Mads Mikkelsen épp egy horrorfilmen dolgozik Budapesten, az itt töltött ideje alatt pedig előszeretettel fedezi fel a főváros utcáit. Most például egy közkedvelt reggelizőhelyre tévedt be.
Sokadik Fishingünkön elgondolkodtunk, hogy mi a vonzó generációkon keresztül az orfűi fesztiválban, amelyre nagyon gyorsan elkel minden hetijegy, és amelyet a zenekarok legalább annyira szeretnek, mint a közönség.
Európa legjobb turisztikai fejlesztésének választották a Liget Budapest projektet Dubajban, az International Travel Awards díjátadóján - közölte a Liget Budapest projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. hétfőn.
A Club Zero című filmben egy manipulatív tanár először a tudatos étkezésre, aztán a zéró kalóriára veszi rá egy elitiskola gyerekeit. Szájbarágós szatíra már sokszor megcsócsált ötletekről.
A magyar családok még mindig fehér bőrű, egészséges csecsemőket szeretnének, miközben az örökbefogadható gyerekek többsége cigány származású és idősebb. Emögött sokszor előítéletek és félelmek állnak: „mi van, ha kijön a gyerek vére?” Egy most megjelent könyv ezeket a tévhiteket próbálja eloszlatni. A szerzők maguk is érintettek, cigány gyerekeket
Legendásan jó volt a kapcsolat Liptai Claudia és édesanyja között, a műsorvezető mégsem tud kimenni sírjához a temetőbe, mert még mindig túl nagy a fájdalma. Gyermekének apja, Gesztesi Károly sírjához sem jár.
A 37 éves író, aktivista, aki többszörös koponyaalapi törést szenvedett, szombaton hunyt el egy dnyiprói kórházban - tudatta a Pen Ukrajna írószervezet hétfőn.
A Harry Potter-filmek sztárja most arról is beszélt, hogy érzi magát újdonsült apaként. Azt mondta, hogy a következő években biztosan kevesebbet fog dolgozni.
Idén már a kilencedik alkalommal keresi a Margó Irodalmi Fesztivál a legjobb első prózakötet szerzőjét. A győztes minden eddiginél magasabb pénzdíjat kap, valamint 15 millió forint értékű Bookline médiakampány segíti könyve népszerűsítését. Idén először az Erste támogatásának köszönhetően különdíjjal is jutalmazzák a legjobb tíz szerző valamelyikét
Egy asszony megpróbáltatásai az elnyomó sztálini rendszer idején. A vészterhes korszak közepén szemtanúi lehetünk a zárt közösségben élő muszlim nő öntudatra ébredésének, annak, ahogy Zulejka kinyitja a szemét. A sorozat keddenként 21.00-tól a Duna Tv-n látható.
Újraolvasó rovatunkban Orwell és Kafka után ezúttal Hemingway kerül sorra, nyári klasszikusunk nem más, mint Az öreg halász és a tenger. Az amerikai szerző halhatatlan figurát keltett életre az idős, kubai halász, Santiago alakjában, aki három hosszú napon át viaskodik egy hatalmas kardhallal, hogy aztán a tetemet a hazafelé vezető tengeri úton fel
A sokoldalú művésszel A nulladik perc című darab bemutatója kapcsán beszélgettünk többek között arról, milyen megrendelésre darabot írni, miként vonja be feleségét, Grisnik Petrát az alkotásba, és milyen élmény volt Udvaros Dorottyával dolgozni.
Életének 72. évében kedden elhunyt Jandó Jenő Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész, a Zeneakadémia egykori zongoratanára, a hazai és nemzetközi koncertélet legendás alakja - tudatta a felsőoktatási intézmény kedden az MTI-vel.
Idén ünnepli fennállásának 85. évfordulóját a Margitszigeti Szabadtéri Színház. A színjátszás ugyanakkor még korábbi időkre nyúlik vissza – hívta fel a figyelmet az InfoRádió Aréna című műsorában Bán Teodóra színigazgató, aki szerint a színház igazi aranykorát a második világháború utáni időszak hozta el. A műsorban szó esett a színház gazdasági he
A rendezvény új színfoltjaként a kávéházi cigányzene hagyományai elevenednek fel a város vendéglátóhelyeinek teraszain – közölték a szervezők keddi balatonfüredi sajtótájékoztatójukon.
Erdélyi dokumentumfilmeket várnak idén a 23. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyprogramjába, a Filmgaloppba, melybe augusztus 20-áig lehet nevezni – közölte az MTI-vel Jakab-Benke Nándor, a verseny kurátora.
A programon aznap 16 órától várják az érdeklődőket utcazenészekkel, a Karzat Színház interaktív Vándor Vurstli produkciójával és egy kétórás, rengeteg vendéget felvonultató Random Trip koncerttel.
Oszkó-Jakab Natália fesztiváligazgatót arról kérdeztük, honnan hová jutottak el az elmúlt 10 évben, amióta ő áll a stáb élén, majd az idei újdonságokon is végigmentünk vele.