Mága Zoltán Prima Primissima- és Liszt Ferenc díjas hegedűművész mindig megtartja a szavát. nemrég egymillió követőjét kérdezte meg a közösségi oldalán, hogy kiket látnának, hallanának szívesen az újévi gálakoncertjének színpadán. A fellépőket most ki is választotta már a rengeteg rajongó által javasolt névsorból és most be is jelentette, kikkel le
Valós eseményen alapul Julian Jarrold filmje, amely azt mutatja be, miként csatlakozott inkognitóban a II. világháború lezárását ünneplő londoni tömeghez a brit uralkodóház két illusztris tagja.
Steven Spielberg zenés kísérlete, Anthony Hopkins Oscar-díjas alakítása, véres-vicces szuperhősök, piás dánok, világvége, siket és koreai családok, valamint egy magyar egymásra találás – mind, mind a legjobb 10 között… szerintünk.
Jane Austen halálát követően, 1818-ban jelent meg a Meggyőző érvek, amelynek hősét, Anne Elliotot környezete évekkel korábban lebeszélte, hogy fiatalon hozzámenjen az ambiciózus Wentworth kapitányhoz. A Meggyőző érvek a felismerés és a felnövés regénye, és a kritikusok ezt tartják Austen legérettebb művének is. Az Austen-projekt utolsó tematikus ré
Fények cikáztak, árnyak hulltak és a zongora hangjai mellett a kifeszített lepedőt filmvászonná varázsolták: 126 évvel ezelőtt, 1895. december 28-án megszületett a mozgókép. Az első világháború végéig terjedő időszak a magyar mozgófilm első, nagy korszakának tekinthető. Ráadásul nem is egy központú volt a honi filmipar, hiszen Budapest mellé villám
Bejelentette A Dal 2022 zsűritagjait a dalválasztó két műsorvezetője! Rókusfalvy Lili és Király Viktor közösségi oldalán tette közzé, hogy Wolf Kati, Mező Misi, Ferenczi György és Egri Péter keresi jövőre a közönséggel együtt az év hazai slágerét a Duna Televízió élő show-jában.
Baljós jelek kísérték 105 évvel ezelőtt az utolsó magyar király koronázását 1916. december 30-án: a Ferenc József bécsi temetésén résztvevőket hazahozó gyorsvonat Herceghalomnál összeütközött a gráci személlyel, az eskü letétele után pedig a fején megbillent Szent István koronája. Két évnél tovább nem is viselte IV. Károly, az utolsó magyar király.
Az új év számos újdonságot, többek között egy új hangot is hoz a Dankó Rádióban. A Derűs napot műsorvezetői székében január 3-tól Hajdú Tibor váltja majd Tarnai Kiss Lászlót, akitől azonban nem kell búcsút vennie a hallgatóknak.
A közmédia fiataloknak szóló adója 2022. januárjától új időpontban este nyolc órától a FRISS című élő műsorral várja nézőit a képernyő elé – jelentette be Béli Ádám csatornaigazgató.
Az idei évben is rengeteg jó könyvet olvashattunk (top50-es listánkat itt találod) és sok izgalmas beszélgetésben volt részünk. Most, hogy az év végéhez értünk, összegyűjtöttük 2021 legemlékezetesebb interjúit. Az első részben magyar szerzőkkel készített interjúkat olvashattok.
Jane Austen utolsó befejezett könyvét, a Meggyőző érveket tárgyalja ki Az Austen-projekt hatodik adása, melyben szó esik családi befolyásolásról, előre nem látott társadalmi mobilizációról, és persze a napoleóni háborúk hatásáról is. (A nyitókép a Netflix legújabb, még bemutatás előtt álló adaptációjából származik, amelyben a főhőst Dakota Johnson
Klímatudósok és klímaaktivisták nem győzik dicsérni Leonardo DiCaprio új filmjét, amelyben a színész egy komoly veszélyre figyelmeztető csillagászt alakít, akit nem vesznek komolyan.
Az anyanyelvhez való viszonyát, akárcsak lírai életművének ívét kivételessé teszi az, hogy tízéves koráig jóformán csak német szót hallott odahaza, aztán első költeményeit mégiscsak magyarul írta.
87 éves korában elhunyt Kalász Márton Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas költő, író, műfordító, egyetemi tanár, a Magyar Művészeti Akadémia (Mma) rendes tagja, a nemzet művésze - közölte az Mma csütörtökön az Mti-vel.
Pukkan a pezsgő, szól a trombita, sül a malac, magunk mögött hagyjuk az idei évet. Összeállításunkban megmutatjuk, a régmúltban hogyan búcsúztatták az óévet.