Az embereknek a fiatalság utáni vágya inspirálta a Lopott idő című filmje elkészítésére Andrew Niccol rendezőt. Úgy véli, hogy kultúránk a fiatalság megszállottja. Noha az öregedés génjét egyelőre nem tudjuk kikapcsolni, minden őrültségre képesek vagyunk azért, hogy megőrizhessük az ifjúságunkat. A film vasárnap este 21.00-tól látható a Mozi+ csato
Tenk László festőművész albumát és Szarvas József színművész 60. születésnapjára született összegző könyvét meghitt esti beszélgetésen mutatták be a békásmegyeri Szent József Házban.
A boldog békeidők fürdőéletének változását mutatja be az első világháború alatt korabeli tárgyi emlékek, enteriőrök, dokumentumok segítségével a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum legújabb, november 27-én nyíló kiállítása.
A sírva vigadásnak van egy bizonyos érzelmi amplitúdója, ami a magyar nép mentalitástörténetéből következik. Ezen a szinten nincs helye kísérletezésnek, ezekbe a nótákba bele kell halni.
A rózsa-legendáról híres, világszerte ismert Szent Erzsébetnek szentelt templom tökéletes műalkotás. Nem mellesleg az Országházat is tervező Steindl Imre remekműve.
Elkészült a Magyar Zene Háza élményalapú zenei nevelést támogató koncepciója, amely élményszerűen mutatja be a zene történetét. A központ 2020 végén nyithatja meg kapuit. Most egy "zajszimfóniára" hívják az érdeklődőket.
Van, akinek semmi sem drága! Elképesztő rongyrázás és elképzelhetetlen gazdagság – Kordos Szabolcs legújabb könyvéből csiklandós titkok derülnek ki a magyar elit csillogó életéről. Szombatig a Blikkben részleteket olvashat a Hungary by night című kötetből, melynek első része a milliomosról szól, aki egy tóba zuhant helikopterével.
Dobos Dániel Drumul Dracului című műve érdemelte ki az I. helyezést a Bartók Világverseny és Fesztivál zeneszerzői fordulójában - közölte a Zeneakadémia az MTI-vel.
Meghalt 77 éves korában Bernardo Bertolucci Oscar-díjas olasz filmes, többek között az Utolsó tangó Párizsban című film rendezője – adta hírül hétfőn az olasz La Repubblica.
A Bakter szerepét egy véletlennek köszönheti. Amerikában életműdíjat kapott, de a díjaknál sokkal nagyobb kitüntetés neki a közönség szeretete, 75. születésnapjára pedig könyvet jelentetett meg.
A bakter szerepét egy véletlennek köszönheti. Amerikában életműdíjat kapott, de a díjaknál sokkal nagyobb kitüntetés neki a közönség szeretete, 75. születésnapjára pedig könyvet jelentetett meg.
Polgári Szilvia arra is törekedett, hogy portréinterjúiban a beszélt nyelvet írja le, és az azt kísérő gesztusokat, a beszélgetések hangulatát is megörökítse.
Kemény küzdelemben nyerte meg a Survivor realityt Tömböly Dávid. A kitartása mellett kiváló taktikai érzékének köszönheti a sikert és a húszmillió forintot.
Elképesztő rongyrázás és gazdagság – Kordos Szabolcs legújabb könyvéből szaftos titkok derülnek ki a magyar elit csillogó életéről. Szombatig a Blikkben részleteket olvashat a Hungary by night című kötetből. Sorozatunk második részében ízelítőt kaphat a dúsgazdagok bulizási szokásaiból.