Szakértők szerint nem biztos, hogy Boleyn Annát, VIII. Henrik angol király második feleségét ábrázolja a londoni National Portrait Gallery két híres portréja, amelyeket a néhai királyné legismertebb arcképei között tartanak számon; a szakemberek ugyanakkor Anna portréjaként azonosítottak egy másik, régóta vitatott alkotást.
Andrej Tropillo a hetvenes években megtalálta a kiskaput a szovjet lemezkiadásban. Piacra dobhatott nyugati zenéket, de csak akkor, ha újraértelmezte a borítókat. Az esetlen, torzszülött másolatokra azóta gyűjtők vadásznak.
A veszprémi Pannon Várszínház nemcsak műsorra tűzi a Starfactoryt, Gém Zoltán musicaljét, de a darabban elképzelt tehetségkutató versenyt is megrendezi.
Egyre több külföldi filmet forgatnak Csehországban: több mint négymilliárd koronás (44,5 milliárd forint) bevételt hoztak tavaly filmes és televíziós produkciók a 2010-ben bevezetett filmes kedvezményeknek köszönhetően - közölte Helena Bezdek Franková, a cseh Állami Filmalap igazgatója kedden Prágában.