Egy komédiástrió karrierjéről szól a Too Naked For the Nazis (Túl meztelen a náciknak) című életrajzi írás, mely idén elnyerte a legidétlenebb könyvcímért járó Diagram díjat Nagy-Britanniában - írta a BBC.
A mintegy négy hónapos kemoterápiás kezelést lezáró pénteki orvosi vizsgálat kimutatta, hogy a nyirokcsomórák eltűnt Karel Gott testéből - közölte Aneta Stolzová, a lankadatlan népszerűségű 76 éves cseh popsztár szóvivője pénteken.
Súlyos betegség után 79 éves korában pénteken Prágában meghalt Jan Nemec, a 20. század hatvanas évek csehszlovák filmművészete új hullámának nemzetközileg is elismert rendezője és forgatókönyvírója.
Észt hét és Frankofón Filmnapok, valamint a Víz világnapjához és a Föld órájához kapcsolódó környezetvédő családi programok is szerepelnek a hétvége kulturális kínálatában.
Nyolcvannyolc éves korában meghalt Kelemen Magda zenepedagógus, komolyzenei műsorszerkesztő, Duna Televízió nyugalmazott munkatársa - tájékoztatta a család az MTI-t.
Újjáalakulásának 25. évfordulóját ünnepelte az elszármazott jászságiakat az otthon élőkkel összekapcsoló Jászok Egyesülete szombaton Budapesten. A rendezvényen Dobos László alapító ügyvivő kiemelte: "egyek vagyunk, egy történelmi múlt összekapcsol bennünket".
Liszt Ferenc és a "czigány zene" című kiállítás, `56-os jubileumi tárlat és egy, a Kúria épületétől búcsúzó lábbeli kiállítás is szerepel a Néprajzi Múzeum ide tervei között. Dr. Kemecsi Lajos, az intézmény igazgatója az InfoRádiónak elmondta, hogy a múzeum várhatóan 2017-ben zárja be kapuit, és két év alatt költözik át a tervezés alatt álló városligeti új épületbe.
Több mint 450 műtárgyat lehet megtekinteni a Krakkó és Budapest kora-újkori párhuzamos fejlődését bemutató kiállításon szombattól a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában - mondta az intézmény főosztályvezetője az M1 aktuális csatorna műsorában.
Évek óta szabadúszó színész, mégis havi több mint húsz este játszik, a rendezés már nem is igen fér bele a mindennapjaiba. Benedek Miklós azt mondja: szívesen játszik közönségsikerben, az sem zavarja, ha ezt olykor bulvárnak címkézik; a kiforgatott, érthetetlenül modernizált művek pedig nem érdeklik. Ha lenne ideje, Szomory-darabokat állítana színpadra, és úgy gondolja: színház-igazgatóságra…
Csaknem 300 programmal, köztük író-olvasó találkozókkal, dedikálásokkal, felolvasásokkal, koncertekkel, kiállításokkal várja a közönséget április 21. és 24. között a Millenáris parkban a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelynek kiemelt vendége Szlovákia, író-díszvendége pedig a norvég Jostein Gaarder lesz - hangsúlyozta az MTI-nek Szabó Eszter fesztiváligazgató.
Ferenc pápa szombaton írja alá a családról tartott püspöki szinódust követő apostoli buzdítást, a dokumentumot húsvét után hozzák nyilvánosságra - írta a La Repubblica olasz napilap szombaton.
Új időszaki kiállítás nyílik az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) körtermében hétfőn, a bábszínházi világnapon: Az én kicsi bohócom - Mikropódium a világ körül című bábkiállítás május 30-ig látható.
A Föld órája globális környezetvédelmi akció keretében Ausztrália és Ázsia nevezetességei borultak először sötétbe szombaton. Itthon is véget ért az akció.