Egy ideális világban az ember eredményeit nem befolyásolja a neme. Egy ideális világban a kislányok és kisfiúk találkoznak női hősökkel is, akiktől tanulnak emberségről, szakmaiságról. A Delonghi és a Könyves Magazin közös, Túl a plafonon című podcastsorozatában ilyen példaképekkel beszélgetünk: nőkkel, akik úttörők lettek egy korántsem ideális vil
J.D. Barker saját meghatározása szerint irodalmi popcornt ír, és nincs is ezzel semmi baj. Új regénye, A hívás sem tör szépirodalmi magasságokba, ennek ellenére a szórakoztatáson felül társadalmi üzenettel is bír: a média felelősségvállalásáért emel szót. Emellett persze hamisítatlan barkeri thriller: úgy csűri-csavarja a sztorit, hogy egészen bele
A Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Matthias Corvinus Collegium együttműködésében jelent meg a Heroes Among Us - 50 Stories of Brave Hungarians in the 20th Century, vagyis Közöttünk élő hősök - 50 igaz történet bátor magyarokról a huszadik században című kötet, amely olyan kockázatvállaló hősök életpályáját mutatja be, akik sorsfordító történelmi
A hatvanas évek végétől kezdve a bűnügyi filmek mind erőszakosabb formát öltöttek. A nyugati társadalmakban végbement változások – generációs ellentétek, kábítószer elterjedése, sorozatgyilkosságok általánossá válása – ugyanis szükségszerűen magukkal hozták az újfajta filmes ábrázolást. Ennek klasszikus példája a Piszkos Harry (péntek, RTL Klub, 1.
Sebő Ferenc, Sebestyén Márta, Gryllus Dániel, Fábián Éva és Ferenczi György is részt vállalt a Jantyik testvérek ötletében, hogy a Szent karácsony szép meséjével idézzék meg Halmos Béla emlékét.
Az univerzum nem atomokból, hanem történetekből áll – vallja A fiú, akit Karácsonynak hívnak Ruth nénije (Maggie Smith). A Matt Haig azonos című ifjúsági regényén alapuló családi film bizonyítja is, mennyi erő rejlik a történetmesélésben, közben pedig gyönyörű zenével, izgalmas vizuális világgal és sok-sok varázslattal beszéli el a karácsony eredet
Már csak egy hét és itt a karácsony, így ideje rákapcsolni az ünnepi hangulatra. Most három olyan karácsonyi filmet ajánlunk, amelynek alapja egy-egy híres könyv.
Karácsonyi könyvajánló sorozatunkban ajánlottunk már spekulatív irodalmi újdonságokat, pszichológiai könyveket, világirodalmi köteteket, karácsonyi témájú gyerekkönyveket és ajándéknak valókat, tényirodalmat és magyar irodalmi újdonságokat. Mivel a karácsony és az ünnepi készülődés egyik központja természetesen a konyha, ezért arra gondoltunk, hogy
Tavasszal új sorozatunk indult a Civil Rádióban, amiben arra vállalkoztunk, hogy havonta 10-12 percben összefoglaljuk, hogy szerintük mi volt a hónap legfontosabb könyves vagy irodalmi témája, a hónap könyve és a beszélgetés végén még egy adaptációt is ajánlunk.
A kültéri világítás kertes házak esetében fontos szempont. Nemcsak azért, mert biztonságosabban érezzük magunkat, hanem azért is, mert esti hazajövetelkor sokkal könnyebben és balesetmentesen tudunk közlekedni, még akkor is, ha éppen fagyos és csúszós a járda.
Dobó Kata új filmje, az El a kezekkel a papámtól kapcsán többek között mesélt arról, miért nem szerepel az általa rendezett filmekben, és milyen élmény rendezőként részt venni egy castingon.
2021 külföldi könyves meglepetése volt a katalán Irene Solà Énekelek, s táncot jár a hegy című regénye, amely az év végi ötvenes listánkon az első lett. A Pireneusokban játszódó balladisztikus történetben a hegy élő és holt, lelkes és lelketlen lakói mesélnek családról, múltról, az idő körforgásáról, erőszakról, megbékélésről és reményről. Irene So
A humorista a döntését a közösségi oldalán írta meg, a végén pedig bejelentette: „Az ezzel kapcsolatos diskurzust a magam részéről lezártnak tekintem”.
Aki valódi értéket szeretne karácsonykor ajándékozni szeretteinek, annak kötelező lesz ellátogatni a Várkert Bazár festői környezetének különleges adventi vásárába.
Írástudatlan, grúz és oszét cipészszülők gyermekeként látott napvilágot, hogy évtizedekkel később a cári birodalom hamvain megalakuló Szovjetunió kegyetlen diktátorává emelkedjen. Idén 143 éve, 1878. december 18-án született meg Szoszó, vagyis Sztálin, akinek kegyetlen tettei, mészárlásai olyan mély sebet ejtettek, amelyeket halála után még hosszú
December 23-án tart nagyszabású ünnepi koncertet a MOBILMÁNIA. A vendégfellépők közük Szandi elmondta, hogy civilként csakis rock koncertekre jár, Charlie felidézte, mik a közös pontok közte és a P. Mobil között, Kalapács Józsi pedig elmesélte, hogyan "lopta el" a Két forintos dalt.
Hajdúböszörmény - A világ több mint száz országában, immár egymilliárdnál is többen látták a világ leggyorsabb kezével megáldott magyar zongoravirtuózt, Péter Bencét, illetve az általa a közösségi oldalakon megosztott felvételeket.
Idén nyáron volt negyven éve, hogy magyarul is megjelent J. R. R. Tolkien nagy hatású klasszikusa, A Gyűrűk Ura. December 19-én pedig húsz éve, hogy az Egyesült Államokban bemutatták a Peter Jackson rendezésében készült feldolgozás első részét.Az évforduló alkalmából a Magyar Tolkien Társasággal közösen egy kis játékra invitálunk: teszteld a tudáso