Gárdos Péter filmrendező-író volt Veiszer Alinda vendége, aki többek között beszélt kívülállóságról, meglelt zsidóságáról, filmhíradós hamisításokról és természetesen Semmelweisről és hozzá kapcsolódóan Koltai Lajosról.
A 2011-es formabontó antológia-sorozat végre folytatást kapott! Lehet ez jó hír is, és rossz is. Hiszen, ha megnézzük a nagyreményű antalógia széria múltját, érdekes dolgokra lehetünk figyelmesek.
1978 júniusában az amerikai mozik bemutattak egy zenés-táncos filmet, amelynek nem jósoltak nagy jövőt. Ez volt a Grease, amely minden idők legnépszerűbb filmje lett 45 éve a műfajában.
Wes Anderson zavarba jött, és furcsa hangokat hallatott, amikor a szőke filmsztár pucérra vetkőzött az Asteroid City című legújabb filmje egyik jelenetének felvételén.
Hetedik alkalommal adták át a Petőfi zenei díjakat szombaton, idén kilenc kategóriában ismerték el a hazai könnyűzenei élet kiemelkedő előadóművészeit és alkotásait, többet a Petőfi-bicentenárium jegyében - számolt be az MTI.
A Kaláka Fesztivált idén június 22-e és 25-e között 43. alkalommal rendezik meg Egerben. A fesztiválon kísérő programként környezetvédelemmel, fenntarthatósággal kapcsolatos előadások is hallhatók lesznek.
Tudtad, hogy Oscar díja is van? Számos tragédia és fordulat árnyalja az életét a dalszerző zenésznek, akinek a Hey Jude-ot, a Yesterdayt és részben a The Beatlest köszönhetjük.
Irodalmi és valóságos apákról, hiányokról és jelenlétekről, beavatásokról és személyes tétekről is szó esett Grecsó Krisztián Lányos apa című kötetének margós bemutatóján, amelyet most teljes egészében visszahallgathatsz.
Életének 95. évében vasárnap elhunyt Gáyor Tibor építész, festő, grafikus, érdemes művész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja - közölte a testület az MTI-vel.
Életének 95. évében vasárnap elhunyt Gáyor Tibor építész, festő, grafikus, érdemes művész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja – közölte a testület az MTI-vel.
Tipikus szappanoperai helyzet: adott egy férfi és egy nő, akiknek semmi közük egymáshoz, de a sors szeszélye folytán kénytelenek mégis elviselni egymást: a munkahelyükön és az otthonukban is. Ebből a helyzetből gyűlölködés, vagy valami egészen más is lehet. A Te vagy mindenhol című török sorozat az Izaura Tv-n látható minden hétköznap 19.00-tól (is
A Démoszthenész Beszédhibások és Segítőik Országos Érdekvédelmi Egyesülete ingyenes beszédvizsgálati és tanácsadási napot hirdet 12 éven felüliek, felnőttek számára.
A könyvet egy Oregon állambeli könyvtárnak visszaszolgáltató 86 éves férfi a kötethez kis feljegyzést mellékelt, melyben leírta, azért hozta vissza, mert ma aktuálisabb, mint valaha.
Sokan fideszes janicsárképzőnek nevezik, de ezzel épp a lényeget tévesztik szem elől. Az MCC ugyanis egyelőre nem agymosoda, de a magyar kultúra átalakítására tényleg vannak tervek. Az MCC-ről szóló cikksorozatunk első része.
Itt a nyár, végre van idő olvasni, és a legtöbb strandtáskába valószínűleg könyv is kerül, jó esetben lebilincselő, izgalmas és olvasmányos. Az önfeledt szórakozáshoz ezúttal három krimit ajánlunk: Jo Nesbø, Agatha Christie és Josephine Tey könyveit.
Mint Rivven minden lakója, Tomas is úgy tudta, hogy a sárkányok évszázadokkal ezelőtt kihaltak. Egy nap azonban felbukkan előtte egy izzó szempár a kovácsműhely tüzében. Kiderül, hogy a fiú azon kevesek egyike, akik képesek sárkányt megidézni, így meghívást kap a titkos Sárkány Akadémiára. Tomnak nemcsak új képességével kell megküzdenie, hanem egy
A 2023-as májusi Margón mutatták be Pléh Csaba Árnyak című kötetét, a pszichológus és nyelvész végettségű tudóst Till Attila kérdezte. A beszélgetést most teljes egészében meghallgathatod! Fotó: Valuska Gábor