2018. november 14. szerda

nov. 14
6:06
Skandináv krimi magyar módra (Blikk)
A magyar film újabb nagy sikere, hogy Ujj Mészáros Károly X – A rendszerből törölve című alkotása nyerte a 32. Braunschweigi Nemzetközi Filmfesztivál fődíját. A mozi rendhagyó thriller, különös váltás a Liza, a rókatündér után.
nov. 14
7:06
Úton ama bizonyos második idő felé (autopro)
A Szörényi család egy alapítvány létrehozását tervezi, amely magába foglalja Szörényi Levente teljes életművét, célja pedig annak méltó gondozása.
nov. 14
10:30
Advent a Várkert Bazárban (autopro)
Négy vasárnapon át kortárs iparművészek mutatkoznak be, akik eddig az Iparművészeti Múzeum rendezvénysorozatának részeként állítottak ki.
nov. 14
12:24
A hősének és az énekmondó (autopro)
Itt a lemez, ráadásul dupla, már első ránézésre is tiszteletet követelő, koncepciózus kiadvány a Daliás idők, melynek egyik CD-je gyermekeknek, a másik felnőtteknek szól.
nov. 14
12:36
„A két fülemre hagyatkozom meg az érzéseimre” – Parno Graszt-koncert lesz a Fonóban (SzMo)
Hogy maradhat fent egy együttes több mint 30 éven át? Létezik-e jellegzetesen magyar cigányzene? Ehhez hasonló kérdésekre próbáltam választ kapni Oláh Józsitól, a Parno Graszt frontemberétől, és László Sándortól, az együttes menedzserétől.
nov. 14
13:36
"Átment az utca túloldalára, ha szembejött vele egy cigány, most a legnagyobb rajongónk" (SzMo)
A lemezbemutatóra készülő Parno Graszt szerint a zenével igenis lehet előítéleteket oldani. Legalábbis kicsiben működik.
nov. 14
13:54
Rising Stars a Müpában (hirado.hu)
A Müpa Fesztivál Színházában november 23. és 25. között hat koncerttel várják az érdeklődőket.
nov. 14
14:30
Csak egy lépéssel az angyalok mögött (autopro)
Barátságok, intimitás, életképek egy zárt ortodox közösségről és Bukarest legszegényebb negyedéről – többek között ezeket a témákat láthatjuk a 13. Román filmhéten.
nov. 14
15:00
Fekete humor a javából – Tökéletlenek (hirado.hu)
Claire minden reggel úgy ébred, hogy semmire nem emlékszik. Sem azt nem tudja, ki ő, sem azt, hogy mi történt előző nap. David Lindsay-Abaire fekete komédiája most először lesz látható Magyarországon.
nov. 14
16:30
Hollywoodból jön a Breaking Bad sztárja a BUSH-ra – indul a zenei showcase fesztivál Budapesten (SzMo)
A BUSH egyik szervezőjével, Somló Danival beszélgettünk a céljaikról és a fellépőkről.
nov. 14
17:12
Együtt a legnagyobb magyar zenei legendák az Akusztik színpadán (hirado.hu)
Balázs Fecó a Skorpióval és Frenreisz Károllyal sosem adott közös koncertet, de most kivételes pillanatoknak lehetünk tanúi az Akusztik színpadán.
nov. 14
17:48
A gitáros, aki zongorázik hangszerén (Infostart)
Ismét Budapesten lép fel Stanley Jordan.
nov. 14
17:54
Gyászol a művészvilág: elhunyt a magyar rendező (Blikk)
Több mint 170 bemutató fűződött a nevéhez.
nov. 14
18:06
Budapesten forgatták Ellie Goulding legújabb dalának videoklipjét (Blikk)
en forgatták Ellie Goulding Close to me című számához készült videoklipjét.
nov. 14
19:54
Új szuperhőst alkotott halála előtt Stan Lee, a Marvel-univerzum atyja (SzMo)
A lánya azt is elárulta, milyen nevet adtak közösen megálmodott Marvel-hősüknek.
nov. 14
20:54
Puskás Peti hosszú posztban reagált, miután mentoráltja kilépett az X-Faktorból az élő show előtt (SzMo)
Nagy Krisztián nem okozott neki csalódást, és elszámolással sem tartozik senkinek - állt ki a műsorból már másodjára kiszálló fiú mellett.
nov. 14
21:42
Kiderült, ki Stan Lee utolsó titkos kis kedvence (Infostart)
Egy új szuperhős, Dirt Man megalkotásán dolgozott együtt lányával halála előtt a legendás képregényalkotó, Stan Lee - írja a BBC hírportálja.

Keresés