás ismét lenyűgöző: jégmezők és vulkánok, egzotikus szigetek és ősi romok – a kalandorok és a kultúrára éhes felfedezők idén is bőven találnak inspirációt.
Ha Ukrajna így csatlakozik az EU-hoz, megöli az összes gazdát Európában. Ma az ország teljes mezőgazdasági ágazata összeegyeztethetetlen az európaival – mondta Ukrajna korábbi külügyminisztere, Dmitro Kuleba.
Csatatérré vált a holland főváros, miután a tüntetők kövekkel és üvegekkel dobálták meg a rendőröket, felgyújtottak egy rendőrautót, és ideiglenesen lezártak egy autópályát.
Az orosz berepülések után Európa Ukrajnához fordul, de a drónok elleni hatékony védekezéshez komplex, több részből álló, egymást kiegészítő rendszer szükséges, aminek a kiépítése időbe telik. Szakértők szerint pedig Putyin egészen addig tesztelni fogja Ukrajna szövetségeseit, amíg jelentősen meg nem erősítik a védelmüket.
114 drón megsemmisítéséről számolt be az orosz védelmi minisztérium. Az oroszok 140 drónt lőttek ki Ukrajnára, a hétvégén szintén az oroszok támadtak egy éjszaka alatt több mint 600 drónnal és rakétával.
Richard Moore, a brit hírszerzés volt vezetője szerint Vlagyimir Putyin többet harapott, mint amennyit meg tud rágni. Az MI6 volt vezetője szerint kémek toborzására van szükség, hogy visszavághassanak Oroszországnak – írja a The Guardian.
Emil, a hároméves jávorszarvas bika augusztus óta Ausztriában kóborolt, és hamar nagy ismertségre tett szert az interneten. Hétfőn azonban túl közel merészkedett az A1-es autópályához, így kénytelenek voltak véget vetni a hosszú bandukolásának.
Új elnököt választott a Csemadok, a legnagyobb szlovákiai magyar kulturális szervezet. A tisztújító közgyűlést szombaton tartották a felvidéki Ipolynyéken, ahol a küldöttek többsége Kiss Beátát választotta a szervezet országos elnökévé. Az új elnök 69 voksot kapott, míg ellenfele, Petheő Attila 38-at.
Málta hivatalosan is elismeri a palesztin államot a hétfőn New Yorkban tartandó Ensz Közgyűlésen - jelentette be a földközi-tengeri szigetország miniszterelnöki hivatala.