Moszkva nagyobb ütközőövezetet hasít ki Ukrajnában – közölte a Kreml. Ukrajna szerint kilőttek 18 orosz hajót egy éjszaka alatt, köztük 13 olajtankert, és eltaláltak két olajfinomítót is.
Egy újabb fázisát láthatjuk a Hormuzi-szoros feletti ellenőrzésért folytatott küzdelemnek, amelyben továbbra is nagyon távol áll egymástól az amerikai és az iráni álláspont – mondta az InfoRádióban a biztonságpolitikai szakértő. Úgy véli, a feszültségek tartósan fennmaradnak, a katonai műveletek pedig időről időre szünetelnek, így ebben a helyzetbe
Hongkongban ügy lett abból, hogy magyar NATO-vadászgépek fogták el a nemzeti légitársaság egyik átrepülő utasszállító gépét. Az elsőként említett ok az volt, hogy egy időre "megszűnt a kommunikációs kapcsolat" az utasszállítóval. A hongkongi légügyi hatóságok azonban részletesebb magyarázatot követelnek.
Tizenöt férfi látogató szenvedett el súlyos sérüléseket csütörtökön a spanyolországi Pamplonában megrendezett San Fermín Fesztivál harmadik bikafuttatásán, míg a negyedik, pénteki futtatáson kilencen sérültek meg.
Kétezer állás mehet veszendőbe Szlovákiában – és a Németországba áthelyezendő gyár verheti le a német munkabéreket... Aggodalomra okot adó hírek érkeztek a szlovák gazdaság legfontosabb bástyájáról, az autóiparból. Könnyen lehet, hogy Szlovákia elveszíti az országban gyártott valaha volt legdrágább és legexkluzívabb személyautót.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nyilatkozatában elárulta: Peking határozottan és félreérthetetlenül figyelmeztette Oroszországot, hogy még csak ne is gondoljon az atomfegyverek bevetésére az ukrajnai háborúban, még az orosz területeket érő ukrán csapásokra adott válaszként sem.
Zelenszkij korábbi érvelése szerint "a szankciókat olyanokra vetették ki, akik a 2014-ben kezdődött háború alatt pénzt mostak, hrivnyák milliárdjait vonták ki az ország gazdaságából".
Háborúpárti bloggerek képviselőkkel, benzinért sorban állók egymással csapnak össze, miközben a Kreml kezelhető nehézségekről és harci fölényről beszél. Az orosz finomítókba csapódó ukrán drónok és a lassan leépülő gazdaság azonban már nem fedhető el sikerpropagandával, ezért a Kreml is változtat eddigi stratégiáján.
Hétezer eurót tartalmazó táskát talált egy női alkalmazott az egyik velencei vaporettón. A tulajdonos nem jelentkezett, a városi közlekedési vállalat magának akarta megtartani az összeget, ám azt egy helyi szabályozás alapján végül a bíróság a megtalálónak ítélte.
Filmbe illő dráma zajlott le péntek reggel egy Ryanair-repülő fedélzetén: a Thesszaloniki és Memmingen közötti járaton felszállás után betört az egyik ablak, az ablak mellett ülő férfi felsőteste pedig beszorult a nyílásba. A többi utas rántotta vissza a gép belsejébe, mielőtt komolyabb tragédia történt volna.
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésének szavazásán az EP-képviselők többsége támogatta a digitális euró bevezetését célzó javaslatról tervezett tárgyalások megkezdését - tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön.
Az amerikai elnök kemény megtorlást helyezett kilátásba arra az esetre, ha az irániak az életére törnének. Közben az Egyesült Államok pénteken újabb pénzügyi büntetőintézkedéseket jelentett be iráni vagyonkezelők és devizaváltó hálózatok ellen.
Az Egyesült Államok a szombati ománi tárgyalások előtt azt várja Teherántól, hogy ismerje el a kereskedelmi hajók elleni támadásokat, nyissa meg a Hormuzi-szorost, és vállalja: nem támad többé civil hajókra.
Megjelent a Global Liveability Index 2026, amely a világ legélhetőbb városait rangsorolja. A listát idén is egy európai főváros vezeti, miközben a korábbi éllovasnak be kellett érnie a második hellyel. Mutatjuk, mely városok kerültek még a top 10-be, és milyen szempontok alapján állt össze a rangsor.
Hosszú idő után először gyűlt össze a brit királyi család legszűkebb köre. A Reuters hírügynökség értesülései szerint Károly király és Kamilla királyné pénteken a nyugat-angliai Highgrove-i birtokukon fogadta Harry herceget, feleségét, Meghant, valamint két gyermeküket.
Megdöbbentő eset rázta meg az Egyesült Államokat: egy 18 hónapos kisfiút egy fulladásos baleset után halottnak nyilvánítottak, ám órákkal később a halottasházban derült ki, hogy még életben van. Az ügy körülményeit a hatóságok vizsgálják.
Heves esőzésekkel és pusztító erejű széllel érte el szombaton a Bavi tájfun Japán déli részét, miközben gőzerővel robog Tajvan és Kelet-Kína felé. A térségben megbénult a légi közlekedés, tízezrek maradtak áram nélkül, a hatóságok pedig pusztító árvizekre és földcsuszamlásokra figyelmeztetnek.
Irán "teljes elpusztítását" helyezte kilátásba helyi idő szerint péntek éjjel Donald Trump amerikai elnök, amennyiben Teherán megpróbálná megölni az Egyesült Államok elnökét.
Donald Trump ismét a világpolitika középpontjába került, miután péntek éjjel a közösségi oldalán egyértelmű üzenetet küldött Teheránnak: ha Irán megpróbálná megölni az Egyesült Államok elnökét, az ország "teljes elpusztításával" kell szembenéznie. Az elnök nem kertelt: "Ezer, Irán felé irányított rakéta áll készen, és további ezrek indulnának, ha a
Magyarország teljes jogú tagja lett a Nyugat-Balkán Barátai csoportnak – közölte szombaton a Facebook oldalára feltöltött videóban Orbán Anita külügyminiszter.
Berlin-Marienfeldében péntek este egy szupermarketben történt incidens tartotta rettegésben a környéket. A Rewe nevű népszerű üzletlánc egyik boltjában egy férfi késsel fenyegette meg a pénztárosnőt, majd túszul ejtette őt. Az eset helyi idő szerint 22 óra körül kezdődött, és egészen másnap reggelig tartott, amikor a rendőrség végül közbelépett.
Katar megvétózott egy Németország és Izrael közötti üzletet, amelynek keretében a Volkswagen egyik németországi gyárában az izraeli Vaskupola légvédelmi rendszerhez gyártottak volna alkatrészeket – jelentette a Maariv című izraeli lap hírportálja német sajtóértesüléseket is idézve.
Észak-Macedónia vezeti annak a Ryanair-járaton történt súlyos repülőgép-incidensnek a vizsgálatát, amelynek során a Szalonikiből a németországi Memmingenbe tartó repülőgép egyik ablaka betört, a hirtelen nyomáscsökkenés következtében pedig egy szerb állampolgárságú utas részben kisodródott a gépből.