Lengyelország az uniós soros elnöksége idején kiemelten a biztonságpolitikára, a mezőgazdaságra és az energiabiztonságra fog fókuszálni. A magyar jogállamiságról szóló elmarasztaló jelentést is napirenden tartja majd Varsó – mondta Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa.
Vasárnap újabb szlovák delegáció – köztük a pozsonyi parlament két alelnöke – utazott Moszkvába, hogy a földgázszállítás és az ukrajnai háború lezárásának kérdéséről tárgyaljon az orosz féllel. A kormány ellen péntek este viszont több mint tíz szlovák városban is tüntettek.
Az ORF osztrák közszolgálati csatorna óvodájában meztelen embereket ábrázoló plakátot helyeztek el. Amikor a szülők panaszt tettek emiatt, mindkét gyermekük elvesztette a helyét az óvodában. Az intézmény vezetősége a korai szexuális nevelés mellett érvelt.
A szokatlan jelenségre Pacific Palisades városrészben lettek figyelmesek, az ott lángoló bozóttüzek területén. Egy tűzörvény magassága a szélerősség függvényében akár több tíz méter is lehet.
Egy magyar kamionsofőr útját váratlan fordulat szakította félbe, amikor navigációs rendszere egy árvízvédelmi gátra terelte az ausztriai Mogersdorfban. A jármű elakadt, csak a helyszínre érkező öt jármű és húsz tűzoltó megfeszített munkájával sikerült megakadályozni a felborulását. A mentőakció két órán át tartott, szerencsére nem történt személyi
A hivatalos részeredmények szerint Zoran Milanovics jelenlegi államfő, a Szociáldemokrata Párt által támogatott jelölt nyerte meg a horvátországi elnökválasztás vasárnap tartott második fordulóját. Az eredményről az InfoRádió Viola Cintiát, a Magyar Külügyi Intézet kutatóját kérdezte.
Egy öt hónapos gorillakölyköt mentettek ki egy repülő rakteréből Isztambulban, ahol egy fadobozba zárva próbálták meg illegálisan Thaiföldre csempészni. A Turkish Airlines Nigériából induló járatán felfedezett állatot az isztambuli állatkertbe szállították, ahol azóta folyamatosan gondoskodnak róla. A gorilla, akit Zeytinnek neveztek el, hamarosan
Az orosz védelmi minisztérium szerint ukrán drónok próbálták megzavarni a Török Áramlat gázvezeték működését, ami újabb fejezetet nyit az orosz-ukrán konfliktusban. A hivatal közleménye azt írja, hogy a Krasznodari területen lévő Ruszkaja kompresszorállomás infrastruktúráját január 11-én érte támadás. A művelet célja az európai gázellátás megszakít
Csaknem 900 új munkahelyet teremt a Xinzhi kínai autóipari vállalat mintegy 50 milliárd forint értékű beruházása Hatvanban, amely tovább erősíti Magyarország pozícióját az elektromosjármű-ipari átállás globális piacán - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn. A kínai cég a gyártás mellett komoly kutatás-fejlesztési tevékenys
A hétvégén Berlinben kongresszust tartott a Szociáldemokrata Párt, és megerősítette, hogy Olaf Scholzot indítja a párt kancellárjelöltjeként a február végén tartandó szövetségi parlamenti választáson. A döntés nem volt egyértelmű – a helyzetről Prőhle Gergely volt berlini nagykövet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgat
Robert Fico szlovák miniszterelnök elismerte, hogy a kormánykoalíció meggyengült a parlamentben, és figyelmeztetett, hogy a helyzet megoldása akár előre hozott választás vagy egy kormányátalakítás lehet. A koalíciós válságot belső konfliktusok súlyosbítják.
Steve Bannon, Donald Trump megválasztott elnök korábbi tanácsadója, heves támadást indított Elon Musk ellen, akit "igazán gonosz" embernek nevezett, és megfogadta, hogy "eltakarítja őt az útból".
A tervezett nyugdíjreform elleni tiltakozás miatt Belgiumban országos sztrájkot tartanak, a vasúti- és buszközlekedés is akadozik, de tiltakoznak tanárok és tűzoltók is.
Miközben a kaliforniai tűzoltók emberfeletti küzdelemben próbálnak gátat szabni a Los Angeles-i tűzvésznek, egyre erőteljesebbek azok a hangok, amelyek a felelőst keresik. Elsősorban a 3,8 millió lakosú város polgármestere, Karen Bass lett a celebek céltáblája. Bőven kapott a kritikákból a Trumppal feszült viszonyban levő demokrata kormányzó, Gavin
A két nagy tüzet nem sikerült ellenőrzés alá vonni, hétfőtől ismét erős szél nehezíti az oltást. Nagy viták zajlanak az okokról és a felelősségekről, de az biztos, hogy az elszabaduló klímaváltozás miatt sokfelé gyakoribbak lehetnek az extrém időjárási jelenségek és a katasztrófák.
Íjgyártó István azután vált nemkívánatos személlyé, hogy Magyarországon menedékjogot kapott a volt lengyel igazságügyminiszter-helyettes, Marcin Romanowski.
Minden induló járatot töröltek, egyetlen repülőgép sem száll fel hétfőn a budapesti járatokat is indító-fogadó belgiumi Charleroi repülőteréről a tervezett nyugdíjreform elleni tiltakozás miatt – tájékoztatott a vallóniai légikikötő internetes oldalán. A munkabeszüntetéssel is járó megmozdulás az országos tömegközlekedésében is zavarokat okoz.
Rendkívüli költségvetési megtakarítási tervet dolgoztak ki a kormánykoalíció alakításával megbízott osztrák parlamenti pártok. A radikális jobboldali FPÖ és a konzervatív ÖVP célja az egyeztetés első megegyezésével az volt, hogy elhárítsák az Ausztriát is fenyegető, az ország számára hosszú távú és súlyos pénzügyi jelentő uniós deficiteljárást.
A hírek szerint már körülbelül háromszáz észak-koreai katona halt meg azok közül, akiket Phenjan Oroszországba vezényelt az Ukrajna elleni háborúba. Ezt egy dél-koreai illetékes közölte hétfőn, a szöuli hírszerzés információira hivatkozva.