2018. szeptember 24. hétfő

szept. 24
7:12
Ez a Terence Hill-kultusz titka (autopro)
Két olasz színész, több évtizedes, szakadatlan magyarországi népszerűség. Terence Hillt úgy fogadták Magyarországon, mint a holly­woodi hírességeket szokás. Mi lehet ennek a titka?
szept. 24
7:21
Nemes Jeles László Oscar-esélyei egy filmkritikus szemével (Infostart)
Kevés az egyértelmű favorit a fesztiválokon debütált, és a legjobb idegennyelvű Oscar-díjra pályázó filmek között - véli az InfoRádiónak nyilatkozó filmkritikus. Kárpáti György szerint a Velencében fődíjas mexikói Alfonzo Cuarón Roma című filmje eddig az egyetlen igazán átütő alkotás.
szept. 24
10:54
Erre költötte egy évi fizetését a magyar sztárpszichológus (Blikk)
Letették Budapest első Makovecz-templomának alapkövét a XX. kerületi Mátyás téren vasárnap délután. A Pesterzsébet Szabó-telepi Református Egyházközség temploma a kormány és az önkormányzat támogatásával, valamint közadakozásból épül meg.
szept. 24
12:00
Kritika: Keresés - Honnan tűnünk el először? (SzMo)
Eltűnt a lányod? Hívd a rendőrséget. Aztán törd fel a Facebookját.
szept. 24
12:42
Szendrey Júliáról, szeptember végén (autopro)
Az emlékműsor a kort megidéző látványvilágban, a zene és az irodalom egységében hozza közelebb hozzánk Szendrey Júlia egyéniségét, amely párhuzamban van a kor szabadságvágyával.
szept. 24
12:48
Keresztes Ilona rádiós kapta az idei Tőkéczki-díjat (hirado.hu)
Műsora emblematikus produkcióvá vált – jelentette ki a Kossuth csatornaigazgatója.
szept. 24
14:06
Szerelemről, szabadságról road-movie-ban és Varsóban – találkozás Tompos Kátyával (SzMo)
Most van most címmel a napokban fejeződött be Szajki Péter új filmjének forgatása, amely egy lány életének nagy fordulatait sűríti egyetlen napba.
szept. 24
15:24
A diszpécser drámája: itthon is tarolt A bűnös (autopro)
A múlt hét végén véget ért hazánk legnagyobb nemzetközi filmes seregszemléje, a 15. Jameson Cine­Fest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál.
szept. 24
16:36
V4-országokba indult turnéra a Magyar Állami Operaház (hirado.hu)
Varsóban, Pozsonyban és Prágában két-két alkalommal lép fel a magyar dalszínház.
szept. 24
16:36
Alternatív irodalmi divatok (autopro)
Brit képregényíró, a posztkolonializmus karibi krónikása és vietnami menekült szerző az alternatív irodalmi Nobel-díj esélyesei között. Vajon ki viszi el a pálmát?
szept. 24
17:06
Horrorfilm forgatásán szeretett bele a kedvesébe (Blikk)
Meredeken ível felfelé a harmincadik évében járó angol Lily James karrierje. Legutóbb a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba című musicalben láthattuk, melyben Meryl Streep fiatalkori énjét alakította.
szept. 24
17:09
Nagy dobással nyit októberben a Szépművészeti (Infostart)
A két lábra ágaskodó "Budapesti lovassal", Leonardo da Vinci remekművével kedveskedik látogatóinak három és fél év szünet után, október 31-én a múzeum.
szept. 24
17:30
Visszatérnek: újra összeáll a 90-es évek kedvenc fiúbandája (Blikk)
A 90-es évek zenei szempontból több olyan bandát is kitermelt, akik szép sikereket tudhattak magukénak, ám a 2000-es évekre szép lassan el-el tűntek.
szept. 24
18:30
Októberben nyílik a megújult Szépművészeti Múzeum (autopro)
A Liget Budapest projekt keretében végzett rekonstrukció során nem csupán a Román csarnok újult meg, hanem az épület mintegy 40 százaléka.
szept. 24
21:06
Deák Bill Gyula 70: Nagykoncerttel ünnepel a blueskirály (SzMo)
„Azzal foglalkozom, amit a világon a legjobban szeretek, ez pedig a zene, a színpad, a közönség. Ez engem boldog és mérhetetlenül gazdag emberré tesz!” - vallja a blueskirály.

Keresés