2018. december 4. kedd

dec. 4
0:03
Most jött: itt a dal, amiért Radics Gigi 18 ezer kilométert utazott! (Blikk)
Éld át újra Magyarország legnagyszabásúbb mesemusicaljét Radics Gigi és Varga Viktor vadonatúj zenéjével. A fülbemászó slágerhez egy olyan videóklipet készítettek az alkotók, amelyben a tavalyi előadás varázslatos pillanatait mutatják be. A csoda idén sem marad el, hiszen 12 játékra újra összeáll a szupercsapat.
dec. 4
0:07
Nagy Ferót már tavaly is felkérték: akkor ezért nem vállalta a zsűrizést A Dalban (Blikk)
Január 19-én immár 8. alkalommal startol A Dal című Eurovíziós-verseny-dalkutató, és nemcsak a 416 jelentkezőből kiválasztott 30 produkcióban vannak új arcok.
dec. 4
4:51
Meglepő megoldásba botlottak a türjei templom falánál (Infostart)
A bőség zavarában lévő régészek, művészettörténészek, restaurátorok most azon gondolkodnak, hogy az épület mely rétegeit tudják élvezhető minőségben helyreállítani.
dec. 4
7:03
Kihívás a virtuózoknak is (autopro)
A német romantikus zeneszerző és zongorista, az 1819-ben, Lipcsében született Clara Wieck játékát ifjúkorában maga Goethe is hallgatta.
dec. 4
8:27
Kiállítják a 9. PsychArt24 Művészeti Maraton alkotásait (hirado.hu)
Mindegyik festményt megvásárolhatják az érdeklődők.
dec. 4
8:39
Kézműves termékek és hagyományőrzés a Nemzeti Múzeumban (hirado.hu)
A történelem különböző korszakai nyílnak meg a látogatók előtt.
dec. 4
9:27
Már nem csak Európa, a világ legjobbja is az új Néprajzi Múzeum (Infostart)
Az International Property Awards negyedszázados történetében először fordul elő, hogy magyar épület a világ legjobbjaként végezzen kategóriájában.
dec. 4
12:33
Ami a rockzene mögött van (autopro)
A rajongókon kívül azoknak is ajánlom a könyvet (egyfajta „oktatási segédanyagként”), akik zenészként, szervezőként vagy szakíróként akarnak működni a rock háza táján.
dec. 4
12:39
Eredeti felállásban áll színpadra a Dinamit (hirado.hu)
1982 óta nem lehetett látni így a zenekart. Jövő év májusában újra koncerteznek.
dec. 4
13:15
A titokzatos Esernyős Ember a Duna vizén sétált (SzMo)
Bekapcsolta a God Mode-ot.
dec. 4
14:45
Rendőrökkel koncerteznek az állami gondozott gyerekek (Blikk)
Eddigi legkülönlegesebb koncertjére készül a Lélekzuhany Gospel Kórus, amely Magyarországon egyedülálló módon kizárólag állami gondozott gyerekekből, és azok nevelőiből áll. A 30 fős énekegyüttes december 16-án Budapesten, az IBS színpadán énekel, és a Készenléti Rendőrség zenekara kíséri őket. A gyerekek fellépőruhájának elkészítését ingyen vállal
dec. 4
14:57
Elárverezik Luke Skywalker fénykardját (hirado.hu)
A licitálás jövő héten indul.
dec. 4
15:15
Verseny a nézők kegyeiért (autopro)
Az immár nyolcadik alkalommal megrendezett műsort, amely az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatóversenye, január 19-től sugározza majd a Duna Televízió.
dec. 4
15:51
"Igyekeztem kilúgozni a korábbi önostorozást" – első önálló albumáról mesélt Zanzinger (SzMo)
Misota Dániel bemutatkozó lemeze, a Seasonal Winds nem csak zenei, de személyiségbeli fejlődés is egyben. Interjú.
dec. 4
16:33
Mint liliom a tövisek közt (autopro)
A Mint liliom a tövisek közt nem a klisék felől közelít a múlt században alkotó női festők és szobrászok életművéhez, nem jár körül tipikus női témákat, nem tipikus női élethelyzetek mentén építkezik.

Keresés