A Hatszín Teátrumban színre vitt előadásban a háttérben kirakott díszletórának köszönhetően a valós és a színpadi idő múlása megegyezik: másfél órát tart a darab, másfél óra van éjfélig.
Második kiállítását mutatja be az év elején nyitott Rugógyár Galéria a budapesti belvárosban. A május 25-éig látogatható, \"Pest, Párizs, háztetők\" című tárlaton három különböző generáció két festőjének és két szobrászának az alkotásai láthatók.
Május végéig Protestáns Tavasz címmel tart rendezvénysorozatot a budapesti Németajkú Evangélikus-Református Egyházközség a Hold utcai református templomban.
Idén minden korábbinál nagyobb (számítógépes) szörnyek támadnak a mozinézőkre, elég legyen csak a Tűzgyűrű: Lázadás és a Jurassic World: Bukott birodalom című filmet említeni. És itt van a Rampage – Tombolás című fantasztikus A-kategóriás B-film, amelyben a nyolcvanas évek egyik legsikeresebb videojátéka elevenedik meg. Valósággal szétrobbantotta a
Magyarországon ad koncertet a hét végén a Grammy-díjas Eliades Ochoa (71), a Buena Vista Social Club zenésze. A legendás banda tagja boldogan mesélt a Blikknek.
Megérkezett az októberben bemutatandó, Venom című Marvel-film előzetese, amelyben az is látható, miként változik át Tom Hardy a Pókember-univerzumból ismert, vérfagyasztó szimbiontává.
Nem kis meglepetést okozott, amikor kiderült, hogy a Homeland és a Milliárdok nyomában című sorozatokból ismert Damien Lewis alakítja majd a cracket szívó torontói polgármestert, Rob Fordot a botrányhős politikusról szóló filmben. A forgatáson készült képek alapján ugyanakkor úgy tűnik, jól sikerült az „átalakulás”!